Az egységes piac létrejöttének huszadik évfordulója alkalmából az egységes piac kiteljesítésével kapcsolatban hallgatta meg Győri Enikőt az Országgyűlés Külügyi Bizottsága 2012. április 16-án.

Győri Enikő: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Urak! Köszönöm a lehetőséget én is, Szűcs Tamáshoz hasonlóan, hogy erről a témáról is szót ejthetünk, és nagyon örülök, hogy a COSAC is a napirendjére tűzte ezt a kérdéskört, és hogy mi is szolgálhatunk ehhez munícióval.

Az első, amit szeretnék kiemelni, hogy az egységes piac az nem egy befejezett történet, hanem egy evolúciós folyamat. Tehát indultunk egy közös piacból, egy célkitűzésből1957-ben, hogy az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabadon áramolhassanak, és ott tartunk most, hogy van egy működő egységes piac, amelynek vannak fogyatékosságai, és szeretnénk ezeket a fogyatékosságokat kijavítani, minden területen egységessé tenni a piacot, ahol közös szabályok vannak, és ezzel az európai vállalkozásokat kívánjuk jobb helyzetbe hozni, az ő működésüket megkönnyíteni.

A kép nem rózsás abból a szempontból, hogy sok elképzelés van, a célok szerintem egyértelműek, világosak, Magyarország szempontjából üdvözlendőek, és tényleg mi az egységes piac haszonélvezői vagyunk, amellett, hogy a rendszert természetesen tökéletesíteni kell. A probléma az, hogy nagyon sok esetben a célok elérése bizonyos érdekek miatt vagy belső tehetetlenség miatt nem egyszerű. Úgyhogy én nem fogom egy fokkal sem rózsaszínűbbre festeni a képet, mint amilyennek én gondolom, de azért néhány egyértelmű alapvetést arról, hogy miért jó ez az egész, szerintem érdemes lefektetni.

Az egyik, hogyha visszagondolunk csak 1968-ra, amikortól vámunióként működik az Európai Unió, akkor 1968-ban még hatvan millió vámelszámolási dokumentumot kezeltek az országok, ami azért egy elég imponáló szám. Tehát ha belegondolunk, hogy mit kellett lebontani ahhoz, hogy felépítsünk egy egységes piacot, és hogy a vállalkozások egy jó része már ne is tudja, hogy mi az, hogy vámolás, szerintem ez egy elég jó példa.

Van egy kötelezettségünk, ezt Szűcs Tamás említette, egy vállalásunk, amelyet a magyar elnökség alatt a Tanács is elfogadott, hogy 2012 végére – és ez nagyon közel van – ezt a tizenkét egységes piaci jogszabályt tartalmazó csomagot elfogadjuk, tehát ezek jogszabállyá válnak. Ehhez volt egy erős politikai indítás a magyar elnökség alatt, tehát mi ezt a tagállamokkal megtárgyaltuk és maga a Bizottság is korrigált az eredeti tervezetekhez képest. Sikerült még úgy beavatkozni, hogy már a bizottsági eredeti tervezet sem pontosan azt tartalmazta, amit eredetileg gondoltak. Szerintem egy kicsit életszagúbbá is vált tervezet és megvalósíthatóbbá vált. De ebben a pillanatban én még nem mernék mérget venni arra, hogy ez az év végére abban a formában, ahogy ezt mi a magyar elnökség alatt útjára indítottuk, meg is valósul. A tisztelt képviselő urak egyébként elég részletes írásbeli tájékoztatást kaptak az egyes intézkedésekről, de természetesen, hogyha igény van rá, akkor tudunk ezekről is részletesen beszélni.
 
És hol van ebben a történetben Magyarország? Mi az árukereskedelmünknek a 73 százalékát az Unión belül bonyolítjuk és ezzel az élmezőnybe tartozunk, és egy közepes, Európában közepes méretű, világszinten kis gazdaságról van szó, egy rendkívül nyitott kis gazdaságról, amelyik nagyon erősen függ az export teljesítményétől. Tehát az, hogy az egységes piac prosperáljon, emiatt elsőrendű magyar érdekünk. Az exportunk 68,8 százaléka irányul az Unióba és az importnak – ez még ennél is jóval magasabb – a 78,9 százaléka onnan érkezik. Tehát itt tényleg húsbavágó, hogy milyen szabályok vannak a belső piacon.

