Közel száz, kormányzati, nem-kormányzati, akadémiai, civil, egyházi és karitatív szervezet, valamint az üzleti élet képviselőjének részvételével került sor a Külügyminisztériumban 2012. december 18-án az első a Szubszaharai Afrika iránt elkötelezett hazai szereplők első konferenciára. Közlemény.

Takács Szabolcs (fotó: Árvai Károly)

A tanácskozás célja a Szubszaharai Afrikában érdekelt szereplők véleményének és törekvéseinek jobb megismerése, valamint a jövő májusra tervezett budapesti nemzetközi Afrika Fórum előkészületeinek egyeztetése volt. Az eszmecserére a globális nyitás koncepciójának keretében került sor. Takács Szabolcs globális ügyekért felelős helyettes államtitkár a rendezvény megnyitóján elhangzott beszédében hangsúlyozta, hogy a térségben csak úgy tud hazánk eredményeket elérni, ha az érdekelt kormányzati és nem-kormányzati szervezetek tevékenysége egymást erősítő szinergiában egyesül.

(Külügyminisztérium)