2011. december 6-7. között Vilniusban volt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Miniszteri Tanácsának 18. ülése, amelyen a magyar delegációt Prőhle Gergely helyettes államtitkár vezette.

A találkozón a résztvevők áttekintették az EBESZ elmúlt évi tevékenységét, a biztonságpolitikai, gazdasági-környezetvédelmi és emberjogi dimenziók teljes spektrumát. Az EBESZ résztvevő államai mellett a szervezet mediterrán és ázsiai partnerországainak képviselői is jelen voltak.

A vita középpontjában az asztanai csúcstalálkozó munkájának továbbvitele, azoknak a területeknek az azonosítsa volt, ahol lehetőség kínálkozik a részes államok közötti együttműködés erősítésére.

A találkozó másik kiemelt témája az arab tavasz volt. A partnerországok képviselőinek jelenlétében lefolytatott vitán sikerült azonosítani azokat a területeket, amelyeken az EBESZ segítséget tud nyújtani az észak-afrikai országok demokratikus átalakulásához.

Magyar részről hangsúlyoztuk a szervezet kisebbségi, romaügyi vonatkozású emberi jogi tevékenységének fontosságát, szorgalmaztuk a továbblépés szükségességét a befagyott konfliktusok kezelése és a hagyományos fegyverzet-csökkentés terén. Konkrét hozzájárulásunkat ajánlottuk a szervezet kiberbiztonsági tevékenységének erősítéséhez, valamint a demokratizálódás útjára lépett észak-afrikai országokkal való együttműködés elmélyítéséhez.

A kétnapos program során Prőhle Gergely megbeszéléseket folytatott több állam külügyi vezetőjével valamint vezető EBESZ tisztségviselőkkel.

(kormany.hu)