Győri Enikő államtitkár a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának volt a vendége 2013. február 21-én. Az Államtitkár Tóásó Elődnél tett látogatásáról, a bolíviai kormánnyal folytatott tárgyalásairól és az Európai Unió többéves pénzügyi keretéről szóló megállapodásról beszélt a műsorban.

Mv: Első vendégem tehát Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára. Jó estét kívánok!

Győri Enikő, államtitkár, KÜM: Jó estét kívánok!

Mv: Bolíviában járt, és hát sok tárgyalást folytatott, de meglátogatta a börtönben Tóásó Elődöt is. Ugye, róla azt kell tudni, hogy 2009-ben azzal a váddal vették őrizetbe, hogy egy terrorcsoport tagjaként akarta meggyilkolni Evo Morales elnököt. Először is, hogy van, milyen körülmények között tartják most fogva Tóásó Elődöt?

Győri Enikő: Embert próbáló körülmények között La Paz San Pedro nevű börtönében van, immár negyedik éve, és a bolíviai büntető törvénykönyv szerint is csak három évig lehetne valakit érvényes bírói ítélet nélkül ott tartani. Ez a börtön ez hatvan személyre méretezett, kétszázan vannak benne. Azok jutnak ennivalóhoz, akiket a családjuk ellát. Mindenki magának alakítja ki még a celláját is, de én úgy láttam, hogy a körülményekhez képest fizikai és lelki értelemben is ő rendben van, és kész küzdeni a jogaiért.

Mv: És úgy tudjuk, hogy kapott is egy listát tőle az eljárás során vele történt jogsértésekről. Megemlítene néhányat?

Győri Enikő: Hát így van. Nekem ő részletesen elmesélte mind a letartóztatásának a körülményeit, illetve az azóta vele történteket. Ügyvédei segítségével ez a lista ez a perben is felhasználásra kerül. Én úgy ítélem meg, hogy mivel van egy genfi emberi jogi munkacsoporti döntés is az ENSZ részéről, hogy már régen szabadon kellene bocsátani, ehhez nekünk ragaszkodnunk kell, mi ezért harcolni fogunk.

Mv: De több eljárást is kezdeményeztek ugye Tóásó – most a magyar államról van szó –, Tóásó érdekében. Ezek hogy haladnak, vagy hol tartanak? Ugye, mondta ezt az ENSZ állásfoglalást.

Győri Enikő: Hát ez így van. Mi minden olyan fórumhoz fordultunk és fordulunk, ahol ennek az ügynek helye lehet. Említettem már az ENSZ genfi munkacsoportját, illetve az Amerikai Államok Szervezetének is van egy emberi jogi dimenziója, bírósága is. Ott is fut már ez az ügy, és én abban bízom, hogy az ENSZ emberi jogi főképviselőjének is a márciusban napvilágot látó éves jelentésében is bekerül az ügy.

Mv: Kérdés, hogy ez mennyit segít. Mindenképpen nyomásgyakorlásnak számít, az biztos, de hogy mennyit segítenek?

Győri Enikő: Ez így van, meglátjuk. A legnagyobb problémát az okozza, hogy a bolíviai kormány hitelessége úgy tűnik, ehhez az ügyhöz kapcsolódik. 39 letartóztatott van, ebből két külföldi állampolgár. Tóásó Elődön túl egy horvát állampolgár, és ők be akarják mindenáron bizonyítani az ő bűnösségüket. Mi nem kívánunk a per érdemi részébe beleszólni, csak ahhoz, hogy tisztességes legyen az eljárás, és politikai felhangoktól mentes, és mivel letelt az a bűvös három év, szabadlá-bon, vagy legalábbis házi őrizetben védekezhessen.

Mv: Az ottani büntetőjog, meg büntetőeljárási törvények szerint is jár és szabad. Mit mondott egyébként erre a bolíviai külügyminiszter-helyettes erre a kérésre vagy felszólításra, vagy nem tudom... hogy szabadlábon védekezhessen Tóásó Előd?

Győri Enikő: Meg fogják vizsgálni a kérést. Annyit elismert, hogy a bolíviai igazságszolgáltatási rendszer távolról sem tökéletes. Ő azt állította, hogy ennek reformján ők nagy erővel dolgoznak. Hát én azt kértem, hogy ennek mi lássuk mielőbb a hasznát, és az nem lehet más, minthogy Tóásó Elődöt szabadlábra helyezik, vagy legalábbis házi őrizetet kap.

Mv: A bolíviai külügyminiszter-helyettessel áttekintették azt is, hogy Magyarország hogyan tudja kivenni a részét az Európai Unió és a Latin-Amerika között élénkülő kapcsolatokból. Hogyan?

