Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára szerint mindenképpen szükség van a kohéziós politikára ahhoz, hogy növekedjen az Európai Unió versenyképessége.

Az államtitkár azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy felszólalt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szakmai workshop-sorozatának csütörtöki záró rendezvényén.

Győri Enikő emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság induló javaslata a következő többéves (2014-2020) költségvetési keretről kevésbé volt nagyvonalú, mint korábban a Magyarországnak hagyományosan fontos két politika, a kohéziós és a közös agrárpolitika tekintetében.

Mint mondta, a közös agrárpolitika igen fontos, mert gondoskodik arról, hogy az unió polgáraihoz megfelelő minőségű és mennyiségű élelmiszer jusson el, a kohéziós források pedig azért szükségesek, mert csökkentik a tagállamok közötti különbségeket és hozzájárulnak a foglalkoztatottság és a versenyképesség növeléséhez. Ezekre a célokra azonban a bizottság relatív és abszolút értékben is kevesebb forrást szánna - mutatott rá.

Magyarország nem ért egyet ezzel a megközelítéssel, és ezzel nincs egyedül. A kohéziós források megőrzéséért 15 tagállam áll ki, és a közös agrárpolitika mellett is több ország foglalt állást - hangsúlyozta. Hozzáfűzte: elérték, hogy a tagállamok állam- és kormányfői június végén kimondták, a kohéziós politika "befektetési politika", amely a növekedésre és a foglalkoztatásra nagyon kedvező hatással van.

Természetesen az is nagyon fontos, hogy a támogatásokat maradéktalanul felhasználják, mert ha nem így tesznek, a nettó befizető országok azzal érvelhetnek, hogy nincs értelme a kohéziós politikára áldozni, ha az abból részesülő tagállamok úgysem képesek felhasználni a forrásokat - tette hozzá.

Úgy vélte, a magyar konvergenciaprogram, amely a költségvetési hiány karbantartására irányul, "egyértelmű megerősítést nyert" azzal, hogy a bizottság javaslatot tett a kohéziós alapok felfüggesztéséről hozott döntés feloldására, így az ország emiatt nem esik el forrásoktól.

A magyar gazdaság stabilizálására hozott intézkedések kedvező fogadtatását mutatja az EU/IMF-tárgyalások megindulása és az, hogy a bizottság hivatalosan is lezárta a Magyarország ellen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségével kapcsolatban januárban indított kötelezettségszegési eljárást - emelte ki az államtitkár. Hozzátette: remélhetőleg ez a jó hangulat a továbbiakban is megmarad.

(MTI)