A konszenzusteremtés a legfontosabb feladat.

– Szlovénia és Csehország után Magyarország a harmadik új tagállam, amely soros elnökséget ad, s így átesik az igazi uniós "beavatáson". A magyar EU-elnökséget már csak azért is nagy várakozás előzi meg, mert az előző új tagállami elnökség, a cseh, nem aratott osztatlan elismerést, Magyarországtól pedig 2011 második félévében a regionális középhatalmi ambíciókat tápláló Lengyelország veszi át a stafétabotot, ami kissé háttérbe szoríthatja Magyarországot, valahogy úgy, ahogy a szlovének jártak 2008-ban az őket követő franciákkal. Ön szerint mi lehet az a hozzáadott érték, amely jól megkülönböztethetővé teszi majd a magyar elnökséget?

– Úgy gondolom, óriási lehetőséget ad Közép-Európának az, hogy 2011-ben egymást követően a régió két országa látja el az EU soros elnökségét. Szorosan együttműködünk lengyel barátainkkal, hiszen a magyar és a lengyel kormány felfogása is az, hogy az elnökségnek mindenekelőtt az EU, az európai integráció előmozdítása szempontjából kell hasznosnak lennie. Egy-egy elnökség sikerét ugyanis elsősorban azon lehet lemérni, hány megörökölt, napirenden szereplő kérdést sikerül előrébb vinni, megoldani, lezárni. Ebből a megközelítésből nézve sem az új tagállamok közül elsőként elnökséget adó Szlovéniának, sem a stafétabotot kényes belpolitikai helyzetben átvevő Csehországnak nincs miért szégyenkeznie. Mindkét ország ténykedése igazolta azt a régi tapasztalatot, hogy egy elnökség teljesítménye korántsem az adott tagállam nagyságán múlik. A Ljubljana és Prága által is kitaposott úton haladva a kompromisszum- és konszenzusteremtést tartjuk a legfontosabb feladatunknak, azt, hogy a 27 tagállam mindegyikének közös érdekeit keressük és képviseljük, miközben azért a saját érdekeinkről sem feledkezhetünk meg teljesen. Szerencsére nagyban megkönnyíti a dolgunkat, hogy olyan történelmi pillanatot élünk, amikor a tagállamok fő céljai egybeesnek, lett légyen szó akár a gazdasági kormányzás erősítéséről, akár válságkezelésről vagy éppen a klímaváltozás elleni küzdelemről. Nyilvánvalóan széles támogatásra találhat az a magyar elképzelés is, hogy az emberi tényezőt tegyük az elnökségi program vezérfonalává, és próbáljuk helyrebillenteni az egyensúlyt az európai integráció gazdasági és emberi oldala között. Az uniós politikák emberközpontúságát erősítheti az is, ha nevükön nevezzük a problémákat és nem rettenünk vissza a nehéz ügyektől, ha az EU-ban nem tekintjük tabunak, hogy olyan témákról is beszéljünk, mint a demográfiai folyamatok és a versenyképesség összefüggései, a családpolitika vagy éppen a nyelvi és kulturális sokszínűség. Magyarország ebben a szellemben vág neki az elnökségnek.

– Magyarország az első olyan elnökségi trió tagja, amely a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése után, az új intézményes keretek között látja el feladatait. Az Európát is sújtó gazdasági és pénzügyi válság közepette eltérő okok miatt, de mind a spanyol, mind a belga elnökség hagyta előtérbe kerülni az Európai Tanács első állandó elnökét, Herman Van Rompuyt, amit a tagállamok egy része nem jó szemmel nézett. Mennyire lesz látható a magyar elnökség, és ezáltal a Tanács, kívánja-e módosítani Magyarország a 2010 során körvonalazódott intézményi erőviszonyokat?

