Wintermantel Péter globális ügyekért felelős helyettes államtitkár 2014. február 25-én munkaebéden látta vendégül az afrikai országok Magyarországra akkreditált nagyköveteit. Közlemény.

A találkozó elsődleges célja a magyar külpolitika globális nyitásával összefüggésben az afrikai kontinensen eddig elért eredmények és események megvitatása – különös tekintettel a 2013. június 6-7-én megrendezett első Budapest Afrika Fórumra –, valamint az előttünk álló időszak feladatainak és lehetőségeinek áttekintése volt.

Wintermantel Péter kifejtette, hogy hazánk a globális nyitás jegyében kiemelt figyelmet szentel a dinamikusan fejlődő térségnek, melynek kézzelfogható jeleként 2013-2014-ben megnövekedett a magas szintű látogatások száma. 2014. január 11-18. között Németh Zsolt parlamenti államtitkár hivatalos látogatáson vett részt Ghánában, Angolában és Namíbiában, ahol a külügyminisztériumok közötti együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá ghánai és namíbiai partnerével.

Szintén hazánk és az afrikai országok közötti kapcsolatok megerősödésének jele a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által 2014. január 27-30. között az afrikai országok tisztviselőinek rendezett közigazgatási tréningprogram, melyen számos magas rangú állami vezető vett részt. Az oktatási kapcsolatok hagyományosan gyümölcsözőek a térség országaival, és a Stipendium Hungaricum ösztöndíj program révén további lehetőség nyílik ezek bővítésére.

Az előttünk álló feladatokkal kapcsolatban a helyettes államtitkár megemlítette a 2014. február 27. és március 2. között Budapesten megrendezésre kerülő III. Afrika Expón való sikeres részvételt, valamint a 2014. április 2-3. között Brüsszelben megtartott IV. EU-Afrika csúcstalálkozón való magyar részvételt. A nagykövetek üdvözölték a magyar kormányzat részéről a régió irányában megnyilvánuló folyamatos és kiemelt figyelmet.

(Külügyminisztérium)