Wintermantel Péter globális ügyekért felelős helyettes államtitkár előadást tartott a 2013. augusztus 24-26. között Zalaegerszegen megrendezett IV. Magyar–Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Konferenciáján, amelynek fővédnökei Martonyi János külügyminiszter és Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár voltak. Közlemény.

Wintermantel Péter kiemelte, hogy a ma Magyarországon működő magyar–izraeli baráti társaságok munkáját a kormány nagyra értékeli, hiszen ezek is szerepet töltenek be a zsidó közösség megmaradásában és a két ország közti kapcsolatok további erősödésében. Magyarország barátként tekint a Zsidó Államra, amely kiemelt partnerünk a közel-keleti térségben.

Fotó: Varga György, MTI

A rendszerváltás óta a két ország között igen élénk együttműködés bontakozott ki, a kormány szándéka, hogy ezt elmélyítse. A helyettes államtitkár kiemelte, hogy Magyarország kormánya továbbra is elkötelezetten fellép a rasszizmus és antiszemitizmus káros jelenségei ellen, és megteszi a szükséges intézkedéseket ezek kiküszöbölésére. A helyettes államtitkár rámutatott: kötelezettséget vállaltunk arra, hogy 2014 során a magyar Holokauszt tragédiájának 70. évfordulójára méltóképpen emlékezzünk.

(Külügyminisztérium)