Győri Enikő uniós államtitkár 2011. szeptember 21-én tájékoztatta az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságát az Európai Unió Tanácsa Magyar Elnökségének munkájáról.

Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak!

Először is köszönöm a meghívást, örömmel jöttem, annál is inkább, mert számomra mindig öröm, ha az európai uniós és a magyar ügyekről egyszerre beszélhetek, nemcsak a Külügyi bizottságban és az Európai uniós ügyek bizottságában, hanem más szakbizottságokban is, hiszen ezek az Európai Unióval összefüggő kérdések életünk szerves részét képezik, és azt gondolom, jó, ha minél több információval szolgálhatunk a törvényhozóknak.
 
Arra gondoltam, adok egy rövid áttekintést a Magyar Elnökség céljairól, illetve arról, hogy azokat mennyiben sikerült megvalósítanunk, és ez hogyan függ össze a nemzetpolitikai célkitűzésekkel. Talán elöljáróban annyit kiemelnék, mindannyian tudjuk, hogy az Európai Unióban a kisebbségi ügyek képviselete, a kisebbségi jogok képviselete nem egy egyszerű történet. Nekünk van egy saját magunk által vállalt célkitűzésünk, teljesen mindegy, hogy most éppen az Európai Unió soros elnöke vagyunk, vagy csak tagállamként működünk, de ezeket a kérdéseket mi mindig kiemelten kezeljük, és a kisebbségi jogok érvényesülését, illetve tulajdonképpen az újabb megerősítését kívánjuk elérni minden megmozdulásunk és politikánk által.

Amikor összeállítottuk a Magyar Elnökség céljait, akkor jó útmutatást kaptunk az Országgyűléstől is. Itt működött egy ötpárti bizottság, amelynek létezését annak idején a Fidesz kezdeményezte még ellenzékből, és amely tulajdonképpen segítette a kormány munkáját, hogy milyen irányban gondolkodjunk a célok összeállításakor, és abban a kulturális sokszínűség összpárti támogatást élvezett, hogy ez olyan témakör, amelyet mindenképpen a zászlónkra kell tűznünk a Magyar Elnökség alatt. Természetesen ezt mi komolyan vettük, és minden lépésünkön keresztül igyekeztünk megvalósítani.

Az uniós elnökségi célok kiválasztásánál azt szoktuk mondani, tulajdonképpen szigorúan tilos, hogy azok nemzetállami célok legyenek, mert akkor hiteltelenné válik egy európai uniós ország, ha a saját politikai céljait kívánja elérni elnökségi köntösben. Ez a mi esetünkben nem okozott semmiféle dilemmát, hiszen semmi olyant nem tűztünk a zászlónkra, ami ne lett volna a saját célkitűzésünk is, hiszen a magyar célkitűzések és az európai uniós elnökségünk célkitűzései maximálisan egybeestek.

Arról beszéltünk, hogy tisztességesebb költségvetési gazdálkodás, felelősségteljesebb pénzpolitika az Európai Unióban, az eladósodás megállítása összeurópai érdek, egyben magyar érdek is, Magyarországon jelenleg is ezen dolgozunk, és látjuk, hogy az Európai Unióban is. Ez tehát nemcsak a Magyar Elnökség célkitűzése volt, hanem egy olyan kérdéskör, ami sajnos, úgy tűnik, még jó ideig meghatározó feladat lesz minden uniós tagállam számára. Ugyanígy a növekedés beindítása, a foglalkoztatás emelése, ezek megvalósításán dolgozunk itthon, és ilyen gazdaságpolitikai lépéseket végeztünk az elnökség alatt is. De ugyanígy fontos a közös politikánk megerősítése, hogy maradjon az Európai Unióban egy erős kohéziós politika, mezőgazdasági politika. Itt sikerült olyan tanácsi következtetéseket, politikai állásfoglalást elfogadtatni, amelyik kimondta, hogy erre a politikára szükség van most, hogy immár tagállam vagyunk, de nem évült el az Unió többéves pénzügyi keretéről a vita, amely, tudjuk, nem lesz egyszerű történet, hiszen a nettó befizetők szeretnének kevesebb pénzzel hozzájárulni az Unió költségvetéséhez, arra hivatkozással, hogy minden tagállam költségvetése bajban van, miért adnának többet a közösbe. Ezt most tudjuk az érvrendszerünkben használni, hiszen nem egészen fél évvel ezelőtt közösen kimondtuk, hogy márpedig közös mezőgazdasági politikára és kohézióra az Unió fennmaradása, a vidéki lakosság tisztességes megélhetése és egyes régiók leszakadása pedig a versenyképességünket is nehezíti, tehát ezek miatt folyamatosan tudunk visszautalni arra, hogy mit értünk el a Magyar Elnökség alatt, és ez segíti a mostani érvrendszerünket is.