A válság alatt azért mindig van egy nagyon erős kísértés, és ezt megtapasztaltuk más uniós tagállamok működésénél is az elmúlt időszakban, hogy bezárkózzanak vagy húzzanak maguk köré egy falat biztonsági megfontolásból. Azért a magyar elnökség alatt a dél-mediterrán válság esetén a menekültekkel kapcsolatos első reakciók, illetve az a jogszabályalkotás, ami elindult, az is ezt a falemelést mutatja, ha képletes módon is, de ugyanígy a gazdaságban is a bezárkózás, a protekcionizmus óhatatlanul előtérbe kerül. Nekem meggyőződésem, hogy ez az elszigetelődés egyrészt irreális Közép-Európában, pontosan azokból az adottságokból kifolyólag, amelyekről már beszéltem, mint az exportorientációnk és tényleg ez az itteni beágyazottságunk következtében. Ezen kívül Magyarország próbálkozott már azzal, hogy még narancsot is termesszen és abból is önellátásra rendezkedjen be – annak a sikerességét, azt hiszem, hogy mindannyian ismerjük, és nemcsak egy kiváló filmből.

Az egységes piacnak, említettem a közös szabályokat, de azért még a nagy előnye szerintem, egyrészt hogy persze ki vagyunk szolgáltatva úgymond az egységes piacnak, csak ott vagyunk ezeknek a szabályoknak a meghozatalában, viszont egy szűrőt is jelent. Tehát azért a XXI. század világgazdaságában a talpon maradást kell hogy szolgálja az egységes piac. Itt méretgazdaságossági kérdések is felmerülnek, hogy mennyire tudunk mi a nemzetközi folyamatoknak ellene menni vagy azoknak a hatását tudjuk-e tompítani önerőből, vagy ezt csak egy nagyobb egység részeként tudjuk hatékonyan ellátni. Én azt gondolom, hogy az egységes piacnak ez a szűrőszerepe rendkívül fontos, még akkor is egyébként, ha könnyű az egységes piacot, ahogy egyébként az egész Európai Uniót támadni, különösen válság idején. Mario Monti, aki ennek az egész intézkedéscsomagnak az atyja, a jelenlegi olasz miniszterelnök mondta azt egyszer, hogy egyébként akkor van a legnagyobb szükség az egységes piacra, amikor a legkevésbé népszerű. Hát most pont egy ilyen időszakon, hát nem vagyunk túl, hanem egy ilyen időszakot élünk.

Még egy kiegészítés, ez pedig arra vonatkozna, ami a legnagyobb dilemmája szerintem az egész európai gazdaságpolitikának jelenleg, hogy most akkor megszorítunk vagy növekedünk, ezt így szokták mondani. Tény, hogy az Európai Uniónak sokkal jobb a teljesítménye – ha ezt lehet ilyen szóval illetni – a megszorítások terén, tehát hogy milyen költségvetési politikát kell folytatni, van hatos csomag, van stabilitási mechanizmus, stabilitási unióról szóló szerződés. De vajon elegendőt tudunk-e felmutatni a növekedés és a foglalkoztatás terén? És mindannyian tudjuk, hogy nincs a válságnak addig vége, amíg ezen a téren nem tudunk többet felmutatni. Na, erről szól az egységes piaci intézkedéscsomag. A kérdés csak az, hogy ez elegendő-e és tudja-e hozni azt a foglalkoztatás terén, ami minden uniós tagállamban létszükséglet egyébként ahhoz is, hogy a polgárok elhiggyék, hogy az uniós politika nemcsak a felelősségteljesebb költségvetési gazdálkodást jelenti, hanem azt is, hogy az európai cégeknek vannak lehetőségeik, hogy ők tudjanak munkát adni, mert megengedhetik ezt maguknak. Ez a kérdés még nem dőlt el, tehát még nagyon nem lehetünk elégedettek, de ha nem közösen gondolkodunk ezekről a dolgokról, így 27-es és 2013-tól 28-as körben, akkor biztos vagyok benne, hogy az egyéni túlélési esélyek sokkal kisebbek, minthogyha valóban ezeket az intézkedéseket át is tudjuk ültetni.

Nézzünk néhány egyértelmű hasznot az elmúlt időszakból! Ezeket hajlamosak vagyunk egyébként sokszor már elfelejteni vagy adottságként kezelni, sőt, sokan, azt gondolom, nem is tudják, hogy ez az egységes piacnak köszönhető. Csak felsorolásszerűen: Erasmus csereprogramok a felsőoktatásban részt vevőknek, tehát az egyetemi, főiskolai hallgatói cserék, itt már mintegy harmincezer magyar fiatal kapott eddig lehetőséget. Az a mi dolgunk egyébként, hogy ők ezen tapasztalat birtokában aztán itthon próbáljanak meg munkához jutni és itthon kamatoztassák a tudásukat.