– Mint elnökség nem kívánunk magunknak sem többet, sem kevesebbet, mint amit a szerződés megenged. Egyfelől tudomásul kell venni, hogy a Lisszaboni Szerződés valamelyest szűkítette a soros elnökség mozgásterét. Másfelől a szerződés nem szabályozza minden részletre kiterjedően a Tanács, az Európai Tanács állandó elnöke és a kül- és biztonságpolitikai főképviselő közötti hatáskör- és feladatmegosztást. Ezt a bonyolult viszonyt sok tekintetben az élet, a gyakorlat alakítja. Bizonyos értelemben mindhárom intézmény keresi a maga helyét az új rendszerben, változnak az egyensúlyok. A spanyol és a belga elnökség tapasztalatai nyomán a tagállamok egy része például szorgalmazza, hogy az Európai Tanács üléseinek előkészítésében és a következtetések végrehajtásának nyomon követésében legyen nagyobb szerepe a soros elnökségnek, ami nem ellentétes a mi elképzeléseinkkel. A legfontosabb azonban az, hogy szoros együttműködés, együttgondolkodás legyen a Tanács, az Európai Tanács állandó elnöke és a kül- és biztonságpolitikai főképviselő között. Úgy vélem, tanulságos az az együttműködés, amely az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Magyarország között kialakult. Catherine Ashton felkérésére júliusban Martonyi János külügyminiszter képviselte az EU-t a Hanoiban megrendezett ASEAN Poszt-Miniszteriális Konferencián és Regionális Fórumon. Ez volt az első eset, hogy a magyar EU-elnökséghez közeledve magyar politikus az unió nevében tárgyalt. Október végén pedig Ashton főképviselő felkérte a magyar külügyminisztert arra, hogy a magyar elnökség alatt lássa el az unió részéről a társelnöki tisztet az EU–Tádzsikisztán és az EU–Üzbegisztán társulási tanácsülésen. E két példa is mutatja: a lisszaboni intézményi keretekben van annyi rugalmasság, hogy a soros elnökség az unió érdekeit szem előtt tartva és valamennyi tagállam megelégedésére vigye az ügyeket.

– Ha már intézményi kérdéseket érintettünk: nem okozhat-e gondot az elnökség munkájában, hogy a magyar kormányzati-minisztériumi struktúra frissen rendeződött át, és nem fedi le teljesen a tanácsi formációkat, azok üléseinek némelyikén nem miniszteri rangú vezetők elnökölnek majd?

– Nem hiszem, hogy problémát okozna a kormányzati struktúra átalakítása. Júliusban kormányhatározat rögzítette az egyes tanácsi formációk elnökölésének rendjét a magyar elnökség idejére. Ebben pontosan meghatároztuk, melyik miniszter és államtitkár miért felel. Minden elnökséget adó tagállam maga dönti el, hogy saját kormányzati szerkezetének megfelelően milyen rangú vezetőt delegál a formációk elnöki székébe, nincs rá egységes uniós szabály. Más országok esetében is előfordul, hogy bizonyos tanácsüléseket nem miniszterek, hanem államtitkárok elnökölnek, mert ez adódik az államigazgatásuk felépítéséből. Gondoljunk például a francia elnökségre. Franciaországban is összevont, nagy minisztériumok vannak, ahol egy-egy miniszter irányítása alatt több államtitkár dolgozik. Ami az elnökség munkájának megítélése szempontjából igazán számít, az a tanácsi formációkat elnöklő miniszterek és államtitkárok hozzáértése és felkészültsége.

– Ahogy az előző elnökségek, a magyar is jelentős részben a válságkezelésről szól majd. Egyrészt Magyarországra hárul a feladat, hogy beindítsa az EU új, tízéves gazdasági és szociális programját, az Európa 2020 stratégiát. Másrészt a magyar elnökség alatt debütál az ún. európai szemeszter rendszere is. Mindez óriási kihívás a magyar közigazgatás számára. Mennyire elégedett az elnökségi stáb felkészülésével?