A harmadik nagyobb célkitűzésünk az volt, hogy az uniós polgár könnyebben intézhesse az ügyeit, nagyobb védelemben részesüljön. Itt komoly célkitűzésünk volt az alapjogoktól kezdve egészen az örökösödési ügyekig, illetve a mindenféle ügyintézés megkönnyítéséig. Végezetül pedig az, hogy a bővítés ne álljon le, ezt nagyon hangsúlyosan, eredményesen vittük – mindjárt rátérek a részletekre –, hogy a globális felelősségvállalás is fennmaradjon az Európai Unióban.

Most engedjék meg, hogy részletesebben szóljak azokról az ügyekről, hiszen azok voltak a nagy, globális vagy átfogó célkitűzéseink, amelyek a legszorosabban kapcsolódnak a Nemzeti összetartozás bizottsága témaköréhez, és ezeknél a célkitűzéseknél hogyan találhatjuk meg azt az alapmeggyőződésünket, amiről az elején beszéltem, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait, valamint a kulturális sokszínűséget, amelyet egyébként az Európai Unió alapítószerződései is kimondanak és védenek, a gyakorlatban is megvalósíthassuk, mert az nem elegendő, ha valami a szerződésben rögzítve van, de közben a mindennapokban a polgárok nem érzékelik, hogy márpedig ennek a megvalósításán dolgoznak a huszonhetek.

Kezdeném a bővítés, a schengeni csatlakozás, a vízumliberalizáció témakörével. Itt egyértelműen a legnagyobb sikerünk a horvát csatlakozási tárgyalások lezárása. Elnökségünk utolsó napján került fel az i-re a pont, amikor is sikerült lezárni a fejezeteket. Ez volt a legnagyobb vagy legmunkásabb feladatunk. Nyugodtan mondhatom, senki nem hitt benne, hogy a Magyar Elnökség képes lesz a tárgyalásokat lezárni. Többen azt mondták, még egy évvel ezelőtt, a program összeállításakor és az elnökség kezdetekor is, hogy miért tűzünk ki olyan célokat, amelyek elérése szinte reménytelen. De mi azt gondoltuk, hogy igenis, tisztában lévén a nehézségekkel, meg kell Horvátországért küzdenünk, mert egyrészt tisztességesen felkészült, és a Magyar Elnökség alatt be is fejezte ezt a felkészülést. Másrészt pedig Közép-Európa és a Nyugat-Balkán stabilitása érdekében is, hiszen Horvátország felvétele nemcsak Horvátországról szól, hanem az egész Nyugat-Balkánról, arról, hogy ezek  az országok érezzék, ha elvégzik a szükséges átalakításokat a demokrácia, a jogállam és a piacgazdaság kiépítése terén, akkor a jövőjük az Európai Unióban van, és ez nemcsak egy üres ígérvény, hanem egy elérhető cél a megfelelő teljesítmény alapján. Hadd említsem itt rögtön Szerbia kérdéskörét. Szerbia január 31-ére nyújtotta be válaszait a csatlakozási kérdőívre, és meggyőződésem, hogy a horvát csatlakozási tárgyalások felgyorsulása, illetve az, hogy Szerbia is érzékelte, itt áttörést sikerült elérni a horvát ügyben, összefüggésben van azzal, hogy Szerbia is nagyobb sebességre kapcsolt, és két régóta keresett háborús bűnöst elfogtak, illetve kiadtak a Hágai Bíróságnak.

Én abban bízom, hogy idén ősszel, októberben jön ki az Európai Bizottság jelentése a csatlakozásra váró országokról, és bízom benne, hogy sor kerülhet arra – nagy vita lesz –, hogy Szerbia megkapja a tagjelölti státuszt. Ez nem feltétlenül jelent azonnali tárgyaláskezdést, például Macedóniának már nagyon régóta van tagjelölti státusza, de a görög–macedón névvita miatt egyelőre nem indulhat el a tárgyalás. Mindenesetre én abban bízom, hogy tudunk bátorító jelet küldeni Szerbiának, elismeréseként annak, amiért sok mindent elvégeztek, és a perspektívájuk igenis, nekik is maga a csatlakozás. Mind horvát, mind szerb vonatkozásban az ottani magyar kisebbségeknek is az egy döntő jelentőségű ügy, hogy az Európai Unióban van a jövőjük, Horvátországnak elvileg 2013. július 1-jétől, Szerbiának pedig egy komoly lépés van kilátásban, és ez tulajdonképpen a Horvátországban, illetve Szerbiában élő magyaroknak is az uniós polgárság perspektíváját hozza el.

Nagyon fontos célkitűzésünk volt, szintén egy nagyon nehéz feladat Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának az előkészítése. Ez olyan célkitűzésünk volt, amit nem ígértünk meg, tehát ha valaki elolvassa a Magyar Elnökség programját, abban az szerepel, hogy mindent elkövetünk ennek érdekében. Amikor hozzáláttunk az elnökséghez, akkor már ismert volt az akkor még német–francia belügyminiszteri levél, amelyben megmondták, hogy szerintük ez a két ország nem áll készen a schengeni csatlakozásra. Mi ennek ellenére nagyon hosszas tárgyalásokat folytattunk a problémás országokkal, tehát Németországgal, Franciaországgal, illetve néhány kisebb tagállammal, valamint Romániával és Bulgáriával. Közvetítettünk, és próbáltuk segíteni ezt a folyamatot, hogy azok az országok, amelyek nem voltak megelégedve a bolgár és a román felkészüléssel, lássák, milyenek az eredmények, és Románia, Bulgária pedig mindent kövessenek el a felkészülés felgyorsítása érdekében, mutassák is meg ezen országok szakértőinek, hogy ők valóban készen állnak.

