Magyar írók Bécs élménye c. kiállítás
Győri Enikő EU- államtitkár köszöntője
Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2010. október 18.

Tisztelt Igazgató Asszony! Tisztelt Igazgató Úr! Kedves Hölgyeim és Uraim!

Idén az ősz sokkal inkább jelenti számomra a tél kezdetét, mint a nyár végét. Egyrészt bizonyára azért, mert ritkán sütött a nap, a ködös reggelek és az eső gyorsan elmosta a forróságnak még az emlékét is. Másrészt pedig bizonyára azért, mert munkatársaimmal együtt minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy egy jeges téli napon, január elsején, felkészülten vegye át hazánk az unió soros elnöki tisztét. Biztos vagyok benne, hogy nemcsak én, de csapatom minden tagja is ezzel álmodik – ha ugyan épp ráér aludni. Ebben a rohanásban mégis, a tél közeledtének hangulatában sokszor eszembe villan Bécs a maga Karácsony előtti hangulatával. Elegáns házai, díszes kirakatai, kincseket rejtő múzeumai, a macskakövön kopogó lovak patkójának zaja és a puncs illata a Christkindlmarkton – melyik magyar ne ismerné ezt a békét, nyugalmat, méltóságot és mégis mély barátságosságot árasztó világot?

A felkérés, hogy pár szóval köszöntsem Önöket e kiállítás megnyitóján, ebbe a világba röpített most engem, s őszintén köszönöm, hogy – ha mégoly rövid időre is – részem lehet benne. Hetek, hónapok óta tárgyalásról tárgyalásra járok, s így tesznek kollégáim is, a magyar diplomaták Európa szerte, hogy világosan lássuk: melyek azok a kérdések a mezőgazdaságban, az energiapolitikában, a pénzügyek, a migráció és számtalan más területen, amelyekre majd a soros elnökség alatt választ kell találnunk. Unos untalanig magyarázzuk, hogy mindezek a problémák, s azok megoldása a mindennapjainkról szól. Hogy a brüsszeli eurokraták nem önmagukért, hanem mindannyiunkért, mind a közel 500 millió emberért dolgoznak. Átérezni azonban ezt nehezen tudjuk, mert jogszabályokat és intézményeket szeretni nem lehet. Ritkán gondolunk, s még ritkábban beszélünk arról, hogy mindennek a mélyén bizony többezer év történelme, hagyománya és szoros kulturális hálózata húzódik meg. E huszonhét ország között lényegesen több a hasonlóság, mint a különbség. Hisz bármerre járunk e földrészen, a templomok tornya irányt mutat, a hölgyeket tiszteletük jeléül maguk elé engedik a férfiak, az adott szó kötelez, s Mozart Kis éji zenéjét az itt ülők közül bárki el tudná dúdolni.

Nem véletlen tehát, hogy a magyar soros elnökség egyik első kulturális programja épp a magyar írók bécsi élményeiről szól. Bécsről, ami évszázadok óta a Nyugat kapuját jelenti számunkra. Elszakíthatatlan kapcsolatot, egyet a sokezer és sokmillió közül, ami láthatatlanul fűzi össze Európát: várostól városig, embertől emberig, verstől versig. Ez az az Európa, amit szeretni, amit építeni lehet, s amihez ez a kiállítás is hozzájárul. Márciusban pedig, hazánk soros elnöksége alatt a budapesti közönség után a bécsi is megismerkedhet majd azzal a képpel, amit szomszédjai, „sógorai”, a magyarok rajzoltak róla.

Sokan vannak, köztük én is, akik úgy gondolják, hogy mindezekhez a lehető legnagyobb biztonságot, a lehető legerősebb gazdasági és politikai hátteret kell megteremteni. Mert érdemes megőrizni, érdemes tovább építeni azt a szellemi házat, amiben mi, európaiak lakunk. Ha soros elnökségünk csak néhány sor téglát, egy új, a világra nyitó ablakot vág e közös épületbe – elégedettek lehetünk majd a munkánkkal. Köszönet illet tehát minden magyart, aki ezen munkálkodik: a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőit és munkatársait, s köszönet illet minden barátunkat, aki ebben segít bennünket: az Osztrák Fórum és a Theatermuseum vezetőit és munkatársait is.

(kulugyminiszterium.hu)