Wintermantel Péter, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára 2014. március 18-án hivatalában fogadta Saleh Al-Kharabsheh-t, a Magyar-Jordán Gazdasági Vegyesbizottság jordán társelnökét, a jordán Tervezési és Nemzetközi Együttműködési Minisztérium főtitkárát.

Wintermantel Péter méltatta a Magyarország és Jordánia között kialakult, hagyományosan jó kapcsolatokat, és nagyra értékelte Jordánia stabilizáló, mérséklő és közvetítő szerepét, amelyet a Nyugattal szövetséges arab országként betölt az átalakuló közel-keleti régióban. Emlékeztetett arra, hogy kapcsolataink építésének meghatározó dinamizmust biztosított Orbán Viktor kormányfő 2013. március 18-i jordániai látogatása és ennek során több kétoldalú megállapodás aláírása. Megerősítette, hogy Magyarország kapunak tekinti Jordániát a térség országai felé történő gazdasági nyitáshoz is. A kétoldalú kereskedelem volumene erőteljesen növelhető, ennek feltételei adottak.

fotó: Véssey Endre

Saleh Al-Kharabsheh elégedettségét fejezte ki a vegyes bizottsági tárgyalások során magyar oldalon tapasztalt pozitív hozzáállással kapcsolatban. Elmondta, hogy a kapcsolatoknak egyelőre számos olyan területe van, amelyeken az együttműködés szintje messze elmarad a lehetőségektől. Hozzátette, hogy Jordánia a magyar vállalatok számára ígéretes kiindulási pontként jöhet számításba a térség más országai felé is. A magyar kormány globális nyitás koncepcióját bölcs döntésnek nevezte, amely az arab világban kedvező fogadtatásra talált.

(Külügyminisztérium)