Magyarország számára a Nyugat-Balkán európai integrációja továbbra is kiemelt fontosságú, ezért törekszik az együttműködés fenntartására Montenegróval és kész segítséget nyújtani, amennyiben akadály gördülne a csatlakozási folyamat elé - hangsúlyozta Győri Enikő az Aleksandar Pejovic montenegrói EU főtárgyalóval folytatott megbeszélésén 2013. július 10-én Budapesten.

Az EU-ügyekért felelős államtitkár partnerének kiemelte, hogy Magyarország pozitívnak ítéli a bővítéssel kapcsolatos európai helyzetet, azonban azt is látni kell, hogy bármelyik aspiránssal kapcsolatos fennakadás negatív hatással lehet a teljes folyamatra. Az államtitkár hangsúlyozta: bízik abban, hogy a bővítési folyamat a közeljövőben sem veszít lendületéből. Szerinte optimizmusra ad okot az a tény, hogy a július elsején hivatalba lépett litván elnökség programjában a bővítés hangsúlyosan jelenik meg.

Fotó: Véssey Endre

Győri Enikő emlékeztetett: Magyarország saját tapasztalatainak átadásával továbbra is támogatja Podgorica euroatlanti integrációs törekvéseit. 2012. június 15-én a két ország miniszterelnöke kiemelt partneri viszony létesítéséről írt alá politikai nyilatkozatot. A megerősített partnerség keretében Magyarország ösztöndíjasokat fogad Montenegróból, illetve korábban magyar tanácsadót küldött Podgoricába Vajda László személyében, aki hét hónapon keresztül segítette a montenegrói főtárgyaló kabinetjének munkáját.

Aleksandar Pejovic országa csatlakozási folyamatáról elmondta, az már az "új megközelítés" szerint halad, vagyis az igazságszolgáltatással és az alapjogokkal, valamint a jog, a szabadság és a biztonság érvényesülésével foglalkozó fejezetek a tárgyalások elején napirendre kerülnek, és ideiglenesen sem zárhatók le a folyamat vége előtt. Pejovic jelezte, hogy a fejezetek megnyitásához szükséges akcióterveket a montenegrói fél elkészítette, és már átadta a Bizottságnak.

Fotó: Véssey Endre

A tárgyalások zárásaként Győri Enikő beszámolt arról, hogy a Magyarország július elseje óta a Közép-európai Kezdeményezés mellett már a már a V4-ek elnöki tisztét is betölti, és keresi az együttműködési lehetőségeket a Nyugat-Balkánnal.

Az államtitkár kérdésére Aleksandar Pejovic ismertetette a hat nyugat-balkáni országot (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Koszovó, Macedónia és Szerbia) tömörítő Nyugat-balkáni Hatok nevű együttműködést. A kezdeményezés célja a térség tagjelölt és aspiráns államai EU-integrációs folyamatának felgyorsítása a regionális együttműködés elmélyítése révén. A kezdeményezés a közös érdekeltségű területekre terjed ki az energetikától és infrastrukturális fejlesztésektől az emberi és kisebbségi jogokon át a környezetvédelemig.

(Külügyminisztérium)