Győri Enikő államtitkár Harangozó Gábor (MSZP) képviselő felszólalására kifejtette az EU–Ukrajna társulási szerződésről a magyar kormány álláspontját az Országgyűlés 2013. december 4-i ülésnapján.

Tisztelt Ház!

A képviselő úr "A legnyugatibb Kelet" címet adta a felszólalásának. Tegnap este morfondíroztam magamban, hogy vajon miről fogunk ma reggel itt beszélgetni, mert ebbe azért elég sok minden belefért. Gondoltam, hogy vajon az Ezeregyéjszaka meséiről lesz-e ma reggel szó, vagy a keleti nyitásról beszélgetünk; megfordult a fejemben, hogy Ukrajnáról beszélgetünk. Egy nem fordult meg a fejemben, hogy mindenről fogunk beszélgetni, és valakinek Ukrajnáról is, mondjuk, a cukoráfa jut az eszébe.

De hát ez is bekövetkezik, végül is nekem az a dolgom, hogy válaszoljak a kormány nevében. De azért, mivel a képviselő úr mégiscsak egy rendkívül fontos dologgal kezdte a válaszát, mégpedig azzal, hogy mi történik Ukrajnában, és azt hiszem, hogy szomszédos ország lévén, és egy olyan ország lévén, amely kezdetektől nagyon erősen és kimondottan támogatta azt, hogy az ukrán geopolitikai választás Európa legyen, ezért ugyan kicsit nehéz a képviselő úr által teremtett hangulatban erre koncentrálnom. Mégis engedje meg, elnök úr, hogy ezt tegyem, de ne abban a stílusban, ahogy a képviselő úr ezt előadta, mert azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy ebben a Házban odafigyeljünk arra, hogy mi folyik a szomszédos országban, és végül is ez az ország milyen utat választ.

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Képviselő Urak!

Az Európai Unió 2012-ben elég egyértelműen megfogalmazta a feltételeit Ukrajna irányába, és egészen november 21-éig abban bíztunk, hogy Ukrajna alá fogja írni a mély és átfogó társulási megállapodást. Ez sajnos elmaradt, ez sajnos egyelőre a bizonytalanba sodorja Ukrajnát abból a szempontból, hogy melyik utat választja.

Mi a kezdetektől összehoztuk azt a tábort, amelynek egyértelmű válasza volt erre a kérdésre. Azért küzdöttünk, hogy ne legyenek teljesíthetetlen feltételek, olyanok, amelyek nehéz helyzetbe sodorják a szomszédunkat, amelyek az ott élő magyarokat is nehezebb helyzetbe hozzák, de az ukrán kormány sajnos másképp döntött.

Az ottani állásfoglalások és a magyar kormány állásfoglalása – mármint Vilniusban a múlt heti csúcson – az volt, hogy az ajtót továbbra is nyitva kell hagyni. Nyitva kell hagyni, hogy Ukrajna dönthessen úgy, hogy mégiscsak aláír, mégiscsak az európai utat választja. Azt látjuk, hogy az ukrán polgárok igen jelentős része az európai utat akarja, és ahogy azt a magyar kormány, a magyar Külügyminisztérium múlt heti nyilatkozata is egyértelműen kifejezte, szeretnénk, ha az ukrán kormány tiszteletben tartaná igen sok százezer ukrán polgár véleményét, és amikor ők a gyülekezés szabadságát vagy a szólásszabadságot gyakorolják, akkor erre semmi esetre sem lehet erőszak a válasz.

Köszönöm szépen, elnök úr.

(Külügyminisztérium)