Martonyi János miniszter Baranyai Gábor helyettes államtitkárt nevezte ki az októberi, vízgazdálkodásról szóló budapesti ENSZ-konferencia előkészítéséért felelős miniszteri biztossá – olvasható a Magyar Közlöny 2013. február 22-i kiadásában.

A kinevezés visszavonásáig, de legfeljebb hat hónap időtartamra szól. A miniszteri biztos felel a világtalálkozó és a kapcsolódó rendezvényeinek szakmai előkészítéséért és az azzal összefüggő feladatok végrehajtásáért, és együttműködik a magyar és a nemzetközi partnerszervezetekkel.

Áder János köztársasági elnök 2012 júniusában, a Rio de Janeiróban rendezett ENSZ-csúcstalálkozón jelentette be, hogy Magyarország 2013 őszén nemzetközi vízkonferenciát szervez. A találkozó célja, hogy a legfontosabb vízügyi kérdésekben – egyebek mellett az ivóvíz-szolgáltatásban és szennyvízkezelésben, a nemzetközi vízügyi együttműködésben és az innovatív vízügyi technológiákban – hozzájáruljon a vízzel kapcsolatos fenntartható fejlődési célok kidolgozásához.

A konferencia gyakorlati megoldások bemutatásával kíván segítséget nyújtani a fejlődő és a fejlett világ vízügyi kihívásainak kezeléséhez.

A találkozóval párhuzamosan szervezett tudományos, üzleti, civil- és ifjúsági fórum lehetőséget kínál a magyar kutatói eredmények bemutatására és a magyar vízügyi ágazat nemzetközi kapcsolatainak bővítésére.

(MTI; Külügyminisztérium)