Wintermantel Péter globális ügyekért felelős helyettes államtitkár 2013. november 19-én fogadta az afrikai országok Budapesten rezidens nagyköveteit. Közlemény.

Az Algériai Demokratikus Népi Köztársaság, az Angolai Köztársaság, a Dél-afrikai Köztársaság, az Egyiptomi Arab Köztársaság, Líbia Állam, a Marokkói Királyság, a Nigériai Szövetségi Köztársaság és a Tunéziai Köztársaság misszióvezetőivel folytatott megbeszélésen Wintermantel Péter ismertette a 2013. június 6-7-én megrendezett első Budapest Afrika Fórum eredményeit, beszámolt a Fórum utógondozásával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról, továbbá megköszönte az afrikai országok budapesti nagykövetségeinek a Fórum megrendezése terén nyújtott segítségét.

fotó: Véssey Endre

Wintermantel Péter kifejtette, hogy hazánk a globális nyitás jegyében kiemelt figyelmet szentel a dinamikusan fejlődő térségnek, melynek egyik kézzelfogható jele az abujai magyar nagykövetség 2013. október 28-i újranyitása volt. A Külügyminisztérium elkötelezett a politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztése mellett és ennek érdekében felülvizsgálja és bővíti afrikai tiszteletbeli konzuli hálózatát, továbbá újabb országokba akkreditálja a térségben már működő nagyköveteit.

 

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium képviseletében Kubatov Anikó főosztályvezető ismertette a 2014. január 27-30. között Budapesten, a szubszaharai országok számára rendezendő közigazgatási tanulmányi programot.

A rendezvény zárásaként Wintermantel Péter átadta az afrikai nagyköveteknek a Külügyminisztérium Budapest Afrika Fórumról szóló kiadványát.

(Külügyminisztérium)