Romániáról azt, hogy készen áll, már februárban, Bulgáriáról pedig júniusban sikerült is kimondatni, mind a 27 tagállam egyhangúlag elismerte, hogy a schengeni csatlakozás taktikai feltételeit a két ország teljesítette. A Magyar Elnökség végére elértük azt, hogy akkor egyhangúlag kimondták a tagállamok, hogy a csatlakozás kérdésére pedig legkésőbb szeptemberben vissza kell térni. Ez van most. Ma kezdődik, és holnap folytatódik a Bel- és Igazságügyi Tanács ülése Brüsszelben, ahol ez az egyik legsúlyosabb politikai kérdés, hogy akkor most a Lengyel Elnökség rá tudja-e venni a huszonheteket, hogy zöld lámpát adjanak Románia és Bulgária schengeni csatlakozásához. Mi több opciót tártunk az érintett felek elé, ebben szerepelt a részletes vita, először csak a repterek megnyitása és a szárazföldi határnyitás, ami egy bonyolultabb történet, hogy ez később történjen meg. Franciaországot és Németországot sikerült meggyőznünk, de idő közben – mély meggyőződésem, hogy belpolitikai okokból – Finnország és Hollandia most egyértelműen úgy döntött, egyébként a saját nemzeti törvényhozásukra hivatkozva, hogy nem állnak készen arra, hogy megadják a zöld jelzést ezen két országnak. Természetesen a döntő szót majd holnap mondják ki a belügyminiszterek. Pintér miniszter úr támogatni fogja továbbra is, és viszi tovább azt a politikát, amit az elnökség alatt vittünk, hogy e két ország esetében. Mivel teljesítették a feltételeket, nem lehet menet közben megváltoztatni a játékszabályokat, és hiteltelenné válunk a román és bolgár polgárok szemében, ha ők mindent elkövettek, és egyébként a Magyar Elnökség alatt egyhangúlag ki is mondtuk, hogy készen állnak, de mégis tovább húzzuk az ő csatlakozásukat. Itt Finnországban egy rendkívül széles koalíció van, Hollandiában pedig gyakorlatilag kisebbségben kormányoznak, az ellenzéki pártoktól függnek a kormánypártok, emiatt ez a politikai realitás, és a nemzeti törvényhozásaik kinyilvánították, hogy szerintük sem Románia, sem Bulgária nem készült fel a csatlakozásra.

Mi természetesen visszük tovább az eddigi politikát, ahogyan említettem, és azt gondolom, az Erdélyben élő magyarok számára ez rendkívül fontos. Az más kérdés, hogy a Magyar Elnökség révén a probléma most már más természetű, mint korábban. Mindenesetre nemzetpolitikai megfontolásból is fontos számunkra, hogy ezeket a határokat felszámoljuk az Európai Unión belül.

Az elnökség alatt még fontos volt, mert a vízumtárgyalásokban egy komoly veszély leselkedett: a balkáni országok közül azoknak, amelyeknek korábban vízummentességet adott az Európai Unió, mivel nagyon megnövekedett a menedéket kérő száma, menekültügyi turizmus alakult ki az Unió több országában, például Belgiumba, Brüsszelbe iparággá vált beutaztatni szerbiaiakat vízummentesen, ahol azután menedékjogért folyamodtak. Ennek a megállítását kérték az ottani hatóságok, és mi mindent elkövettünk, hogy ez ne vezessen a vízumkényszer visszaállításához. Egyelőre ezt a Magyar Elnökség alatt sikerült is kivédenünk, és áprilisban a Tanács mandátumot adott az Európai Bizottságnak, hogy még ezen túlmenően Ukrajnával elkezdődjenek a tárgyalások a vízum megadásának könnyítéséről, ami Kárpátalja miatt számunkra óriási jelentőségő.

Folytatnám a Duna-régió stratégiával, amely az Európai Unió második makroregionális stratégiája. A Magyar Elnökség alatt sikerült egyhangúlag elfogadtatni azt, hogy erre szükség van. Ez lehetővé teszi 8 európai uniós és 6 Európai Unión kívüli Duna-menti ország szorosabb együttműködését az infrastrukturális projektektől kezdve mindenféle gazdasági együttműködésig, illetve nagyon fontosnak tartom a kulturális kapcsolatokat és az egymás jobb megértésére való törekvést is. Ezt mi egyébként a Dunához kapcsolódó rengeteg kulturális programmal is igyekeztünk alátámasztani.

