Magyarország uniós csatlakozásának tízedik évfordulója alkalmából Győri Enikő uniós államtitkárral közölt interjút a Heti Válasz 2014. április 30-án.

A hangoskodással sokszor az ország alatt vágjuk a fát – véli Győri Enikő. Az EU-ügyekért felelős külügyi államtitkár szerint döntő jelentőségű az európai parlamenti választás. Ha ugyanis május végén az EU-szkeptikus pártok nagyon megerősödnek, az unió szétverésén fognak dolgozni.

– Ugye ha tudja, mi lesz az új kormányban, akkor sem mondhatja meg?

– Ha tudnám, megmondhatnám. De fogalmam sincs.

– Azt azért biztos tudja, mi szeretne lenni.

– Szeretem, amit csinálok. Martonyi János felkérésére vágtam bele ebbe a munkába négy éve, és a feladatot teljes erőbedobással láttam el.

– Van egy bökkenő. Martonyi János nem marad a külügy élén.

– Valóban. A jövőről e pillanatban nem tudok semmit.

– A ciklus első felében azt láttuk, hogy EU-fronton Navracsics Tibor védte a mundér becsületét, ő vitatkozott például Reding biztossal. Mintha a külügy későn kapcsolt volna.

– Emlékezzünk csak vissza, melyek voltak a legrázósabb ügyek! Médiatörvény, alaptörvény, igazságszolgáltatás – ezek az igazságügyi tárcához kapcsolódtak, ezért is látszott az igazságügyi miniszter, de közben mi is vittük ezeket az ügyeket. Mindegyikünknek megvolt a maga keresztje: Navracsics miniszter úrnak Reding biztos asszony, nekem Tavares képviselő úr… Persze az első fél évünk az uniós elnökségre való felkészüléssel telt, melyet közmegelégedésre teljesítettünk. Még azok is elismerték a magyar elnökség sikerét, akik egyébként hangosan kritizálták a kormányt.

– Ez kétségtelen, ahogy a kritikák is. Bosszantotta, hogy az elnökséggel egy időben lépett hatályba a médiatörvény?

– Nem lepett meg senkit. Miniszterelnöki döntés volt az időzítés.

– Orbán Viktor talán úgy gondolta, hogy ha épp mi töltjük be az EU elnöki tisztét, akkor majd nem ütnek minket annyira a médiatörvény vagy az új alkotmány miatt?

– Ezt a miniszterelnöktől kellene megkérdezni. Találgatni nem akarok.
Akárhogy volt is, kétségtelen, hogy bár vihart kavartak a magyar jogalkotás egyes pontjai, nagyobb távlatból már látszik: az elnökség is sikeres volt és a vitás ügyeket is le tudtuk zárni.

– Ezek szerint csak érzéki csalódás volt részünkről, hogy a külügy nem állt bele a brüsszeli csatákba?

– Soha egy percig nem hezitáltunk kiállni a magyar intézkedések mellett, de valóban nem mi voltunk a leghangosabbak. A külügynek ugyanis nem az a feladata, hogy harcos nyilatkozatokat adjon ki. Mire vezetne az? A dolgunk az, hogy komoly háttérmunkával egyengessük az ország útját. Ezt megtettük.
A csinnadratta sokszor ront a helyzeten.

– A diplomaták nyilván ahhoz vannak szokva, hogy mindenkivel jóban kell lenni.

– Nem az a lényeg, mihez vagyunk szokva, hanem az, hogy mi az ország érdeke. Sokszor azzal vágjuk magunk alatt a fát, ha jártatjuk a szánkat. Igaz, nem olyan látványos, ha tárgyalunk, ha érvelünk, ha a háttérben készítjük elő a terepet. A kohéziós pénzeink felfüggesztésének elkerülése érdekében volt, hogy egy nap kilenc biztossal tárgyaltam, vagy hogy a Tavares-jelentés megszületése előtti hónapokat praktikusan Brüsszelben, az Európai Parlamentben töltöttem, megpróbálva a lehetetlent: elmagyarázni a legkülönfélébb pártállású politikusoknak, minket kedvelőknek és gyalázóknak egyaránt, mi is van abban az alaptörvényben és jogszabályokban, amelyeket alaposabb ismeretek nélkül oly lelkesen támadnak. A hangzatos nyilatkozatok ezzel szemben könnyen visszaüthetnek. Tudok olyan perről, amelyben Magyarországgal szemben éppen magyar politikusok nyilatkozatait idézte be az ellenfél, hogy a valódi motivációt bizonyítsa.

