Hóvári János, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára – a 2012. február 24-én Tuniszban megrendezett Szíria Barátai konferencia margóján – tárgyalást folytatott Touhami Abdouli európai ügyekért felelős tunéziai külügyi államtitkárral.

A megbeszélésen Hóvári János megerősítette, hogy a magyar külpolitika kiemelt figyelmet fordít az észak-afrikai és közel-keleti térség átalakulási folyamataira, és kijelentette, hogy e tekintetben hazánk nagyra értékeli és támogatja Tunézia kezdeményező fellépését. Mint azt a helyettes államtitkár elmondta, tovább kívánjuk fejleszteni és szélesíteni kétoldalú kapcsolatrendszerünket Tunéziával, külön hangsúlyt helyezve a gazdaságdiplomáciára.

A tunéziai fél megerősítette, hogy az új vezetés számára is prioritás az EU-val való intézményes kapcsolatrendszer bővítése, és hozzátette, ehhez Magyarország támogatására is számítanak. Mint azt elmondta, szintén elkötelezettek a két ország közötti kapcsolatok élénkítése mellett, e célt szolgálja, hogy idén nagykövetet küldenek Budapestre, megemelve ezzel a jelenleg állandó ügyvivői képviselet szintjét. Touhami Abdouli elmondta, hogy az elmúlt hónapok sikeres együttműködése nyomán továbbra is szívesen veszik a demokratikus átmenettel kapcsolatos magyar tapasztalatokat.

(kormany.hu)