Az uniós pénzek jobb elköltéséről, hatékonyabb felhasználásáról tárgyaltak 2012. október 16-i tanácskozásuk előtti informális találkozójukon az Európai Unió illetékes miniszterei - számolt be az MTI-nek a találkozóról Győri Enikő, a Külügyminisztérium államtitkára, aki Magyarországot képviselte a megbeszéléseken.

Az államtitkár úgy nyilatkozott, hogy a visegrádi országok ebben a témában közös álláspontot alakítottak ki, amely szerint a hatékonyság növelésének szükségessége nem korlátozódik a kohéziós pénzekre. "A közös büdzsé minden tételének az elköltésére oda kell figyelni. Ez a minimum, amivel tartozunk a polgároknak, hiszen ez az ő pénzük" - mondta Győri Enikő, aki azt is elmondta, hogy ugyancsak egyetért a négy visegrádi ország abban, hogy a kohéziós pénzek elköltését az előzetes kontroll erősítésével lehet hatékonyabbá tenni.

"Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy a központi kormányzat hibáiért büntessék a források felhasználóit" -  mondta az uniós ügyekért felelős államtitkár az MTI-nek, majd kifejtette: nem méltányos és igazságos az, ha egy tagállam nem tartja a vállalásait, akkor egy helyi önkormányzat vagy agrártermelő nem juthat hozzá olyan támogatáshoz, amelyre szabályszerűen, megfelelően pályázott. Ehelyett az államtitkár szerint előzetesen ellenőrizni kellene, hogy a pályázók megfelelnek-e a feltételeknek.

Győri Enikő arról is beszámolt, hogy erős vita alakult ki a kohéziós pénzek főösszegével kapcsolatban.  ennek során kiderült, hogy nem csak a "kohézió barátaiként" ismertté vált 15 ország, hanem ennél több, "egy egyértelmű többség" véli úgy, hogy a kohéziós támogatásokra fordítható pénzt nem kellene csökkenteni a következő 7 éves periódusban, de a nettó befizető országok továbbra is a csökkentés pártján állnak.

(MTI/Külügyminisztérium)