– Csak nem a pálinkaperről beszélünk?

– Épp nem arra utaltam, hanem a bolti kiskereskedelmi különadó ügyére, de sok példát lehetne hozni. Nem biztos tehát, hogy azt kell jó érdekképviseletnek tekinteni, ha telekürtölöm a magyar sajtót azzal: márpedig nem hagyjuk, nem adjuk, visszavágunk. Lehet, hogy itthon nő ettől a politikus népszerűsége, de talán célravezetőbb, ha ehelyett szövetségeket építünk, partnereket keresünk, megértetjük a szempontjainkat, nem vágjuk rá az ajtót senkire. Egy Külügyminisztériumnak más tehát a dolga.

– Idén új Európai Parlament, új Bizottság áll majd fel. Van ennek bármi jelentősége magyar szempontból?

– Hogyne lenne. A legutóbbi közvélemény-kutatás a Néppárt előnyét mérte, így van esély arra, hogy a mi EU-realista nézőpontunk az eddiginél szélesebb körben elfogadottá válik. Reálisabb, józanabb parlament ülhet tehát össze a választások után. Csak a polgárokon múlik, hogy a saját értékrendjüket folyton másokra kényszeríteni akarók, azaz a liberálisok, szocialisták és zöldek hangja kisebb lesz-e. Ha a józanabb, néppárti hang lesz a meghatározó, Európa is olyan lesz, amilyennek mi szeretnénk. Ettől függetlenül nem csak magyar szempontból fontos a szavazás; nem csak az a kérdés május 25-én, hogy barátból vagy a magyar kormány ellenségeiből lesz-e több az EP-ben.
Európa számára is döntő lehet a választás. Az euroszkeptikus pártok várhatóan megerősödnek. Ma még nagy kérdés, mennyire, s hogy képesek lesznek-e közös frakciót alakítani. Marine Le Pen pártja például nem akar a Jobbikkal egy frakcióban ülni. Ha viszont az euroszkeptikusok nagyon megerősödnek, akkor obstrukció lesz, magyarán az unió szétverésén fognak dolgozni. Mivel a parlament társdöntéshozó, még akár sikerülhet is nekik. Az EU szétesése Magyarországnak semmiképp sem érdeke.

– S a parlament létének van bármi haszna?

– A parlament öt éve folyamatosan bővíteni igyekezett a mozgásterét, olyan kérdésekbe is beleszólt, amelyekhez semmi köze, lásd Tavares-jelentés.
Ennek ellenére sem mondhatjuk, hogy magyarként ne lenne érdekünk a parlament léte. Megmutatkozott ez például a kohéziós pénzek felhasználásáról szóló jogszabály esetében is.

– Azaz?

– Azaz ha nem lenne parlament, sokkal bonyolultabban érkezhetne EU-pénz Magyarországra. A nettó befizető államok ugyanis azt akarták, hogy minél kevesebbet, minél nehezebb feltételekkel kelljen adniuk. Merthogy ha valamely felzárkózó nem tudja felhasználni a forrást, akkor a nettó befizetőnek azt be sem kell fizetnie. Mi egyrészt a Tanácsban építettünk tábort e törekvés ellen, másrészt az EP-ben addig puhítottuk a felhasználási szabályokat, amíg végül az új költségvetési ciklusban is rengeteg lehívható fejlesztési forrást szereztünk meg Magyarországnak.

– A fejlesztési pénzek viszont nem látszanak az életszínvonalban. Tíz éve nem ez volt az ígéret.

– Tíz éve többet vártunk, az biztos, ám tagságunk első öt éve alatt lettünk éllovasból sereghajtók a visegrádi országok között. Ez éppen nem az unió hibája. Ma is azok vagyunk, de már dereng a fény az alagút végén. Kétszázezer magyar gazda pedig pontosan tudja, mi az, hogy uniós támogatás: fejenként átlagban 13 millió forintot kaptak 2007 és 2013 között. Egy befizetett forintra összességében 3,3 forintot kapunk vissza, tehát nagyon jól járunk. Összegszerűen 25 milliárd eurót kapott tisztán az ország 2004 és 2012 között. Ez iszonyatos összeg, rengeteg mindent meg lehet valósítani belőle.