– Az EU 2011 első félévére eső politikai napirendjéből adódóan az elnökségi munka súlypontja valóban a Gazdasági és Pénzügyi Tanácsra helyeződik. Talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy fél év alatt vagy két évre elegendő feladatot kell elvégeznünk, ami próbára teszi az egész közigazgatás hatékonyságát és óriási terhet ró az elnökség lebonyolításában közreműködő minisztériumokra, az elnökségi stáb tagjaira. Megfeszített munkával szerencsére sikerült behozni a kormányváltást megelőző időszak lemaradásait is. Az elnökségre való felkészülésben közreműködő több száz fős csapat, köztük sok-sok fiatal szakember, nagyfokú elkötelezettségről és felkészültségről tesz tanúbizonyságot.

– Mégoly képzett stáb és felkészült közigazgatás mellett is felvetődik a kérdés, mennyire lehet hiteles a magyar elnökség, amikor fiskális konszolidációról, költségvetési fegyelemről, adósságcsökkentésről, szerkezeti reformokról van szó, hiszen Magyarország az a tagállam, amely ellen a legrégebb óta folyik túlzottdeficit-eljárás. Ráadásul az új magyar kormány gazdaságpolitikája sem feltétlenül minden szempontból "trendi", gondoljunk csak a válságadók vagy a magánnyugdíj-pénztárakra vonatkozó új szabályozás vegyes fogadtatására.

– Magyarország sajnos akkor költekezett, amikor az okosabb országok megtakarítottak, így rendelkeztek vésztartalékokkal a válságkezeléshez. Ennek ellenére az új magyar kormány egyértelműen elkötelezte magát a 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél betartása mellett, amivel a költségvetési fegyelem szempontjából az uniós tagállamok élmezőnyében, az ötödik helyen állunk. Nem hiszem tehát, hogy bárki kétségbe vonhatná Magyarország hitelességét, amikor soros elnökként megszólal gazdasági és pénzügyi kérdésekben. Uniós partnereink tisztában vannak azzal, milyen komoly intézkedéseket hoztunk, egyebek közt azért, hogy arányosabbá tegyük a társadalomra, a gazdasági szereplőkre nehezedő terhek megosztását.

– Az Európai Bizottság nemrég tette közzé javaslatát az EU hatályos többéves pénzügyi keretének félidei felülvizsgálatáról, megelőlegezve valamelyest elképzeléseit a következő pénzügyi perspektíva lehetséges irányairól. Mennyire érdeke Magyarországnak, hogy a tagállamok közötti érdekellentéteket hagyományosan felerősítő költségvetési vita már 2011 első felében elinduljon?

– Mint említettem, a magyar elnökség minden politikában, minden dossziéban a lehető legnagyobb haladásra törekszik. Ezt várják tőlünk az európai emberek, a tagállamok. A költségvetési keret ügyében sincs ez másképp. Fontos azonban látni, hogy ez egy hosszú, folytatásos történet, amelyben a magyar elnökség éppen csak fellebbenti a függönyt. A téma hagyományosan fölöttébb érzékeny, a soros elnökségtől rendkívüli körültekintést és tapintatot igényel. Mi azt szeretnénk, ha a magyar elnökség alatt megfelelő, konstruktív mederben indulna el a tagállamok között az eszmecsere a többéves költségvetésről. Ez alatt azt értem, hogy ne alakuljanak ki már a vita legelején merev álláspontok, amelyektől aztán később kinek-kinek nagyon nehéz tekintélyvesztés nélkül elmozdulni.

– Mi a magyar álláspont a két fő költségvetési kiadási fejezetet adó kohéziós és mezőgazdasági politika ügyében? Több tagállam a szűkös közösségi források újraelosztását szorgalmazza az EU versenyképességét javító programok javára.