A Bizottság elismerte és ki is mondta egy közleményben, hogy a Duna-régió kulturális, etnikai és természeti gazdagsága egyedülálló, ezen túl a Bizottság elismerte, hogy a Duna-régió egyik meghatározó ismertetőjegye, hogy az országhatárok mentén különböző nemzeti kisebbségek élnek együtt, ezt kimondja az akcióterv, illetve a kisebbségek számos, a határokon átnyúló kapcsolatok előmozdítását célzó javaslatot fogalmaztak meg. Tehát mindezekben a dokumentumokban sikerült megjeleníteni ennek a régiónak a sokszínűségét.

Három cselekvési területen is Magyarország társkoordinátori szerepet kapott a 11 cselekvési területből: a fenntartható energia fejezetben Csehországgal, a vízgazdálkodás tekintetében Szlovákiával, a környezeti kockázatok kezelése terén pedig Romániával működünk szorosan együtt, és koordináljuk ezeknek a projekteknek az indulását.

Ami az alapjogokat illeti, most először fogadott el a Tanács egyhangúlag az alapjogok érvényesülése tekintetében tanácsi következtetéseket. Ez egy jelentés volt az alapjogok érvényesüléséről, és az Unió történetében első ízben sikerült egy, a nemzeti kisebbségek jogaira való utalást is szerepeltetni ebben a következtetésben. Ezzel tehát a Tanács, a tagállamok is elkezdték használni az alapjogi chartában deklarált alapelvet a kisebbségek jogairól, amely azt is egyértelművé tette, hogy elítél bárminemű megkülönböztetést, ami a nemzeti kisebbséghez tartozáson alapulna. Az alapjogokról nagyjából ennyit szerettem volna elmondani, illetve, ami még nagyon fontos, hogy reméljük, ezt ki is mondták, hogy gyakorlat lesz az, hogy minden évben visszatérnek az alapjogok érvényesülésére, tehát ez egy lehetőséget biztosít arra, hogy nyomon kövessük, hogyan alakul a kisebbségi jogok érvényesülése az Európai Unióban. A kulturális sokféleség és örökségvédelem tehát így nem az egyéb politikákon keresztül, hanem kimondottan ennek a célkitűzésnek az érdekében történik.

Itt nagyon szeretném megköszönni az Országgyűlésnek az együttműködését, mert még a Magyar Elnökség előtt, mintegy megalapozásként, november 25-én a felsőházi teremben rendeztünk közösen az Országgyűléssel egy konferenciát Európa örökölt kulturális sokszínűségének megőrzéséről. Utána nekem a konferenciára látogató sok európai uniós tisztviselő elmondta, hogy tulajdonképpen most először szembesültek azzal, hogy Közép-Európa milyen sokszínű, ezt mennyire komolyan vesszük, és értékként kezeljük. Ezzel az indítással tudtunk elkezdeni dolgozni.

Két dolgot emelnék ki: egyrészt az Európai Örökség címre vonatkozó politikai megállapodást, ez eddig nem létezett az Európai Unióban, de mostantól igen, tehát ahogyan van Világörökség címke, lesz egy Európai Örökség címke is. Erről megszületett a politikai megállapodás a Magyar Elnökség alatt, csak ennek a jogi formába öntése marad a Lengyel Elnökségre.

A kultúra hozzájárulása az Európai Unió 2020-as stratégiájához egy újabb hosszú távú gazdasági, társadalmi stratégiája az Európai Uniónak. Mi ennek a kulturális dimenziójáról tudtunk elfogadni tanácsi következtetéseket májusban, és a miniszterek egyhangúlag elismerték a kultúra kiemelt szerepét még a válság elleni közdelemben is, azt, hogy a kultúra a növekedést segítő tényező, és a kultúrák közötti párbeszédet is kiemeli a Tanács, mint fontos célt. A Tanács felkérte a tagállamokat, tárják fel, hogy a tárgyi és szellemi kulturális örökség milyen szerepet tölt be a közösségek fejlődésében. Ezeknek már a fogalmi meghatározása is, azt hiszem, mindenkinek visszacseng a fülében, hiszen mi mindig is a közösségekben, a közösségek Európájában és a békés egymás mellett élésében gondolkodtunk.

Szintén szólnék az európai roma stratégiáról, amelyben, azt kell mondanom, szintén nagyon kevesen hittek, hogy a Magyar Elnökség alatt elfogadhatják. Egy nagy tagállam vezetője megkérdezte tőlem, miért erőltetjük ezt annyira, hiszen a szociálpolitika nem uniós hatáskör, az nemzetállami hatáskör. Pontosan azért erőltettük, hogy legyen egy európai keret, amely segíti a tagállamokat, hogy a közösen meghatározott célokat elérjék a saját módjukon és eszközeikkel, de legyen beszámolási kötelezettségük arról, hogyan hajtják végre ezt a politikát. Itt mi a fókuszt a méltó lakhatási körülményekre, az oktatásra és a munkahelyteremtésre helyeztük, és ezt sikerült elfogadtatnunk, szintén egyhangúlag. Abban bízunk, hogy Európa e nehéz sorsú közösségét jobban fogjuk tudni segíteni, és nincs olyan tagállam – ezt az elején nem volt könnyű elfogadtatni –, amelyik mentes lenne ettől a problémától, vagy azért, mert nagyobb roma közössége van, vagy pedig azért, mert célország.  Végül is szívós munkával ezt tulajdonképpen felismerték a tagállamok.