Egy másik terület, ami azt gondolom, hogy igazán polgárbarát, a mobiltelefonálás költségei. Már volt korábban is uniós szabály, de egy, a közelmúltban elfogadott uniós szabálynak köszönhetően drasztikusan csökkentek már eddig is a kezdeményezett beszédhívások, illetve a fogadott hívások, valamint az SMS-küldés ára.

És mostantól, már 2012. július 1-jétől az adatletöltésnek is lesz egy plafonértéke, ami most újdonság a korábbi szabályozáshoz képest. Ez előirányoz tehát most júliustól egy csökkentést az előbb felsorolt területeken is. Újdonság, hogy a roamingra is vonatkozik, de 2013-tól még lejjebb megy ez az összeg. Tehát most a roaming nyártól hetven centre fog lemenni, és 2014. július 1-jére pedig húsz centre fog lemenni. A kezdeményezett hívások díja most még 35 cent, de ez már egy korábbi uniós szabálynak köszönhető, hogy egyáltalán van plafon, most nyártól ez lemegy 29 centre, és 2014-re pedig 19-re. Az SMS díja is jelenleg tizenegy, nyártól kilenc, 2014-től pedig hat cent lesz. Tehát én azt gondolom, ha néha a polgároknak ilyen adatokat is tudunk mondani, akkor rögtön fogják érteni, hogy ennek nagyon komoly értelme van az ő szempontjukból is.

Vagy megemlíthetjük a fogyasztóvédelem területét. Magyarország szerintem hagyományosan gyenge a fogyasztóvédelemben, illetve nincs meg a magyar polgároknak az az öntudata, hogy márpedig megharcoljanak a jogaikért egy vásárlás terén vagy bármilyen fogyasztási kérdésben. Amerikában azt is visszaviszik, amit egyszerűen csak eluntak egy hét után, tehát itt is nagyon komoly uniós szabályozás van.

A magyar elnökség alatt is sikerült a fogyasztóvédelemben továbblépni. Például az online vásárlásnál az elállási időt hét napról már 14 napra emeltük fel. Tehát azt gondolom, ez is egyértelműen egy polgárbarát intézkedés.

Ahol még rengeteg tennivaló van, az a kisvállalkozásoknak a helyzetbe hozása, de már van azért egy kisvállalkozási intézkedéscsomag, a magyar elnökség alatt is foglalkoztunk ezzel a témával, most az ő forráshoz juttatásuk a legkiemelkedőbb feladat, ez is egyike egyébként a Tamás által felsorolt tizenkét intézkedésnek.

Szó volt a digitális belső piacról is, de Vályi-Nagy Vilmos államtitkár úr járt itt a közelmúltban a bizottság előtt, úgyhogy azt gondolom, hogy ő erről részletesen beszélt. És végezetül ne felejtsük el, hogy a határon túli magyarokhoz fűződő kapcsolataink szempontjából is egy óriási lehetőség az egységes piac, mind a vállalkozások alapítása, mind a velük való együttműködés, kereskedelem vagy akár csak a szakképesítések kölcsönös elismerése szempontjából.

Most én a tizenkét intézkedésen, elnök úr, nem mennék végig, kérdésre szívesen válaszolok. Csak amikor azt mondtam az elején, hogy én igyekszem reális lenni és nem rózsaszínű képet festeni, akkor azért egy eklatáns példát hadd említsek meg: a képviseletvezető úr is említette a szabadalom kérdését. Mert persze mondhatjuk azt, hogy a 12-ből egy, hogy a kisvállalkozások forráshoz jussanak, aztán mindannyian tudjuk, hogy most ezekben a forráshiányos időkben meg az egyes tagállamok teherbíró képességének függvényében mi lesz az az intézkedés, amire azt mondjuk, hogy igen, ezt a célt elérjük, ebben nem vagyok biztos, hogy fogunk tudni ilyet mondani. De az európai szabadalom létrehozása az egy teljesen egyértelmű, kézzelfogható dolog lenne. Itt a nyelvi rezsimek miatt volt egy óriási vita, hogy milyen nyelveken lehessen bejegyeztetni Európában a szabadalmakat, és itt végül is Spanyolországot és Olaszországot nem sikerült meggyőzni. Ők ragaszkodtak ahhoz, hogy ez az ő nyelveiken is működjön, és emiatt született még belga elnökség alatt az a döntés, hogy akkor megerősített együttműködésként induljon el ez az együttműködési forma, és ennek az Európai Parlamenttel való letárgyalása, illetve magának a jogszabálynak, arról a politikai megállapodásnak az elfogadása történt a magyar elnökség alatt. Ide jutottunk el.