– Magyarország erős kohéziós és mezőgazdasági politikában érdekelt. Az európai integráció nagy múltú, hagyományos politikáiról van szó. Hiba lenne azonban úgy tekinteni rájuk, mintha eljárt volna felettük az idő. Meggyőződésem az is, hogy sem a mezőgazdasági, sem a kohéziós politikát nem szabad szembeállítani a versenyképesség követelményével. Úgy érzékeljük, az unióban teret nyer az a felismerés, hogy a mezőgazdasági és a kohéziós politika nem önmagáért való, hanem az európai versenyképesség javításának fontos eszköze, amelyről továbbra sem lehet lemondani. A tagállamok közötti kohézió a tagállamokon belüli társadalmi összetartozás megfelelője: csak szolidaritásra épülhet tartósan az EU versenyképessége, miként hosszú távon az egyes országok sem lehetnek versenyképesek társadalmi összetartozás nélkül. Ez persze nem zárja ki, sőt, éppenséggel feltételezi azt, hogy felülvizsgáljuk és szükség szerint megreformáljuk mind a kohéziós, mind az agrárpolitikát. Bizonyos alapelvekhez viszont ragaszkodnunk kell. Ilyenek például a megfelelő finanszírozás, az eredményorientált megközelítés erősítése, a tagállamok közti egyenlő elbánás elvének tiszteletben tartása, az eljárások egyszerűsítése és főleg, ami a közös agrárpolitikát illeti, a renacionalizálás elkerülése, hogy csak néhányat említsek.

– Az események úgy hozták, hogy előkelő helyre került a magyar elnökség napirendjében a romakérdés. Milyen tervei vannak ezen a területen a magyar kormánynak, és érez-e Budapest elegendő támogatást a tagállamok, az Európai Bizottság és az Európai Parlament részéről?

– A romák Franciaországból történt csoportos kiutasítása kapcsán kirobbant vita valóban felerősítette a téma aktualitását. Egyúttal az európai intézményeken belül is hangsúlyossá vált a szándék, hogy konkrét intézkedések szülessenek a romák helyzetének tényleges javítására. Spanyol és belga partnereivel együtt Magyarország már az elnökségi trió programjában is kifejezte a roma integráció iránti elköteleződését. Mindennek eredményeként az Európai Bizottság két meghatározó dokumentumot készül elfogadni: egyrészt 2010 végéig jelentés készül a romák társadalmi, gazdasági integrációjának előmozdítására igénybe vehető uniós pénzügyi források tagállami felhasználásáról, másrészt 2011 áprilisára a Bizottság kidolgozza a tagállami roma befogadási stratégiák európai keretdokumentumát, amelyet majd várhatóan konkrét intézkedési terv is kísér. Az Európai Parlament sem ül ölbe tett kézzel, ugyancsak dolgozik egy jelentésen a romák társadalmi integrációjáról, amelynek megállapításai reményeink szerint becsatornázhatók a munkánkba. Magyarország elnökségként kezdeményezni fogja a Bizottság dokumentumainak megvitatását az illetékes szakminiszteri formációkban. A jelentés raportőre az Európai Néppárt frakciójában ülő Járóka Lívia (Fidesz), aki évek óta fáradozik ennek az ügynek az előmozdításán. A munka eredményei szándékaink szerint az Európai Tanács 2011. júniusi ülése elé kerülnek, amely elnökségi következtetések elfogadására készül. Tudjuk, hogy számos tagállam számára érzékeny kérdés ez, ugyanakkor be kell látni, hogy a romák társadalmi integrációja túlmutat a tagállami kereteken és csak komplex foglalkoztatási, lakhatási, oktatási és egészségügyi intézkedésekkel lehet segíteni ezt a folyamatot. Kezdeményezéseink mind az Európai Bizottság, mind az Európai Parlament támogatását élvezik. Az unió tagállamait pedig meg kell nyernünk egy hatékony uniós szintű keret kialakításának, természetesen anélkül, hogy megkérdőjeleznénk a szubszidiaritás elvét.

– Az eredeti elképzelések szerint 2011 első félévében csatlakozhat Bulgária és Románia a schengeni övezethez. Mit tehet a magyar elnökség, hogy egyengesse e két ország útját?

