A magyaroknak tudniuk kell, hogy a kezükben van a lehetőség Európa sorsának alakítására – mondta a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára a budapesti Európa-napi fesztiválon 2014. május 11-én.

Győri Enikő kiemelte: a magyarok két hét múlva kifejezhetik a véleményüket, hogy milyen legyen az új Európai Parlament (EP), eldönthetik, milyen irányba mozduljon el Európa a jövőben.

Emlékeztetett: most ünnepeljük Magyarország uniós csatlakozásának 10. évfordulóját is, és az uniós tagság igenis sikert jelent az országnak, békét, biztonságot és a döntésképesség visszanyerését minden magyarnak.

A fesztivál előtt megrendezett futóversenyre utalva úgy fogalmazott, az elmúlt tíz évben akadtak nehéz pillanatok, "néha kifulladtunk, elfogyott az erőnk, a lelkesedésünk", és "bizonytalanok voltunk, hogy célba érünk-e" – fogalmazott. Hozzátette: néha úgy láttuk, "van, akinek jobban lejt a pálya".

Győri Enikő hangsúlyozta, hogy egy igazi versenyző sosem adja fel. Élni kell a kapott lehetőséggel, és "a kezünkbe vesszük a sorsunk alakítását" – mondta.

Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy  Magyarország uniós tagsága nagy lehetőséget jelent, amelyet azonban eddig nem feltétlenül használtunk ki minden tekintetben. Ezért az a feladat, hogy a következő tíz év eredményesebb legyen, mint a mögöttünk lévő tíz év.

Szűcs Tamás kiemelte: 2004, az uniós csatlakozás éve történelmi jelentőségű fordulópont volt Magyarországnak, az ország újra a helyére került, mozgástere, érdekérvényesítő képessége megnőtt. A világ egyik leggazdagabb és legfejlettebb szövetségi rendszerének lett a tagja, és részt vehet a döntésben, hogy merre haladjon tovább Európa – mutatott rá.

Felidézte: idén van századik évfordulója az első világháború kitörésének, amikor "a mai szövetségesek egymás gyilkosai" lettek. Továbbá huszonöt éve omlott le a berlini fal és a vasfüggöny. Akkor még csak álom volt a magyaroknak az, amit ma természetesnek veszünk – mondta.

Szűcs Tamás szerint a versenyen induló csaknem 2500 futó tanúságot tett arról, hogy Magyarország és Európa sorsa szorosan összefonódik, és Európa olyan lesz, amilyenné mi tesszük.

Lővei Andrea, az Európai Parlament tájékoztatási irodájának vezetője arról beszélt, hogy a fesztivál apropóját adó Európa-nap az összetartásban és békében élő európaiak ünnepe, amely az EU kezdetének történetére emlékeztet.

Két hét múlva több mint 400 millió európai szavazópolgár dönthet arról, ki képviselje őket az EP-ben. Magyarország több mint 8 millió választópolgára 21 EP-képviselőről határozhat. Úgy vélte, mivel az elmúlt években az EP jogkörei erősödtek – például a polgárok közvetlenül befolyásolhatják, ki lesz az Európai Bizottság elnöke –, a demokratikus deficit szűnni látszik.

Az Európai Bizottság magyarországi képviselete és az Európai Parlament tájékoztatási irodája szervezésében zajló Európa-napi fesztiválon, a budapesti Erzsébet téren egész nap koncertek, beszélgetések, tájékoztató programok, gyermeksarok, élménybeszámolók és kiállítások várják az érdeklődőket.

A fesztivál előtt tartották a "10 év - 10 km" futóversenyt, amely Budapest belvárosán vezetett keresztül tíz, uniós támogatással megvalósult fejlesztést érintve.

A rendezvényt a május 9-i Európa-naphoz kapcsolódva szervezték, ezen a napon ugyanis az egész kontinensen minden évben arra emlékeznek, hogy Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én Párizsban új európai politikai és gazdasági együttműködést vázolt fel, és ez a javaslat alapozta meg az Európai Uniót.

(MTI)