Utána a lengyel elnökség alatt – nem a lengyelek miatt, hanem a tagállamok miatt – egy részletkérdésben nem sikerült dűlőre jutni, mert ehhez a szabadalomhoz kell egy szabadalmi bíráskodási rendszer is, hogy akkor a szabadalmi bíróságot hol hozzák létre, és München, Párizs és London vitájában nem sikerült dűlőre jutni. Jelenleg ott tart az Európai Unió, hogy az ügy, amely egyébként kész volt a magyar elnökség alatt, csak le kellett rendezni, az utolsót, a bíráskodási történetet kellett csak lezárni, az áll, tehát tulajdonképpen lassan egy évet elveszítünk egy székhelyvita miatt. Úgyhogy itt bizony, amikor arról beszélünk, hogy szolidaritás meg együttműködés, akkor a tagállamokat is, mérettől függetlenül, nem árt néha figyelmeztetni arra, hogy egyszerűen nevetségessé válunk a polgáraink szemében, hogyha ezt így folytatjuk. És hogy mit veszítünk vele: ha én jól emlékszem az adatokra, bár a magyar elnökség alatt foglalkoztam ezzel utoljára, olyan húszezer euróba kerül egy szabadalombejegyzés Európában, ez az Egyesült Államokban, azt hiszem, olyan 1500 eurónak megfelelő összeg ebben a pillanatban. Tehát mondjuk, ha versenyképességről akarunk beszélgetni, mondjuk amerikai–európai viszonylatban, akkor ez egy olyan óriási különbség, hogy valóban önmagunknak vagyunk az ellenségei, ha ilyen kérdésekben nem tudunk dűlőre jutni.

Elnök úr, én itt megállnék, de természetesen a kérdések kapcsán állok rendelkezésükre. Köszönöm.

Köszönöm szépen. Csak itt az utolsó gondolatokhoz én is szeretnék kapcsolódni. Én abban bízom, hogy az egységes piacról úgy fogunk tudni megemlékezni ezen a 20. évfordulón, hogy már újat is tudunk hozzátenni, de azt az előbb elmondottak miatt még nem tudjuk biztosan állítani, hogy a tartalom is pontosan az lesz, amit szeretnénk. Mindenesetre számítunk az Országgyűlésre is, mint ahogy az egységes piaci hétben, és közösen tudunk majd rendezvényeket szervezni. 

Mile alelnök úrnak és Hörcsik elnök úrnak az európai összekapcsolási eszközre vonatkozó kérdését egyben válaszolnám meg. Egy külön sor lesz az MFF-ben, ahogy egyébként a kohézióra, tehát egyenrangúsítja a Bizottság ezt az új eszközt, ezt a CEF-et, a Connecting Europe Facilityt, illetve a kohéziót. A kohézió az korábban egy ilyen 1/A., 1/B.-ként szerepelt, egy nagyobb fejezet részeként, míg jelenleg csapataink harcban állnak azért, hogy hasonló eljárás legyen, tehát hasonló elbánásban részesüljön a kohéziós politika.

Mi különösebben nem vagyunk hívei a CEF-nek, pontosan azért, mert ezt valahonnan ki kellett hasítani, az erre előirányzott 50 milliárdos összeget. Tehát itt közlekedési, energia és távközlési hálózatokról van szó, és mivel látjuk, hogy a kohéziós boríték az egész MFF-nek a legnagyobb vesztese, tehát praktikusan a Bizottság az új területeket vagy egyes területeknek a megnövelt összegét azt a kohézió kárára kívánja elérni, ezért mi nem tudjuk ezt a CEF-et támogatni. Az más kérdés, hogy azt gondoljuk, hogy persze Európának szüksége van belső összeköttetésekre, de nem vagyunk biztosak abban, hogy ez a legjobb mód ennek a finanszírozására. Itt van egy tízmilliárdos keret, amit a kohézióból lecsípnek, amit ugyan ezekben a kohéziós országokban kell megvalósítani, de csak ezekre a projektekre költhető.