– A schengeni csatlakozás nem opcionális: az új tagállamok nemcsak csatlakozhatnak, hanem csatlakozniuk is kell, a többieknek pedig fel kell venniük őket, amennyiben a schengeni vívmányokat készek és képesek alkalmazni. Így rendelkeznek a Szerződések és az uniós jog. Bár a schengeni bővítés Nyugat-Európában kétségkívül nem népszerű, mindenképp szeretnénk elérni, hogy a magyar elnökség alatt megtörténjen. Románia és Bulgária schengeni övezethez történő csatlakozásáról a döntést a Tanácsban a tagállamok egyhangúsággal hozzák meg. Ezt megelőzi egy szakértői szinten zajló technikai értékelési folyamat, amikor a tagállamok szakértőiből álló értékelő csoportok egymást követő helyszíni látogatások keretében vizsgálják a tagjelölt országok felkészültségét. Ha sikeresen lezárulnak ezek az értékelések, és 2011 februárjában a Bel- és Igazságügyi Tanács is jóváhagyja azokat, a határellenőrzések a tervezett időpontban, azaz 2011 márciusában megszűnhetnek a két ország uniós belső határain. A rendőri együttműködés, az adatvédelem, a külső határőrizet és a vízumkiadás területén eddig elvégzett értékelések kedvező eredményt hoztak, a megjelölt hiányosságokat pedig a román és a bolgár hatóságok folyamatosan pótolják. Rendkívül fontos azonban, hogy a SIS-fejezetre vonatkozó, decemberben sorra kerülő utolsó értékelés is megfelelő eredménnyel záruljon. Hangsúlyozom, hogy a szakmai értékelési folyamat képezi ugyan a döntés alapját, de Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról végső soron politikai döntés fog születni. Az ehhez szükséges konszenzus megteremtése a mi feladatunk. Ez nem olyan egyszerű, hiszen vannak, akik késleltetnék a folyamatot. Emlékezzünk csak vissza: 2010 nyarán a franciaországi romatáborok felszámolásával egy időben francia részről világossá tették, hogy Romániának konkrét lépéseket kell tennie a romák integrációja terén, máskülönben nem tarthat igényt a schengeni csatlakozásra. Németország részéről szakértői szinten hangzott el többször az az érvelés, hogy a két tagjelölt államban a korrupció elleni harc és az igazságszolgáltatási reform megvalósulását nyomon követni hivatott ún. Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (Cooperation and Verification Mechanism, CVM) megnyugtató lezárása előtt nem lehet sem Románia, sem Bulgária schengeni csatlakozásáról beszélni. A magyar elnökség azon az állásponton lesz, hogy a schengeni bővítés nem kapcsolható össze más politikailag vitás ügyekkel, sem a romaintegráció megoldatlanságával, sem a CVM-mel. Tehát ha Románia és Bulgária eredményei megfelelők, azaz ha a schengeni követelmények teljesülnek, akkor a bővítésnek nem lehet akadálya a kitűzött időpontban.

– Az EU-elnökség egyik jelképes fontosságú eseménye lehet a csatlakozási tárgyalások lezárása és, optimális esetben, a szerződés aláírása Horvátországgal. Milyen lépéseket kíván tenni az EU-elnökség, hogy ösztönözze a folyamatot? Ön szerint segíti vagy inkább hátráltatja a horvát csatlakozást az a körülmény, hogy a tagállamok az EU működéséről szóló szerződés módosítására készülnek?