Tisztelt Elnök Úr! Ezek azok a célkitűzéseink, amelyeknek főleg a megvalósulását el kívántam mondani. Ezek konkrét lépések voltak. Nem beszéltünk folyamatosan és teljesen csak a kisebbségi jogokról és a magyar kisebbségek problémájáról az Európai Unióban, mert ha ezt tettük volna, akkor sokkal kevesebbet érünk el. Emlékszem az első tárgyalásokra, mindenki rettegett, hogy majd a Magyar Elnökség kimondottan csak a saját politikai céljait fogja az Unió zászlajára tűzni, és el fogunk ezzel bukni, mert erre a tagállamok nem lesznek vevők. Ha az ember nem beszél annyit, hanem csinálja, konkrét politikákon és lépéseken keresztül jeleníti meg az elképzeléseit, az sokkal hatékonyabb út, mint túl sokat beszélni és keveset elérni. Meggyőződésem, ha nem ezt a taktikát választjuk, akkor mindabból, amit elértünk, a fele sem valósulhatott volna meg.

Még egy köszönet az Országgyűlésnek: a már említett konferencián túl több kulturális rendezvényt is sikerült az Országgyűléssel közösen megvalósítani. Az Együttlét kiállítást itt, a Parlament előtt nagyon sokan megnézték. Tulajdonképpen a kísérő rendezvényeink fő mondanivalója, és mindegy volt, hogy a kiállítást vagy programot Londonban, Párizsban vagy Bukarestben csináltuk, azt sugalltuk, mi büszkék vagyunk arra, hogy magyarok élnek a határainkon belül és a határainkon kívül, mi egy nemzet vagyunk, és a régiónk, ahol élünk, sokszínű, mi erre büszkék vagyunk. Azt szeretnénk, ha ezek az országok Közép-Európában jobban együttműködnének, jobban ismernék egymást, mert biztosak vagyunk benne, hogy akkor a konfliktusok száma is kisebb lenne.

Még egyetlenegy utolsó gondolat. A közép-európai együttműködés a magyar elnökség alatt nagyon jól működött. Vannak problémáink a szomszédos országokkal, ez így van, valószínűleg még sokáig így is lesz, de az európai uniós témákban a közép-európai országok a saját jól felfogott érdekükben nagyon jól együtt tudtak dolgozni. Lengyelországot mondanom sem kell, hiszen duóelnökségként működtünk, bár triók is léteznek, mi végig mégis nagyon szorosan egyeztettünk, de mind Szlovákiától, mind Csehországtól, mind Ausztriától, de Romániától is komoly támogatást kaptunk, hogy elérjük az elnökségi célokat. Horvátország csatlakozása nem valósult volna meg, ha nincs egy közép-európai egységfront. Köszönöm szépen.

Köszönöm szépen, Elnök Úr, és köszönöm a kérdéseket.

Egyébként azt gondolom, már a bevezetőben is elég sok mindent elmondtam, tehát igyekeztem elébe menni néhány kommentnek, de úgy látszik, nem voltam eléggé egyértelmű. Ha azt tettük volna, amit itt most Szávay képviselő úr számon kér rajtunk, akkor kivívtuk volna a világ mélységes megvetését, és egy teljesen kudarcos fél évet tudhatnánk most magunk mögött. Senki, semmilyen egyéb intézkedésünket nem fogadta volna el, ha ilyen elefánt módjára közlekedünk a porcelánboltban, különösen olyan témákban, mint amilyeneket Ön említ és szorgalmaz. Ne felejtsük el, hogy az Európai Unióban, a mostani Lisszaboni Szerződésnek hála, azért eléggé egyértelmű, mi az, ami uniós hatáskör, és mi az, ami tagállami hatáskör. Ha mi ezt elnökségként összekevertük volna, és azt mondjuk, most a Magyar Elnökség alatt megoldjuk az Európai Unióban az autonómiák problémáját, akkor nemhogy azon a téren nem értünk volna el semmit, hanem egyéb területeken sem, jó nagy káoszt sikerült volna kreálnunk, és örökre vagy legalább is jó időre ellehetetlenítettük volna azt, hogy a kisebbségi jogokról, egyáltalán az autonómiákról beszélni lehessen. Azért hadd mondjam el Önnek, hogy ennél érzékenyebb kérdés nincsen az Európai Unióban. Van most már egy szerződés, ami egyébként kimondja a kisebbségekhez tartozó személyek jogait, mint értéket, amit védeni kell, beszéltem az alapjogi chartáról, beszéltem arról, hogy alapjogi vizsgálatot sikerült most először kezdeményeznünk, először hivatkozik a kisebbségi jogokra.

Mondhatja, hogy ez mind semmi, de én azt gondolom, ez mind nagyon fontos fogódzó pontosan ahhoz, hogy egyébként hatékonyan képviselhessük az autonómia ügyét, hogy Magyarország, mint uniós tagállam, hogy Szlovákiával szemben felléphessen a megfelelő fórumokon, és tárgyaljunk velük.