Tehát mi ezt az erős pántlikázást sem üdvözöljük, és azt gondoljuk, hogy a kohézió, mivel az valóban az Európai Unió versenyképességének a kulcsa, és kiváló tanulmányok vannak arról, hogy egyébként mekkora haszonélvezői a nyugat-európai országok a kohéziós politikának, akárcsak a cégeiken keresztül, egy lengyel tanulmány szerint a visegrádi országokba beruházott minden egy euróból, kohéziós pénzből körülbelül hatvan cent visszavándorol Németországba. Tehát azért azt szeretnénk egyértelművé tenni, és a kohéziós országok csoportját, azt Magyarország nagyon erősen igyekszik működtetni ebben a pillanatban, hogy itt ezeket a mendemondákat, hogy ez mindenféle rosszul elköltött pénz meg kidobott pénz az ablakon, igyekszünk eloszlatni. De itt még ez egy nagyon kemény harc, amit meg kell vívnunk. Van 14 kohéziós ország, és én abban bízom, hogy az ő erejük elegendő lesz ahhoz, hogy a kohéziós politika mint olyan az méltó elbánásban részesüljön, és legalábbis jobb legyen, mint a bizottsági.

De azt is tudni kell, hogy a nettó befizetők részéről viszont van egy nagyon komoly ellentámadás, ők kisebb főösszegben gondolkodnak. Ez számunkra egyértelműen azt jelenti, hogy a kohéziós borítékhoz is hozzányúlnának. Mindez azt mutatja, hogy itt még nagyon komoly csaták lesznek, legközelebb jövő héten kedden, a luxemburgi általános tanácsi ülésen, ahol pontosan a kohéziós politikáról és az agrárpolitikáról lesz szó, úgyhogy ott szerintem egy újabb komoly összecsapás várható. Tehát a CEF-nek a jövője az még nem dőlt el, de ahogy a képviselő úr is említette, valóban itt sajnos a kohézió kárára próbálják meg ezt útjára indítani. Hogy ki lát fantáziát és ki nem az egységes piacban, én Braun képviselő úrnak azt tudom mondani, hogy azért ezek ilyen, bocsánat, de sokszor csak dumák, mert az egységes piacnak minden tagállam a haszonélvezője, a nagy tagállamok meg aztán igazán a haszonélvezői. Tehát az, hogy van némi szkepszis bizonyos dolgokban meg megharcolnak mondjuk egy szabadalmi bíráskodási székhelyért, az nem azt jelenti, hogy nem szeretik az egységes piacot, hát hogy a búbánatba ne szeretnék, amikor hihetetlen hasznuk van belőle, csak képesek akár választói megfontolásokból, belpolitikai motivációkból bizonyos szövegeket elengedni. Lásd a francia választási kampány, Schengen-ellenes kirohanás, amiben egyébként már megint semmi új nincs, mert az egész schengeni kormányzási történet elindult az útjára tavaly, még a magyar elnökség alatt, mert mi bábáskodtunk ott az indulásnál, annak érdekében, hogy nézzük át, hogy a schengeni rendszer az valóban a legjobban működik-e vagy korrekcióra szorul.

Munkaerő-áramlás Unión belül, Unión kívülre, Magyarországon, Magyarországon belül, hogy néz ki ez a történet. Itt is szerintem egy elég álságos európai közbeszéd folyik. Mindenki nagyon jól tudja, hogy a mobilitásból nagyon sokan húznak hasznot, különösen azok, akik felszívják a szakképzett munkaerőt. Hollandiában megy ez a kiváló történet most a kormányt kívülről támogató szélsőjobboldali párt által kezdeményezett honlapról, ahol egy panaszhonlapot működtetnek, ahova egyébként három nap alatt hihetetlen mennyiségű panasz érkezett. De amikor megkérdeztem a holland kormány képviselőit, történetesen pont akkoriban jártam ott egy konferencián, illetve beszélgettem holland professzorokkal meg gazdasági emberekkel, mindegyik egymástól függetlenül azt mondta nekem, hogyha mondjuk, egyébként nem Magyarországról szól elsősorban a történet, hanem inkább lengyelek vannak ott jelentős számban, de ha minden, mondjuk úgy, közép- és kelet-európai ebben a pillanatban hazaindulna, akkor összeomlana a holland gazdaság. Ezt ők tudják. Tehát ez a politikai kommunikáció, amit visznek, van egy kisebbségi kormány, rászorul a jobboldalnak, a szélsőjobbnak a támogatására és sajnos akkor az ilyen megszólalásokhoz vezet.

