A közép-európai régió szempontjából alighanem az elmúlt évek legfontosabb eseménye éppen ma zajlik, amikor is az Európai Unió megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Szerbiával – írja Ódor Bálint cikkében a Mandiner.hu-n.
A tárgyaláskezdés fontos állomás, ugyanakkor a mind szigorúbb feltételekre épülő csatlakozási folyamatban a neheze most jön. A csatlakozási tárgyalások során a tagállamok több fordulóban, 35 szakpolitikai fejezetre bontva tekintik át a csatlakozni kívánó ország jogrendszerét és felkészültségét, és minden egyes döntést konszenzussal hoznak meg. Nem egyszerű tehát az előremenetel, hiszen az így adódó több mint száz döntési pontban olyan megoldást kell találni, ami mind a 28 tagállamnak elfogadható. A csatlakozási tárgyalások végén megszületik a csatlakozási szerződés, azonban még ez sem jelent teljes garanciát a csatlakozásra: a dokumentumot a 28 tagállamnak ratifikálnia kell. Nem egyszerű kérdés ez, ha tudjuk, hogy több tagállam is jelezte, hogy a horvát csatlakozás után új tagok felvételéről csak népszavazási jóváhagyást követően járulnak hozzá.
Magyarország számára kiemelt jelentőségű, hogy a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása a szerb tárgyalási folyamat egésze során megfelelő figyelmet élvezzen. Kiemelten fontos ezért számunkra, hogy az EU által rögzített, a tárgyalások kereteit meghatározó feltételek között utalás történik a tagság feltételeit meghatározó úgynevezett koppenhágai kritériumokra, melyek tartalmazzák a kisebbségek tiszteletét és védelmét; a Lisszaboni Szerződés 2. cikkére, amely az EU alapértékeként nevezi meg a kisebbségekhez tartozó személyek jogait; és végül egy kötelezettségvállalást arra nézve, hogy az EU a tárgyalások során kiemelt figyelmet fordít a kisebbségek helyzetére.
Magyarország lassan 10 évvel ezelőtti csatlakozása óta változatlanul az Európai Unió bővítési folyamatának elkötelezett híve. Nem változott ez a gazdasági válság és az Unió belső problémáinak nyomása alatt sem, hiszen az Unió nyitottságának megőrzésére éppen a gondoktól terhes időszakban van a legnagyobb szükség. Az Európai Unióra béke-projektként is tekintünk. E felfogásba szervesen illeszkedik, hogy a szomszédos térségekkel való mind szorosabb kapcsolatok az egész kontinens stabilitását, nyugalmát, kiszámítható jövőképét szolgálják. Bár gazdasági, stabilitási és szomszédságpolitikai érdekek is meghatározóak abban, hogy Magyarország a nyugat-balkáni országok integrációs folyamatának aktív támogatója, de megkerülhetetlen a geo-stratégiai és nemzetpolitikai szempont is: Európa újraegyesítése nem lehet teljes a nyugat-balkáni országok csatlakozása nélkül.
Nem szabad szem elől téveszteni a lényeget: Szerbia felkészülése és majdani csatlakozása politikai kérdés és kiemelt magyar érdek. Olyan új lehetőség, amellyel a kétoldalú kapcsolatokban elért látványos eredményeket, mint az Áder János köztársasági elnök június 25-26-ai látogatásával fémjelzett történelmi megbékélési gesztus, új dimenziókkal bővíthetjük. A diplomáciai feladataink között elsődleges fontossággal jelenik meg az cél, hogy biztosítsuk a csatlakozási tárgyalások keretei között azt a szoros együttműködést, amely lehetővé teszi, hogy a kétoldalú kapcsolatokban esetlegesen megjelenő vitás kérdések ne akadályként, hanem a megoldásukra tett erőfeszítések révén példaértékűen jelenjenek meg a jó szomszédi kapcsolatok terén. Tudjuk, hogy számos nyitott kérdés van, és az is tény, hogy sok esetben a szerb oldalon múlik, hogy egyes kérdésekben előre tudunk-e lépni. Az elmúlt időszak mindkét oldalon megjelenő gesztusai, a szerb kormány ígéretei azonban megfelelő alapot nyújtanak ahhoz, hogy kimondjuk: a magyar–szerb kapcsolatokban minden feltétel adott, hogy a még nyitott kérdéseket mindkét fél számára megnyugtatóan zárjuk le. Ilyen kérdés a kollektív bűnösség eltörlése a szerb jogból, vagy a múlt héten a nemzeti tanácsokról szóló törvény kapcsán elfogadott szerb alkotmánybírósági döntés utókezelésének a kérdése, amely rendkívül érzékeny feladat. Utóbbi esetében már most látszik, hogy több olyan eleme van, amely a szerbiai magyarság helyzetét negatívan befolyásolhatja. Közös feladatunk, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek a szerbiai magyarság helyzetén nemhogy rontanának, hanem tartósan javítanak. Hiszen Szerbia a taggá válás feltételeit csak akkor teljesítheti, ha tartósan biztosítani fogja kisebbségeinek jogegyenlőségét, javítja a helyi üzleti környezetet, fenntartatható intézkedések sorát hozza, és jogszabályok átültetését végzi a jogállamiság megerősítését célozva, kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekszik szomszédjaival.
Addig is a magyar diplomácia sokrétű szerepet játszhat: a gyakorlati kérdésekre is kitérő segítséget kell nyújtanunk a szerbiai felkészüléshez – ha szükséges felhívva a figyelmet a hiányosságokra, hibákra, hiányérzetekre; tagállamként érvelnünk kell és támogatást kell szereznünk a bővítési folyamat értékei mellett; és nem utolsósorban támogatnunk kell a Szerbiában élő magyar közösséget, hogy csakis érdekeiket figyelembe véve kerüljön sor a csatlakozásra.
(Mandiner.hu)