Miért gondolja, hogy ezt nem csináljuk? Csináljuk! A külügyminiszter úr is, a parlamenti államtitkár úr is folyamatosan tárgyal és egyeztetünk. Ha mi a hitelünket elveszítettük volna ezekben az ügyekben, akkor teljesen vesztes pályán kellene most mozognunk.

Hadd olvassak fel egy sms-t, amit tegnap kaptam, a feladója Pásztor István úr, a vajdasági magyarok vezetője. „Módosította a szerb kormány a vagyon-visszaszármaztatási törvény tervezetében a kollektív bűnösséggel kapcsolatos, számunkra elfogadhatatlan szakaszt, így rendben van. Fontos: kérlek, juttasd el ezt az információt a miniszter úrnak is. Köszönöm. Köszönöm az erőteljes közbenjárást.” Ugyanis Brüsszelben a megfelelő bizottsági fórumon lobbiztunk, ez az illető másnap elutazott Belgrádba, ott közbenjárt, és itt van a kézzelfogható bizonyíték, az sms, hogy a törvényből a kollektív bűnösségre való utalást kivették. Ha mi hiteltelenek vagyunk, ha mi lerontjuk önmagunkat és az érdekérvényesítő képességünket a Magyar Elnökség alatt, akkor minket nem hallgatnak meg Brüsszelben, nem szövetségesként tekintenek ránk, hanem ellenségként, mint egy kibírhatatlan, mindig csak a nünükéjét hajtogató országot, de mivel le tudtunk tenni eredményeket az asztalra, ezért most jobban meghallgatnak, és ez itt van. Ezt nem én mondom, hanem az, aki ott él, ott is szeretne élni, és képviseli az ott élő magyarok érdekeit. Ha ő megköszöni, akkor azt gondolom, volt értelme annak, amit az elnökség alatt csináltunk.

Az elnök úr kérdése a Lendva környéki magyarokról és a Szlovéniában élő magyarokról, hogy a mostani kormányválság milyen következményekkel jár. Ebben a pillanatban ezt nagyon nehéz megmondani. Szlovénia végig támogató volt. A horvát csatlakozási ügyben azért többször el kellett szaladni Ljubljanába, és győzködni őket arról, hogy ne tartsák foglyul a bilaterális ügyeik miatt a csatlakozási szerződést. Május-júniusban nagyon sok időt töltöttünk ezzel a színfalak mögött, de nem mindig a publikus akciók számítanak, ilyenkor a frontok mindig befeszülnek, érdemes néha a színfalak mögött lobbizni. Végül is elálltak a csatlakozási folyamat blokkolásától.

Amiről biztosan tudom, hogy izgatja őket, az a magyar országgyűlési képviselők választásának a jövőbeli módja, úgyhogy abban bízom, hogy ez a parlament meg fogja teremteni a Magyarországon élő kisebbségek képviseletét. Ez például Szlovénia számára egy rendkívül érzékeny kérdés, az ottani magyaroknak van képviselőjük a szlovén parlamentben, és ezt viszonossági alapon elvárják. Azt gondolom, rendkívül fontos volna, hogy valamilyen megoldást találjunk erre. Tudatában vagyunk az összes nehézségnek, de ha jól emlékszem, 1993-ban tulajdonképpen ezt a kötelezettséget vállaltuk, és ezt tavaly májusban is megerősítettük.

A Lengyel Elnökség mennyire viszi tovább a magyar prioritásokat? Itt azt gondolom, a horvát ügyben igen, ott a horvátokkal az aláírást már a lengyelek fogják elvégezni még ebben a fél évben, a szerződés szövegezése is elkészült. Még mindig volt néhány tagállam, amelyik így-úgy próbálkozott a politikai megállapodás néhány részét felülvizsgálni, de ezeket elhárították. Ők egy hármas prioritásban gondolkodnak, és annak egy elemét hadd emeljem ki, a keleti partnerséget. Ebből Ukrajna érint bennünket az ott élő magyarság szempontjából, és nagyon komolyan együttdolgozunk annak érdekében, hogy mind a szabad kereskedelmi tárgyalásokban legyen előrelépés, mind pedig a vízumkönnyítésben. Meg kell mondanom, és említettem előbb a román, bolgár schengeni csatlakozással kapcsolatos nehézségeket, de e téren sem könnyű a helyzet. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy az Európai Unió nem éli a befogadó korszakát, ezt éreztük az „arab tavasz” kapcsán, éreztük a romapolitika kapcsán, éreztük a román, bolgár schengeni csatlakozás kapcsán és most a keleti partnerség kapcsán is, hogy ezért bizony nagyon kell küzdenünk. Éppen a kilencedik tervezetét készítjük a keleti partnerségi csúcstalálkozónak, nagyon szorosan együttműködünk a lengyelekkel, így tudunk persze e téren magyar gondolatokat is bevinni a készülő közleménybe.