Ami a magyarországi helyzetet illeti, ott pedig, én úgy látom, hogy az igenis egy probléma Magyarországon, hogy nincs semmi belső mobilitásunk, ez a személyes tapasztalatom is, hogy a magyar ember nagyon nehezen mozdul meg. Ennek van hagyománya, családi, történelmi, kulturális okai. Sokkal kevésbé vagyunk mobilisak, mint Európa sok országa, Amerikával nem is érdemes összehasonlítani. De énszerintem arra, hogy az emberek megmozduljanak onnan, ahol nincs munka, és elmenjenek oda, ahol van, szerintem erre azért meg kellene őket próbálnunk rávenni. Ez nem azt jelenti, hogy hagyják el az országot, én országon belüli mobilitásról beszélek, rugalmasabbá kell válnia a munkaerőpiacunknak, ahogy egyébként a munka törvénykönyvéhez is hozzá kellett nyúlni.

És hogy egyébként az európai szociális piacgazdaság most milyen állapotban van, van-e egyáltalán ilyen, hogy európai szociális piacgazdaság. Én azt gondolom, hogy így, ilyen modellként nem létezik, de van egy megközelítés, ami azért a munkavállalók jogai, még ha itt most azért voltak is különböző országokban szigorítások vagy európai tendencia a nyugdíjkorhatárok felemelése, de vannak ezek a szerzett jogok. De biztos, hogy azokat úgy kell értelmezni, hogy azok egyszer s mindenkorra szentek, sérthetetlenek, ha beledöglünk is?

Most szerintem ez a kérdés az Európai Unióban, hogy a szociális vívmányainkat fenn tudjuk-e tartani vagy alakítjuk a megváltozott korhoz. Mert ha azért az emberek várható élettartama jelentősen megnő az Európai Unióban, és adja a jóisten, hogy Magyarországon is, ez most már nem olyan távoli, hogy olyan jó karban lévő nyugdíjasok legyenek, mint Nyugat-Európában, mert sajnos ebben még nem vagyunk ott, akkor igenis, azt gondolom, hogy tovább kell dolgozni.

És ezt nem sértésként és a szerzett jogokról való lemondásként kell megélni, hanem olyan közegészségügyi rendszer, szűrővizsgálatok, meg az egészségügynek egy olyan működése kell, ami ezt lehetővé teszi. És itt sajnos még óriási különbség van Nyugat-Európa és Kelet-Európa között.

Tamás beszélt a pénzügyi szabályozásról. Szerintem nagyon sok minden folyik, és itt a nagy dilemma az, hogy mi az, amit uniós keretben és mi az, amit G20-as keretben lehetne meglépni. Ez a vita nem dőlt el. A G20 sokkal lassabban, nehezebben mozdul, mint az Európai Unió, és az Európai Unióban is a pénzügyi szektor eltérő súlyú mondjuk a Cityben, meg mondjuk Cipruson… Jó, ez rossz példa volt, bocsánat! Rosszat mondtam, mondjuk Lettországban. Valami kis szigetet kerestem, de ez nagyon rossz példa volt. Tehát Lettországban. Meg Máltán is van, ott is van egy kis, egyéb pénzügyi tevékenység. Tehát Málta se jó, de Lettország viszont tökéletes. Tehát itt megint az van, hogy mi az összeurópai érdek és mi a partikuláris tagállami érdek. És az egységes piac kapcsán nagyon sok ilyen példát tudtunk felhozni.

WTO-tárgyalások: én annyiban egyetértek Balczó képviselő úrral, hogy erre oda kell figyelni, és nem egységes ebben az Unió. A dohai tárgyalások teljes kudarc évek óta, most már nagyjából el is felejtjük, abba is hagyjuk, de hát az Unión belüli országok között is vannak a szabadkereskedelemnek abszolút és feltétlen hívei, és vannak olyanok, akik azt mondják, hogy azért nézzük már meg, hogy mit kockáztatunk egy teljes nyitással.

Magyarország egyébként az óvatosan és fontolva haladók táborába tartozik, különösen az agrárkereskedelem tekintetében. Én azt gondolom, hogy mindent megválaszoltam.

Köszönöm.

(Külügyminisztérium)