Prőhle Gergely helyettes államtitkár 2011. november 28-án Párizsba látogatott, ahol konzultációkat folytatott a francia Kül- és Európa-ügyi Minisztériumban, tárgyalt a Nemzetgyűlés, a Szenátus és a Velencei Bizottság képviselőivel, a Sorbonne Egyetem rektorával, a Francia-Német Kereskedelmi és Iparkamara vezetőivel, valamint találkozott francia újságírókkal. Előadást tartott a „Vallás és társadalmi felelősség” című konferencián és Franciaországban tanuló ösztöndíjas diákokkal találkozott.

A külügyminisztérium főtitkárával, Pierre Sellal-lal és Jean-Michel Casa európai igazgatóval folytatott megbeszéléseken a francia partnerek felvetették a Magyarországon működő francia nagyvállalatok problémáit. Prőhle Gergely hangsúlyozta, hogy nem politikai diszkriminációról van szó. Több ügyben (például az Alstom vagy az Antenna Hungária ügyében is) sikerült már megoldást találni. Ezek a pozitív példák is alátámasztják a jó szándékunkat és a politikai-gazdasági indokok megalapozottságát. Kiemelte, hogy mindkét fél részéről nagy nyitottságra, továbbá a magyarországi problémák gyökereinek megértésére van szükség.

A francia partnerekkel és az újságírókkal folytatott beszélgetésen is kiemelt téma volt a magyarországi jogszabályok változása.

A látogatás eredményeként jó esély mutatkozik arra, hogy Magyarország cserediplomatát küldhet a francia külügyminisztériumba.

(kormany.hu)