– Magyarország csatlakozása óta a tagállamok azon csoportjához tartozik, amely a bővítést az EU egyik legsikeresebb politikájának tekinti. Ezért is szerepel a magyar soros elnökség prioritásai között a bővítési folyamat előmozdítása. Horvátországgal a csatlakozási tárgyalások végső szakaszukba léptek: 35 tárgyalási fejezetből 34 fejezet megnyitására és 22 lezárására került sor, és már 2009 decemberében elkezdődött a csatlakozási szerződés szövegezése. A horvát csatlakozási tárgyalásokhoz nyújtott támogatásunkat mindaddig fenntartjuk, amíg Horvátország az unió teljes jogú tagjává nem válik. Ezt elnöki szerepkörünkben is képviselni fogjuk – több megfontolásból adódóan is. Egyrészt, a példaszerű horvát csatlakozási folyamat az egész nyugat-balkáni régió számára megerősíti az európai perspektíva és az EU hitelét, ezért az unió egészének érdeke. Másrészt Horvátország stratégiai partnerünk: olyan közép-európai ország, amelyik jövendő tagállamként számos, az unió és térségünk jövője szempontjából meghatározó kérdésben lehet majd szövetségesünk. Soros elnökségként a tárgyalások pontos, egyeztetett és kiszámítható technikai lebonyolításával, a tagállamok politikai érdekeltségének, elkötelezettségének fenntartásával mozdíthatjuk elő a folyamatot. Sok múlik ugyanakkor Horvátországon, a hátralévő feladatok maradéktalan teljesítése elengedhetetlen a csatlakozáshoz. A horvát felkészülés szintje, a belga elnökség tervei és a tagállamok támogatása együttesen előkészíti a talajt ahhoz, hogy Horvátország csatlakozási tárgyalásai 2011 első félévében, az állam- és kormányfők döntésével lezárulhassanak, ami mérföldkő lesz a nyugat-balkáni térség integrációs folyamatában. Ami a gazdasági kormányzás kapcsán napirendre került szerződésmódosítási igényt illeti, megítélésünk szerint nem befolyásolhatja a horvát csatlakozási szerződés ratifikációjának kimenetelét. Csakúgy, mint az ír és a cseh garanciák szerződéses szabályozásának megerősítésekor, ez esetben is csak egyidejű, de nem összefüggő ratifikációs menetet tudunk elfogadni.

– A nyugat-balkáni országok EU-integrációjához hasonlóan a közös energiapolitika létrehozása is húsba vágó magyar érdek. Milyen reményeket fűznek a magyarok az Európai Tanács februárban esedékes, energiaügyekkel foglalkozó üléséhez? Várható-e reális előrelépés?

– Jó lenne eloszlatni a félreértéseket. A közös energiapolitikára való utalás pontatlan retorikai fordulat, amelynek sem az alapító szerződések alapján, sem pedig a politikai cselekvés szintjén nincs realitása. A közös mezőgazdasági politikához hasonlítható közös energiapolitika, amelynek valamennyi lényeges eleméről az unió dönt, és amely mellett a tagállamoknál nem marad szabályozó és pénzügyi hatáskör, nincs, és tiszta formában nem is lesz. A magyar politikai törekvés – és ez egybeesik több ország érdekével –, hogy egyes alapvető energetikai kérdésekben legyen uniós szabályozás, közös külső fellépés, illetve bizonyos léptékű uniós finanszírozási forrás, azaz jöjjön létre erősen koordinált, az EU és a tagállamok között megosztott közösségi politika. Magyarország és a közép- és kelet-európai tagállamok érdekei jelentős részben egybeesnek, miközben az EU egészében elég jelentős földrajzi és technológiai törésvonalak is vannak az országok között. Magyarország fő érdekei leginkább az energiabiztonsággal kapcsolatosak. Szorgalmazzuk egy működő közép-európai energiapiac megteremtését, az ehhez szükséges piaci szabályok kialakítását, és ami a leglényegesebb, az infrastruktúra hiányzó elemeinek, elsősorban az észak–déli kétirányú gázszállítási folyosó létrehozását. Itt sajnos amolyan 22-es csapdájába ütközünk: mivel nincs piac, nem épülnek meg az összeköttetések, de amíg nem épülnek meg a kapcsolatok, addig nem is lesz piac. Következésképpen elengedhetetlen volna, hogy az EU is tegyen pénzt a projektekbe. Nem kevésbé fontos a koordinált külpiaci fellépés, amennyiben a keleti gázbeszerzésekről tárgyalunk, hiszen jelenleg például Németország 30 százalékkal olcsóbban kap orosz gázt, mint Észtország. Nagy előrelépés, hogy a februári energiacsúcs áttekinti majd mindezeket a kérdéseket. Óvnék azonban a túlzott várakozásoktól, mert a zöld technológiai innovációt prioritásként kezelő észak- és nyugat-európai országok, illetve az alapinfrastruktúra fejlesztésével bajlódó térségünk érdekei között bizony jelentősek a különbségek.

