Wintermantel Péter globális ügyekért felelős helyettes államtitkár 2014. április 8-án külügyminisztériumi konzultáció céljából hivatalában fogadta Mohammed bin Abdullah Al-Rumaihit, a katari külügyminisztérium államtitkárát.

A találkozó elsődleges célja a magyar külpolitika globális nyitásával összefüggésben a katari relációban eddig elért eredmények megvitatása, valamint a kétoldalú együttműködésben az előttünk álló időszak feladatainak és lehetőségeinek áttekintése volt. A 2013-ban és 2014 elején megvalósult és eltervezett programok jól érzékeltetik, hogy az Öböl-térség országai – ezen belül Katar – kiemelt fontossággal bírnak Magyarország külpolitikájában és külgazdasági törekvéseiben.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre

A megbeszélés során Wintermantel Péter megerősítette, hogy célunk a szoros politikai kapcsolatok fenntartása és azok konkrét gazdasági eredményekben való tükröztetése az elkövetkező időszakban is. Az országaink közötti párbeszéd egyre szélesebbé és intenzívebbé válik, amit a legmagasabb szinten megvalósult hivatalos látogatások számának növekedése is mutat. A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy Katar számára kölcsönös előnyöket tudunk kínálni egyebek közt a mezőgazdasági-élelmiszeripari, egészségügyi, vízügyi és az oktatási-tudományos együttműködés területén. Fontosnak tartjuk, hogy az üzleti és idegenforgalmi kapcsolatok elősegítésére egyre könnyebbé váljék a két ország között a személyek mozgása, ezért támogatjuk Katar vízumkönnyítéssel kapcsolatos törekvéseit.

Mohammed bin Abdullah Al-Rumaihi megelégedéssel nyugtázta, hogy a magyar kormányzat részéről a régió irányában megnyilvánuló figyelem folyamatos és erősödik. Kiemelte, hogy a magyar külpolitika nyitása Katar felé valós eredményekre fordítható le, és Magyarországot Katar stratégiai partnerének nevezte. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy energetikai együttműködésünk fejlesztése területén kiemelkedő lehetőségek kínálkoznak. Wintermantel Péter és vendége véleményt cseréltek az Öböl-térség és a Közel-Kelet regionális kérdéseiről is.

(Külügyminisztérium)