Görögország EU ügyekkel foglalkozó társminisztere, Marilisa Xenogiannakopoulou, egyeztetést folytatott Győri Enikővel, a Külügyminisztérium EU ügyekért felelős államtitkárával. A megbeszélés a 2011 első félévében esedékes soros magyar EU-elnökség előkészítését szolgálta. A felek áttekintették az uniós napirend jelenlegi állását, különös tekintettel az Európai Tanács decemberi ülésére.

A görög miniszter és a magyar államtitkár tárgyalása két fontos téma köré épült fel. A felek eszmecserét folytattak az Európai Unió aktuális ügyeiről, kiemelt tekintettel a decemberi Európai Tanács ülés napirendjén szereplő témákra, köztük a gazdasági kormányzás és az állandó válságkezelési mechanizmus ügyére. Az egyeztetésen másrészt Győri Enikő ismertette a következő magyar soros elnökség prioritásait.

Győri Enikő a találkozó után elmondta, hogy Görögország támogatásáról biztosította a magyar soros elnökséget. Mindkét tagállam egyetértett abban, hogy erős Európára van szükség, amely megőrzi belső kohézióját. A gazdasági kormányzás és az új válságkezelő mechanizmus kapcsán a felek a Lisszaboni Szerződés korlátozott és gyors módosítása mellett foglaltak állást. Bizakodásuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy a 2011-es EU-s költségvetést még a belga elnökség alatt sikerül tető alá hozni.

A felek megvitatták továbbá az EU bővítési stratégiáját és Horvátország csatlakozását, ahogy annak jövőbeni, 2013 utáni pénzügyi vonatkozásait is.

(kulugyminiszterium.hu)