– Kiemelkedő rendezvénye lesz a magyar EU-elnökségnek a májusban esedékes keleti partnerségi csúcstalálkozó. Milyen új hangsúlyokat kíván adni Magyarország az EU keleti szomszédságpolitikájának?

– A Keleti Partnerség második csúcsértekezlete a magyar elnökség idejére, tervezett időpontját tekintve májusra esik. Ráadásul magyarországi helyszínen kerül rá sor, így ez lesz elnökségünk egyetlen hazai rendezésű állam- és kormányfői szintű találkozója, és így bizonyos szempontból egyik fénypontja. Ha tartalmi oldalról nézzük, egyértelmű a politikai érdekeltségünk abban, hogy a hat érintett ország közeledjen az unió értékeihez és politikáihoz, hasonlóan a Nyugat-Balkánhoz, de a tagsági perspektíva megadása nélkül. Erősíteni szeretnénk tehát ezt az egységes politikai keretet. A Keleti Partnerségnek ugyanakkor képesnek kell lennie arra is, hogy olyan projekteket fogadjon be és támogasson, amelyek differenciáltan közelítik majd meg a hat partnerország szükségleteit. Szeretnénk valóban konkrét programokkal előállni, például a civil kapcsolatok, a szellemi tulajdonjog védelme vagy az energiaszállítási válságok megelőzését szolgáló korai előrejelző rendszer kérdésében.

– Az elnökségi felkészülés időszakában sokat emlegették a makroregionális Duna-stratégiát. A kommentárok azonban általában hiányolták a víziót, a koherenciát a formálódó magyar álláspontból, egyidejűleg pedig rámutattak arra, hogy az érintett országok között bizonyos részkérdésekben komoly érdekellentétek feszülnek. Nem fél attól, hogy az egész Duna-stratégiának nagyobb lesz a füstje, mint a lángja?

– Szeretnénk, ha elnökségünk egyik kiemelkedő eseménye lenne, amikor az Európai Tanács 2011 júniusában a lehető legünnepélyesebben elfogadja a Duna-stratégiát. Ha arra gondol, hogy nincs a stratégiához rendelt külön uniós pénzeszköz, akkor mintha hiányozna a "láng". Mégis jelentős fejleményről van szó. A figyelmet az új stratégia Közép-Európára tereli, és tudatosítja: Európának két nagy folyója van, a Rajna mellett a Duna is. A Duna-stratégia nemcsak a jószomszédi kapcsolatok kialakítását katalizálja a térségben, hanem a Nyugat-Balkán európai integrációját is elősegíti. A stratégia hosszú idő óta az első olyan uniós kezdeményezés, amely közelebb hozza az uniót a polgárokhoz és elősegíti az együttműködésbe bevont harmadik országokkal való együttműködést. A gazdasági válság a stratégiában részt vevő tagállamokat különösen sújtotta. A Duna-stratégia hozzájárulást jelenthet a térség fenntartható gazdasági növekedéséhez. Jelentőségéről a kulturális sokszínűség kapcsán sem szabad megfeledkezni: a Duna-medence évszázadok óta otthona volt számtalan népnek, nemzetiségnek, amelyek együtt sajátos dunai identitást alkottak. A Duna-stratégiát már megszületése előtt sokan sikernek tartják: van tagállam, amelyik hasonló makrorégiót hozna létre, például az Adriai- és a Jón-tenger térségében.

– A környezetvédelem és a fenntartható fejlődés témakörében Magyarország az uniós vízpolitika felülvizsgálatának és újragondolásának is lökést akar adni. Milyen fázisba szeretnénk eljuttatni ezt a dossziét az elnökség alatt?

