Hazánk egyik legszebb barokk épületegyüttesét uniós források segítségével kiemelt EU-elnökségi rendezvényhelyszínné is alkalmassá teszik.

Augusztus 30-án (hétfőn) megkezdődnek a munkálatok Gödöllőn az egykori királyi kastély felújításának második ütemében. Az erről szóló kivitelezői szerződést pénteken írta alá Révész T. Mihály, a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és a kivitelezést végző Reneszánsz Kőfaragó Zrt. Az egymilliárd forint értékű fejlesztéshez 900 millió forint értékű EU-támogatást használnak fel, a projektgazda saját erőből 100 millió forintot biztosít.

2011. január-június között Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. A kormány 2010. augusztus 11-i ülésén döntött arról, hogy a soros elnökség idején hazánkban rendezendő kiemelt diplomáciai események (informális miniszteri találkozók) zömét Gödöllőn, a királyi kastélyban tartja meg. Ennek a megoldásnak az előnye többek között az, hogy nem kell bérleti díjat fizetni egy magáncégnek a reprezentatív létesítmény használatáért, hiszen a Királyi Kastély Nonprofit Kft. köztulajdonban van. A kastély használatáért a kormány bérleti díjat nem fizet, csak az épület fenntartásához járul hozzá az elnökség idején – közölte Robák Ferenc, az EU-elnökség operatív lebonyolításáért felelős kormánybiztos.

A kastély elnökségi célú felhasználásához azonban a rekonstrukció befejezése szükséges. Erre az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, a Közép-Magyarország Operatív Programon belül, a 2009. évi 3.1.1. kiírás (A turisztikai vonzerő- és termékfejlesztés előmozdítása c. konstrukció) kiemelt projektjei számára létrehozott komponens révén megvalósuló uniós támogatás keretében kerül sor. A projekt megvalósításának nem az európai uniós elnökségi helyszín biztosítása a fő célja, de ez a regionális jelentőségű attrakció – amennyiben a megvalósítás időbeli ütemezése megfelelően halad – alkalmas e rendezvények befogadására is.

A támogatásról szóló nyilatkozatot augusztus 25-én kapta meg a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft, amelynek alapján aláírhatta a kivitelezési szerződést az építővel. A kivitelezési munkálatok augusztus 30-án kezdődnek meg. Az elnökség kezdetéig hátra lévő idő nagyon szűkös ugyan, de megfeszített munkával a kivitelezés minőségi kompromisszumok nélkül január 1-ig befejezhető.

A projekt alapvetően a július végén befejezett első ütem folytatását jelenti. Célja a kastély kulturális komplexum jellegének kiteljesítése, valamint a kiállítási funkciók további támogatása, illetve nagyobb kapacitású terek alkotó és kulturális rendezvény célú hasznosítása. A beruházás keretében a kastély lovardáját 632 m2-es, akár 400 főt befogadó konferencia-, hangverseny- illetve kiállító teremmé alakítják át. Alkalmas lesz nagyszabású időszaki kiállítások megrendezésére, akár nagyméretű műtárgyak bemutatásával is. Alkalmas lesz továbbá uniós elnökségi helyszínként plenáris vagy szekcióülések befogadására is. A festett emeleti szobák további kiállítótermekként fognak hasznosulni.

A kastély rekonstrukciójával a magyar állam vagyona gyarapszik, Gödöllő turisztikai vonzereje nő, a magyar EU-elnökség pedig méltó körülmények között rendezheti meg az informális miniszteri tanácsüléseket – közölte Robák Ferenc kormánybiztos. Kiemelt, országos jelentőségű kulturális turisztikai helyszín fejlesztéséről van szó, amelynek révén új munkahelyek jönnek létre. A kulturális szolgáltatások fejlesztése mellett a projekt a város és a kistérség további rehabilitációs tevékenységeit is ösztönzi.

További információ:

EU-elnökségi Kommunikációs Főosztály
Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma
Tel: 458-1773

(kulugyminiszterium.hu)