Az elmúlt években az Európai Unióról szóló hírek csak a legritkább esetekben szerepeltek pozitív előjellel, nem véletlenül. A 2008-ban az Egyesült Államokból érkező másodlagos hitelpiaci válság gyorsan arcára fagyasztotta a mosolyt a jóléti társadalom megteremtésén több-kevesebb sikerrel tevékenykedő és nemritkán felelőtlenül gazdálkodó európai országoknak – fogalmaz Győri Enikő a Magyar Nemzet cikkében 2013. november 26-án.

Bár nem az európai integráció okozta a válságot, az itt tart legtovább, így nem csoda, hogy mind többen kérdőjelezik meg a válságkezelés európai útjának hatékonyságát. A 28 tagállamnak pedig továbbra is kihívást jelent közös megoldásokat találni a problémákra.
Ilyen hangulatban kezdődtek meg mintegy két és fél éve a tárgyalások az unió 2014 és 2020 közötti pénzügyi keretéről. A nettó befizető tagállamok, mármint akik többet tesznek be a közös büdzsébe, mit amennyivel onnan részesednek, már a folyamat elején világossá tették: nemcsak a főösszeget szeretnék csökkenteni, hanem arányaiban is kevesebb pénzt szánnak az uniós költségvetés jelentős részét felemésztő agrárpolitikára és a szegényebb régiók felzárkóztatására.

Tudtuk, hogy a tét óriási. Miután Magyarország a szocialista–liberális kormányok felelőtlen gazdálkodása miatt már a válság első hullámainak megérkezésekor csődközeli állapotba került, gyakorlatilag az uniós fejlesztési pénzek tartották az országot lélegeztetőgépen, és a kohéziós politikának köszönhettük, hogy egyáltalán történtek beruházások Magyarországon. Az elhúzódó válság tükrében a mi kormányunk is tisztában volt azzal, hogy – a javuló nemzetgazdasági teljesít-mény ellenére – a jövőben is égető szükségünk lesz az uniós forrásokra.

Kisebbfajta bűvészmutatvány kellett ahhoz, hogy az induló, Magyarország számára kedvezőtlen bizottsági javaslat után mégis sikert könyvelhessünk el. Tudtuk, hogy minden egyes euró, amelyet a bizottság eredeti javaslatán felül megszerzünk, a gazdasági növekedéshez, és ezen keresztül munkahelyek teremtéséhez járulhat hozzá. A többi tagállamhoz képest végül Magyarország kiemelkedő mértékben tudta javítani a pozícióját.

A megállapodás értelmében 2014 és 2020 között összességében 32,9 milliárd eurónyi uniós forráshoz jutunk – ez nagyságrendileg a magyar nemzeti jövedelem (GNI) 4,7 százaléka. Ha a nettó támogatási szintet nézzük, vagyis a hazánkba érkező forrásokból levonjuk a befizetéseinket, szintén nagyon kedvező adatot kapunk. A tagállamok közül Magyarország nettó egyenlege a második legmagasabb: ez lakosonként mintegy 2513 eurót (mintegy 754 ezer forint) jelent majd a hétéves időszak alatt. Soha ennyi uniós forrás nem jutott még egy főre hazánkban. Legalább ilyen fontos volt az is, hogy a Magyarország számára szintén kiemelkedő jelentőségű közös agrárpolitikát – amelynek egyik legnagyobb haszonélvezője vagyunk – sikerült megmenteni, és ezzel megvédtük a magyar vidék érdekeit. A hazánkba érkező agrártámogatások nagysága növekszik, a magyar gazdák összesen másfél milliárd euróval több támogatásban részesülnek majd a következő hét évben. Mindez különösen annak fényében számít nagy ered-ménynek, hogy uniós szinten kevesebbet költünk majd nemcsak a kohéziós politikára, de az agrártámogatásokra is. Magyarország tehát nagyobb szeletet hasít majd ki a zsugorodó tortából.

Bár a megállapodás a tagállamok között már az idei februári csúcson megszületett, tudtuk, hogy még egy utolsó hajrára szükség lesz, hiszen az Európai Parlament jóváhagyását is meg kellett szerezni a közös büdzséhez. A tavaszi félévben az ír elnökség találékonyságára, majd ősszel a litván elnökség manővereire volt szükség ahhoz, hogy ez is meglegyen, és januártól megkezdődhessen az unió által finanszírozott programok végrehajtása.

