2011. február 26-án Hóvári János globális ügyekért felelős helyettes államtitkár Schmitt Pál köztársasági elnök személyes megbízottjaként részt vett Kuvait Állam függetlenné válásának 50. és az iraki megszállás alóli felszabadításának 20. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású állami megemlékezéseken. Az ünnepségeken több mint húsz uralkodó, államfő, jelenlegi vagy korábbi államférfi, nemzetközi szervezetek jelenlegi és volt vezetői, illetve az 1991-es koalíciós erők katonai vezetői vettek részt, több mint 57 országból.

Kuvaitban Magyarországot, mint az országot felszabadító nemzetközi koalíció tagját a mai napig megkülönböztetett tisztelet övezi, nemcsak az akkori katonai hozzájárulásért, hanem a visszavonuló iraki csapatok által felgyújtott kuvaiti olajkutak eloltásában való közreműködésünkért. Ez egy speciális magyar találmánnyal, a repülőgépturbina-meghajtású oltóberendezéssel történt.

Hóvári Jánost udvariassági találkozón fogadta Mohammad Al-Sabah Al-Salem Al-Sabah sejk, kuvaiti miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter, aki átvette Schmitt Pál köztársasági elnök Sabah Al-Ahmad Al-Jaber Al-Sabah sejkhez, Kuvait Állam emírjéhez írott levelét. A levélben a köztársasági elnök hivatalos magyarországi látogatásra hívta meg a kuvaiti uralkodót. A helyettes államtitkár kérte, hogy Kuvait támogassa hazánk pályázatát az ENSZ BT 2012-13. évi nem állandó tagsági helyére, valamint tájékoztatást kapott az arab világban zajló változások kuvaiti értékeléséről.

Kuvaiti tartózkodása során a helyettes államtitkár találkozott a helyi, közel 500 fős magyar kolónia tagjaival és a kuvaiti kulturális, gazdasági és társadalmi élet emblematikus személyiségeivel. A magyar nagykövetség épületében előadást tartott a hazai aktuálpolitikai fejleményekről, valamint a közel-keleti térségben napjainkban zajló politikai és biztonságpolitikai változásokról.

(kormany.hu)