Szili Katalin alelnök asszony kérdéseire részben már igyekeztem válaszolni. Még az autonómia jogokról egy megjegyzést, hogy érzékeltessem, milyen súlyú problémáról van szó. Az Európai Unió 27 tagállama még abban sem tudott egyetérteni, hogy Koszovó államiságát elismerjék. Van öt ország, amelyik nem ismeri el Koszovó létét. Természetesen mi az elsők között ismertük el, és minden erőnkkel továbbra is azon vagyunk. Nagyon sok tanácsadás, tárgyalás folyik a Nyugat-Balkán többi országához hasonlóan Koszovóval is, és minden módon igyekszünk őket segíteni, de az Unió közös kül- és biztonságpolitikája bizony sok esetben nem működik, ez esetben sem. Ez a bővítés kapcsán állandó dilemma lesz, ezért is volt nagyon fontos, hogy legalább Horvátországgal előrébb vagyunk.

Volt egy kapcsolódó kérdés a Nyugat-Balkán országai tekintetében. Szerbiáról elég sokat   beszéltünk, de Montenegró lehet még az az ország, ahol szerintünk jó esély van a előrelépésre. Macedóniánál, megmondom őszintén, nagyon kevés esélyt látok, pontosan amiatt, hogy a görögökkel a névvitában nem tudnak megállapodni, és amíg ez nem sikerül, addig nincs esély, hogy elinduljanak a tárgyalások.

Verespatak. Ez egy nehéz történet. Itt van egy per, mind a mai napig semmiféle kártérítést nem kapott Magyarország. Az Európai Parlament a mai kormányzati szervektől teljesen függetlenül működik, ott Áder János képviselő úr kezdeményezésére óriási viták árán – akkor még én is képviselő voltam –, tehát hihetetlen harc árán sikerült elfogadtatnunk a cianidos bányászat betiltását javasoló parlamenti határozatot. Ez nem kötelező erejű, ez egy ajánlása az Európai Uniónak. Maga a miniszterelnök úr folytatott tárgyalást egyébként ez ügyben az Európai Bizottsággal is, ahol egyértelműen elmondták, hogy ez a technológia több tagállamban működik, például Svédországban is. Tudom, hogy ezt az Unión kívül Kanadában is alkalmazzák, és semmi esély arra, hogy ezt a technológiát betiltsák. Az más kérdés, hogy az Európai Unióban több irányelv is védi a határon átnyúló vizek minőségét, az ivóvíz minőségét, és azon kell lennünk, hogy megfelelő védművekkel lássák el ezeket. Magyarország, bármi történik, hangos lesz és ott lesz, és lehet látni, hogy mi ezt jelezzük a román kormánynak. Mondjuk, engem személyesen is elég nagy szomorúsággal tölt el, hogy egyébként magyar kézben van ez az ügy Romániában, az RMDSZ kezében. Nagyon rossz, hogy nem értjük egymást. A magyar kormánynak ez a vonala sem fog változni.

Horvátország schengeni csatlakozása kiemelt kérdés. A schengeni rendszer reformja folyik. Meg kell erősíteni a schengeni kormányzást, erről most, pénteken indult a vita, a Tanácsban pedig holnap indul. Itt Magyarország annyit tudott tenni, hogy a magyar állampolgárok személyivel közlekedhetnek. Amit még bilaterális alapon biztosítani tudunk, azt mindig meg fogjuk tenni.

Az eszéki konzulátus ügye. Mélyen egyetértek azzal, hogy szükség lenne rá. Annyit tudok mondani, hogy az állampolgársági ügyek intézésére nagyon sok külképviseletünket megerősítettük, a költségvetési megszorítások ellenére több mint 200 főt kell most a külképviseleteken alkalmazni több országban, főleg a környező országokban, de távolabbi területeken is. Ez nagyon nehéz, és a jövő évi költségvetés szempontjából még nehezebb lesz.

Most folyik egy teljes revízió a Külügyminisztériumban a létszám tekintetében, a külképviseletek tekintetében, úgyhogy ebben a pillanatban nem tudom megmondani, az év elejére lesz egy tiszta kép. Szívünk szerint nyitnánk, de azt hiszem, nagyon nehéz lesz, nem előlegezem meg, hogy ennek a felmérésnek lesz-e ilyen eredménye. Teljesen átlátható és egyértelműbb rendszert szeretnénk, hogy sehol ne legyen több diplomata, mint amennyire szükség van, nagyon költséges egy főt is valahol a világban ott tartani, úgyhogy nagyon meg kell néznünk, mit teszünk. Több szívfájdalmunk van. Magyar szempontból szívfájdalmunk Sydney, szívfájdalmunk Krakkó. Lenne dolog, de azt hiszem, az összes szívfájdalmunkat most nem fogjuk tudni megoldani a jelen gazdasági helyzetben.

Stágel képviselő úrnak: a Wikileaks, EBESZ főbiztos, hogyan kezeltük. Én azért minden Wikileaks-es hírt nagyon óvatosan kezelnék. Elég nagy probléma főleg az Egyesült Államoknak, hogy ezek kiszivároghattak, de a hitelességükről sem vagyok meggyőződve, úgyhogy ezt nagyon erős fenntartással kezelem. Az EBESZ főbiztossal egyébként ugyanúgy kapcsolatban állunk, nemcsak mi, hanem az európai parlamenti képviselők is. Most hadd ne minősítsem a Wikileaks-ben megjelent iratot, mert azt gondolom, ez nem a diplomácia terepe.