Ami a Külügyminisztérium, azon belül is az EU-ügyekért felelős államtitkárság szerepét illeti, részünkről lezárult egy hosszú, tág értelemben vett diplomáciai feladat, amelynek sikere az értékeken és érdekeken alapuló következetes munkának, a tudatos szövetségépítésnek volt köszönhető. Értékeken alapuló, hiszen mindvégig azt képviseltük, hogy egy olyan alku, amelyben a leginkább rászorulók kevesebb forráshoz jutnak – miközben a fejlettebb térségek arányaiban többhöz –, az egész EU számára kudarcot jelentene. Kiálltunk amellett, hogy az egységes piacon törvényszerűen hátrányba kerülő gyengébbek felzárkóztatása nélkül az EU globálisan sem lehet versenyképes. Érdekalapú volt, mert mind a kohéziós, mind az agrárbüdzséről folyó tárgyalások során a magyar érdekek érvényesítésének maximalizálására törekedtünk, és sikerült az azonos vagy hasonló célokkal bíró országokkal erős szövetségeket alkotni.

A többéves pénzügyi keretről szóló megállapodás alkalmat kínál arra, hogy az elmúlt időszak magyar Európa-politikájának is megvonjuk a mérlegét, és áttekintsük, milyen is volt Magyarország érdekérvényesítő képessége, miközben az ország határain belül óriási átalakítások folytak. Hogyan végezte a munkáját megannyi diplomata, és helyesek voltak-e a kormánynak a parlamenti ciklus elején megfogalmazott elképzelései egy határozottabb arcélű, karakteresebb magyar Európa-politikáról?

Jól emlékszem, hogy 2010 telén, alig pár nappal az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége kezdete előtt heves támadásba lendültek Európa-szerte politikai ellenlábasaink. Félinformációkból szőtt hírek, publikációk formájában, számtalan sajtótermékben jelentettek meg írásokat a magyar sajtószabadság végéről, majd hónapokon át igyekeztek megkérdőjelezni a magyar kormány demokratikus elkötelezettségét. Sokan itthon is megkongatták a vészharangot, hogy ha a magyar kormány nem változtat a politikáján, az a többéves pénzügyi keretről szóló tárgyalásokon milliár-dokba fog kerülni az országnak.

Mára letisztult a kép. Az elnökségi ügyeket és a Magyarországról folyó – sokszor erősen emberpróbáló – eszmecserét sikerült külön vágányokon tartanunk. Úgy tudtuk elérni az uniós büdzsével kapcsolatos ambiciózus céljainkat, hogy közben nem tértünk le az újfajta érdekérvényesítési politika útjáról. Először is rendbe tettük a saját házunk táját, és felelős gazdálkodás mellett a saját lábunkra álltunk. Kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól úgy, hogy közben csökkentettük az államadósságot és a munkanélküliséget, és megvalósítottuk a régóta halogatott strukturális reformokat. Mindezt úgy, hogy ragaszkodtunk hozzá: ehhez a munkához a saját magunk által legjobbnak ítélt eszközöket vegyük igénybe. Úgy véltük, hogy a kommunista örökség maradványait – a kétharmados felhatalmazás birtokában – ki kell gyomlálni a magyar jogrendszerből. Mi, diplomaták pedig ezzel párhuzamosan azon dolgoztunk, hogy a közép-európai valóságról nem sokat tudó, azt eleve sandán méregető nyugat-európai véleményformálók horizontját is szélesítsük kissé.

Azt, hogy sikerült keresztülvinnünk a célkitűzéseinket, elsősorban annak köszönhetjük, hogy Magyarország polgárainak többsége partner volt a fegyelmezett költségvetési gazdálkodáshoz, és a vitás ügyek negatív hírei ellenére is kitartott a kormány mellett. Ezt Európában sem tudták figyelmen kívül hagyni. Most, a ciklus utolsó fél évében azt állapíthatjuk meg, hogy a munkánk kifizetődött, a hétéves pénzügyi keret sikere pedig az egyik legfontosabb az eredményeink közül. Tartottuk, amit ígértünk a főbb gazdasági mutatók tekintetében. Ez Magyarország EU-csatlakozása óta egyetlenegy kormánynak sem sikerült. Még ha törékeny is a helyzet, végre gazdasági növekedésről beszélhetünk, ami a válság sújtotta Európában kifejezetten nagy szó. Ezek az eredmények pedig szélesítik a magyar diplomácia mozgásterét.

Persze ne legyünk naivak, vitáink mindig lesznek. A közelgő magyar és európai parlamenti választások közeledtével pedig várhatóan újra fel is fognak erősödni a kritikus hangok. Azt is tudjuk, hogy a válságnak még nincs vége, és számtalan kihívás vár ránk. De ahogy Jean Monnet, az integráció atyja mondta: „minden válság egy újabb lehetőség.” Nekünk is így kell politizálnunk. A miniszterelnök által meghirdetett eurorealizmus azt jelenti, hogy tudjuk, a természetes helyünk Európában van, hogy az uniós tagságunk számos lehetőséget kínál számunkra. De azt is jelenti, hogy nem fogadjuk el a kettős mércét, és nem gondoljuk, hogy kivétel nélkül minden problémára létezik egységes európai válasz. Ebben a szellemben folytatjuk a munkát, de addig is, egy nap erejéig hadd szerepeljenek az EU-ban elért magyar sikerek is a pozitív hírek között.

(Külügyminisztérium)