Győri Enikő: Latin-Amerika nagy fejlődésben van. Peruban ezt még jobban érzékeltem sokkal, mint Bolíviában. Megszűnt az, hogy őket harmadik világbeli országként kell kezelni. Öt százalék fölötti növekedést produkálnak, és nem szegényként kopogtatnak az unió ajtaján. Sokan nagyon ügyesen kereskednek velük. Ez a kontinens rendkívül gazdag természeti adottságaiban, mind a nyersanyagban, mind csak a mezőgazdasági cikkeiben. Készek a kereskedésre. Több egyezmény van folyamatban, például Peruval egy szabadkereskedelmi egyezmény lép rövidesen hatályba az Európai Unió és Peru között. Én abban bízom, hogy azért ez valamennyire a mi lehetőségeinket is kitágítja. Amiről konkrétan beszéltünk, az egy vízügyi együttműködés. Meghívtuk Perut is arra a köztársasági elnök úr által kezdeményezett víz világkonferenciára, amit ott októberben rendezünk. A víz az nekik is egy kincs. Más szempontból, mint nekünk. Ott például még az van napirenden, hogy minden állampolgár biztonságos ivóvízhez juthasson. Mindenhol nagy építkezéseket láttam. Tehát most már a fejlődésből valamennyi átjut a lakosságnak is, de természetesen még mindig nagyon sokan vannak a szegények. A másik együttműködési terület az oktatás. Van pénzük arra, hogy finanszírozzanak diákokat, hogy például Magyarországra is jöjjenek tanulni. Külügyminiszter úr tavaly, mikor Brazíliában járt, akkor már megtette az első lépéseket, hogy legyen egy brazil-magyar ösztöndíj-együttműködés. Ez nagy érdeklődésre talált számot, mind Bolíviában, mind Peruban. Abban bízom, hogy lehet velük is hasonlókat kötni.

Mv: Más, egészen más téma. Az Európai Parlament megvétózhatja elvileg, meg hát gyakorlatilag is az EU vezetői által február elején elfogadott hétéves költségvetési keretet. Ugye, a Bizottság eredeti javaslatához képest egy jelentős vágást jelentő büdzsét fogadtak el az állam- és kormány-fők. Most hogy látja? Lesz parlamenti vétó? Európai parlamenti vétó, természetesen.

Győri Enikő: Én most annak látom legnagyobb esélyét, hogy márciusban az Európai Parlament egy olyan állásfoglalást fogad el, hogy ezt elutasítja, hacsak... Feltételeket fognak támasztani, és utána elindul egy egyeztetés. Ezt az unió soros elnöksége, az ír elnökség fogja lefolytatni a Tanács, tehát a tagállamok és az Európai Parlament között. Én azért abban bízom, hogy a józan ész az végül győzedelmeskedik, és nem gondolom, hogy az Európai Parlamentnek érdeke lenne, hogy megvétózza, és ellehetetlenítse, hogy például Magyarországon vagy bárhol máshol kohéziós pénzekhez vagy az agrárkifizetésekhez a polgárok hozzájussanak.

Mv: De mekkora mozgástér van itt? Tehát itt az Európai Parlament vagy az egészre rábólint, vagy az egészre rámondja, hogy nem? Tehát ez a hacsak ez mire vonatkozhat?

Győri Enikő: Igen, de itt azért maga az Európai Tanács, tehát az állam- és kormányfők úgy fogadták el ezt a megállapodást, hogy azért van valamennyi mozgástér. Nem gondolom, hogy a főösszeg például nagyon változhat. De annyit, hogy évek között, vagy egyes költségvetési fejezetek között mennyit csoportosíthassanak át, vagy, hogy mennyi idő múlva tartsunk egy revíziót, és hogy tekintsük át, hogy milyen a költségvetés. Tehát én azt gondolom, hogy a józan ész alapján meg lehetne állapodni, és hát nagyon örülök, hogy végül is az ellenzék, a szocialisták is úgy döntöttek, hogy ők támogatni fogják, tehát a magyar szocialisták is, ahogy kértük annak idején, megváltoztatták az álláspontjukat, és azt mondják, hogy ez egy Magyarország érdekét szolgáló egyezmény, és ők támogatni fogják.

Mv: És ez a revízió kérdése? Például Magyarország milyen állásponton van? Tehát ez a két-három évente felülvizsgálat ez...

Győri Enikő: Én azt gondolom, hogy nekünk ez ellen nem lesz kifogásunk. Persze várjuk meg a részleteket, de én abban bízom, hogy mi ebben partnerek tudunk lenni.

Mv: Köszönöm szépen.

Győri Enikő: Én is köszönöm.

(Külügyminisztérium)