– Ezért nem lenne elég egy olyan EU, amelyben a határok átjárhatóak lennének, de amúgy a döntéseket mindenki helyben hozná?

– Magyarország ezzel nagyon rosszul járna. Akkor tényleg csak az erő érvényesülne, hiszen nem lenne kohéziós politika. Az egységes piac a nagy, erős cégeknek segít, a kohéziós pénzek épp ezt hivatottak kompenzálni. Ráadásul, ahogy a miniszterelnök megfogalmazta: ha nem ülsz ott az asztalnál, rövidesen az étlapon találod magad.

– Már ha nem falja fel magát az unió. A demográfiai válságot bevándorlással ellensúlyozó politikának például lehet jövője?

– Nem, s jó lenne, ha a következő ciklusban nem a politikailag korrekt beszéd kötelező fordulataival lehetne csak beszélni erről a problémahalmazról. Ezért sem volna rossz egy reálisabb parlament, amely nem a liberálisok ideológiai píszívitáival töltené az időt, hanem az igazán égető kérdések kerülnének napirendre. Jó volna, ha az ember nem minősülne rögtön homofóbnak, ha megemlíti, hogy nemcsak a homoszexuálisok jogairól kell vitázni, hanem a belső, európai demográfiai helyzetre is oda kell figyelni. Ez ráadásul az unió versenyképességét is segítené.

– Tíz év múlva lesz még EU?

– Lesz.

– A britekkel vagy nélkülük?

– Remélem, velük. Az összes tanulmányból, amelyet a különböző politikaterületekről készítettek ők maguk, az derül ki: megéri nekik bent maradni.
A londoni pénzügyi körök érdeke is ez.

– Az ukrajnai események nem tették végleg nevetségessé az uniót?

– Az unió történetében többször előfordult, hogy kellett egy sokkszerű élmény a megújuláshoz. A jelenlegi helyzet annyiban új, hogy Oroszország felrúgta a második világháború óta létező európai status quót, amely szerint nem foglaljuk el más ország területét. Ezzel európai döntéshozóként hirtelen valóban nem tudtunk mit kezdeni, engem is sokként ért, hogy ilyesmit meg lehet tenni a XXI. században, amikor egy sor nemzetközi egyezmény teszi elvileg lehetetlenné az annexiót.
Ehhez képest az unió nem volt sem lassú, sem hatástalan. Az igaz, hogy nem indultunk fegyverrel – senki sem küldené halálba a katonáit a Krím-félszigetért. A reakció viszont egységes volt, s a visegrádi országok élen jártak ebben. Az egyes országok kiszolgáltatottsága persze eltérő. A portugálok idegeit annyira nem borzolta fel az ukrán válság, mint a miénket, akik a gáz 80 százalékát Oroszországból szerezzük.

– Lesz a szankcióknak harmadik fokozata?

– Nem látjuk még, mi lesz Kelet-Ukrajnával. Bármi megtörténhet. Felségjelzés nélküli járművek, azonosítatlan katonák vannak a területen...

– 2006-ban mondjuk mi is láttunk azonosító nélküli rendőröket.

– Az sem volt európai.

– S az, hogy hiába tiltakoztak, Horn Gyuláról mégis termet neveznek el az EP-ben?

– Horn Gyula ellentmondásos személyiség, de erről Európa keveset tud. Remek marketinggel sikerült őt a német egység kovácsának beállítani, 1956-os múltjáról pedig alig lehetett olvasni a nyugati sajtóban.

– Hogyhogy még a néppártiakat sem sikerült meggyőzniük arról, hogy az éremnek van másik oldala is?

– A mieink küzdöttek, de tudomásul kell vennünk: az európai és főleg a német történelmi tudatban Horn Gyula helye másutt van, mint Magyarországon. Ahhoz, hogy jobban figyelembe vegyék az érveinket, az kell, hogy a Fidesz május 25-én jól szerepeljen az EP-választáson. A döntés a választók kezében van.

(Külügyminisztérium)