A Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára szerint nem lenne jó azért csökkenteni az EU kohéziós forrásait, mert néhány országban gondok vannak azok felhasználásával, hiszen okosan, hasznosan és jól is el lehet költeni ezeket a pénzeket. Győri Enikő erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt 2012. szeptember 26-án.

Az államtitkár kifejtette: amikor az Európai Bizottság tavaly előterjesztette az EU többéves pénzügyi keretére vonatkozó javaslatát, már egy „igen takarékos” tervezettel állt elő a kohéziós forrásokat illetően, és a nettó befizető tagállamok még további csökkentést szeretnének. 15 tagállam azonban kiáll amellett, hogy a kohéziós pénzek hasznosak, mert hozzájárulnak a növekedéshez és a munkahelyteremtéshez, ami különösen a gazdasági válságból való kilábalás miatt fontos, mutatott rá. Hozzáfűzte: Magyarországon is hét év alatt egy százalékkal javították a GDP-növekedést a kohéziós források.

Mint mondta, egy évvel ezelőtt Magyarország kezdeményezésére állt össze a kohéziós források megőrzését támogató tagállamok csoportja, az eltérő hátterű országok megtalálták azokat a közös pontokat, amelyek mentén még mindig együttműködnek. Bíznak abban, hogy 15 tagállamot muszáj meghallgatni az unióban, hangsúlyozta.

Győri Enikő emlékeztetett arra, hogy a Bizottság eredeti tervében azt javasolta, egy ország legfeljebb a GDP-je 2,5 százalékával megegyező összeghez juthasson hozzá, mert túl sok forrást úgysem képes felszívni, mivel a társfinanszírozás elve miatt a nemzeti költségvetésből és önerőből ki kell egészíteni az uniós pénzeket. Magyarország azonban a bizottság által meghatározott limitnél több forrást is fel tudna használni, húzta alá az államtitkár.

A magyar kormány az utóbbi két évben több lépést is tett a pályáztatás és a kifizetések felgyorsítására, emelte ki Győri Enikő a rádióinterjúban.

Az Általános Ügyek Tanácsa két nappal korábban tárgyalt a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós keretköltségvetésről.

(MTI)