– A 2000-ben elfogadott ún. víz keretirányelven nyugvó hatályos vízpolitika felülvizsgálatát az Európai Bizottság végzi, ennek eredményét várhatóan egy 2012-ben megjelenő közlemény formájában teszi majd közzé. A magyar elnökség célja, hogy a Tanács tartalmi hozzájárulást tudjon adni a Bizottság munkájához. Ezért előbb 2011 márciusában Budapesten nagyszabású tudományos és szakpolitikai konferenciát rendezünk, amire alapozva a környezetvédelmi miniszterek 2011. júniusi informális tanácsülésükön megfogalmazzák azokat a szakpolitikai iránymutatásokat, amelyeket a tagállamok az európai vízpolitika jövője szempontjából fontosnak tartanak a Bizottság felé közvetíteni.

– Az emberi tényező középpontba állítása akár az egész magyar elnökség mottója is lehetne. A munkahelyteremtés, a társadalmi befogadás, a gyermekszegénység elleni küzdelem, a családpolitika, a kulturális sokszínűség megőrzése, ez mind-mind ide tartozik. Milyen konkrét javaslatok, kezdeményezések vannak a magyar EU-elnökség tarsolyában?

– A magyar elnökségre hárul az Európa 2020 stratégia foglalkoztatási és szociálpolitikai területéhez kapcsolódó, az uniós zsargonban "zászlóshajó-kezdeményezésként" emlegetett kiemelt horizontális programok elfogadása. Ezen belül különösen indokoltnak tűnik, hogy közösen foglalkozzunk a munkahelyteremtés lehetőségeinek vizsgálatával, a gyermekszegénység és a romák társadalmi integrációjának kérdésével, a demográfiai trendek megvitatásával, valamint a modern egészségügy előtt álló kihívásokkal (például az egészségügyi dolgozók és a betegek mobilitásával, a technológiai fejlődés és a nemzeti egészségügyi rendszerek fenntarthatóságával). Az uniós, közös célok és a magyar kormány politikai programja közötti összhang talán sehol nem annyira nyilvánvaló, mint a munkahelyteremtés terén: az Európa 2020 stratégia által megcélzott 75 százalékos foglalkoztatási szint tagállami lebontásban, Magyarországra nézve körülbelül a kormányprogramban szereplő egymillió új munkahelynek felel meg. E célok eléréséhez a magyar elnökség a munkahelyteremtés szempontjainak megvitatását javasolja, hogy feltárhatók legyenek azok a gazdaság- és foglalkoztatáspolitikai területek, amelyek koordinált fejlesztése számottevő munkahelybővülést eredményez. A kulturális sokszínűség megőrzése kapcsán nagy a zavar: nem új uniós politika létrejöttét kezdeményezzük, hanem a meglévőkön belül szeretnénk támogatási lehetőségeket találni olyan civil programoknak, ötleteknek, amelyek az európai kulturális örökségnek e sajátos, nem tárgyi elemeit karolják fel. Ha lehet régi épületek felújítására uniós forrást találni, miért ne lehetne egy-egy közösség által beszélt nyelv, nyelvjárás, dialektus vagy éppen néphagyomány megőrzését hasonló forrásból támogatni? A "Szegénység Elleni Európai Platform" az Európa 2020 stratégia egyik "zászlóshajó-kezdeményezése" lesz, és kiemelt figyelmet fordít majd a gyermekjólét előmozdítására. A belga elnökség idején konferenciát rendeztek erről, a Bizottság pedig ajánlást készít elő 2011-re. Elnökségként célunk ezeknek a közös erőfeszítéseknek a támogatása, ösztönzése, a bizottsági ajánlás kibocsátásának, az abban szereplő monitorozási rendszer kidolgozásának elősegítése, majd az ajánlásról tanácsi következtetések elfogadtatása. A spanyol–belga–magyar, tizennyolc hónapos elnökségi programban szerepel az esélyegyenlőség témája: a gyermekszegénység az egyenlőtlenség talán legsúlyosabb formája; felszámolása döntő lépés lenne a társadalmi igazságosság megteremtése felé.

(Európai Tükör 2010/12)