Vallásszabadság, és kimondottan köszönöm a kérdést. Így igaz, foglalkoztunk vele. A külügyek és a keresztényüldözések témakörei a Külügyi Tanács témakörébe tartoznak.

Januárban kezdeményeztük, hogy foglalkozzunk ezzel, de nem mi elnököltük a Külügyi Tanácsot, hanem Lady Ashton. Azt kell mondanom, ezzel sem az első körben értünk célt, több ország nem akarta, hogy erről legyen állásfoglalás, de egy hónappal később sikerült. Itt megint több országgal, például Olaszországgal nagyon szorosan együttműködtünk, és így sikerült a második körben elfogadtatni egy egyértelmű uniós állásfoglalást a keresztényüldözések témájában. A Lengyel Elnökség ezeket természetesen viszi tovább, tehát itt egy új néppárti kormányról van szó, és az értékek terén is és más téren is nagyon szoros az együttműködésünk.

Azt gondolom, mindenre válaszoltam. Köszönöm szépen, elnök úr.

Köszönöm szépen, most már én is csak nagyon röviden válaszolok, és elnézést, ezt valóban elmulasztottam. A roma stratégiában az egyeztetéseket Balog Zoltán államtitkár úr vitte, tudom, ő rengeteg magyar roma szervezettel egyeztetett. Ezt Járóka Lívia képviselő asszony vitte az Európai Parlamentben, tehát ez igazán egy magyar ügy volt, az összes intézményben magyarok vitték. Ő nemcsak magyar, hanem európai roma szervezetekkel is egyeztetett. Ha a képviselő úr igényt tart rá, és a bizottság elfogadja, szerintem Balog államtitkár úr biztosan eljön, és részletesen beszámol arról, hogy milyen szervezetekkel egyeztetett, ezt hadd ne én mondjam el. Konkrétan tudom, hogy roma platformot szerveztünk, nagyon sok roma szervezetet bevontunk, és ezt nem tudtuk volna megcsinálni, ha nem velük együtt csináljuk, úgyhogy ennek a kormánynak az a filozófiája, hogy az érintettekkel együtt kell megcsinálni ezeket a stratégiákat. Kérem, ezt a kérdést hozzá intézzék. Biztosan tudom, hogy volt egyeztetés.

A nemzetpolitikára visszatérve, hogy ne váljon parttalanná ez a vita, csak néhány rövid megjegyzés. Azt gondolom, az elmúlt egy év során a nemzetpolitika területén több történt, mint eddig 20 év alatt. Van egy magyar állampolgársági törvény, az elnök úr utalt rá, ezeket a feladatokat úgy végeztük el, hogy közben egyébként le kellett vezényelni az európai uniós elnökséget. A szomszédos országokkal nem oldódtak meg a problémáink. Lehet azt mondani, miért nem oldottuk meg egy év alatt az összes problémát, de azt hiszem, ezek olyan súlyú kérdések, amelyek nem oldhatók meg egy év alatt. Meggyőződésem, hogy tárgyalni kell, érteni kell, hogy mit csinálunk. Nemzetközi környezetet kell teremtenünk, ha lehet, minél több uniós és mindenki által elfogadott dokumentumot, szabályt, amelyek fogódzóul szolgálnak. Nem lehet óriási, látványos akciókkal azonnal sikert elérni.

Szlovákiával vannak vitáink, a nyelvtörvény az egyik legsúlyosabb. Nem vagyok elégedett az eredménnyel, egyáltalán nem vagyok elégedett. Szívósan dolgozunk rajta, de ezek nem fognak egy perc alatt megoldódni. A Magyar Elnökség egyre több fogódzót teremtett annak érdekében, hogy ez a kérdés más megvilágításba kerüljön az Európai Unióban.

Szerbia európai uniós csatlakozásáról pedig annyit, most van napirenden, hogy reményeink szerint decemberben kimondja az Európai Unió, hogy Szerbia tagjelölt. Meglátjuk, azt is kimondja-e, hogy mikor kezdhetik meg a csatlakozási tárgyalásokat. Ez azt jelenti, hogy lesz 35 tárgyalási fejezet, beleértve az alapjogokat is. A XXIII. fejezet Horvátország esetében a legnehezebb fejezet volt, abba beleértjük a kisebbségek jogait is, de majd beleértjük az energia-együttműködést, beleértjük a vízszabályozást és minden egyebet.

Magyarország ott ül a tárgyalóasztalnál, és ez a kormány képviseli a Magyarország határain belül és határain kívül élő magyarok érdekeit. Mindennek el fog jönni az ideje. Felolvastam egy sms-t, de kérdezzék meg Pásztor urat, hogy amit teszünk, annak látják-e hasznát. Nekem úgy tűnik, hogy látják. Köszönöm szépen.

(Külügyminisztérium)