Prőhle Gergely helyettes államtitkár 2014. április 24-én fogadta Douglas Davidsont, az amerikai Külügyminisztérium holokauszttal kapcsolatos ügyekért felelős különmegbízottját.

Prőhle Gergely ismertette a 2014-es Holokauszt Emlékév kapcsán eddig lezajlott, illetve az év hátralevő részében megvalósuló eseményeket. Hangsúlyozta, hogy érdekünk az emlékév sikeres megrendezése, amely nehezen képzelhető el a magyarországi zsidó közösség aktív részvétele nélkül. A helyettes államtitkár megismételte álláspontját, mely szerint az ország szerte sikeresen zajló, kormányzati finanszírozású programok fényében aránytalannak tartja a Mazsihisz bojkottját. A helyettes államtitkár tájékoztatást adott a 2015-ös magyar IHRA-elnökség terveiről, elképzeléseiről. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége által a közelmúltban kiadott nyilatkozat kapcsán Prőhle Gergely jelezte, hogy a nyilatkozatot inkább kontraproduktívnak tartja, ugyanakkor nem kétséges, hogy a kormány folytatni kívánja a Holokauszt Emlékévvel kapcsolatos párbeszédet az érintett szervezetekkel.

fotó: Véssey EndreA Szabadság térre tervezett emlékművel kapcsolatban Prőhle Gergely elmondta, hogy az eddig elhangzott, a holokausztban viselt magyar felelősséget elismerő kormányzati nyilatkozatok ismeretében nincs mit kezdeni azzal a váddal, hogy az emlékműnek történelemhamisító célja lenne. A náci német megszállás áldozataira való emlékezés hozzájárul a történelmi emlékezet pontosításához. A helyettes államtitkár a beszélgetést követően megmutatta Davidsonnak a Külügyminisztérium falán Szentmiklóssy Andornak, a külügyminisztérium egykori főtitkárának szentelt emléktáblát. Szentmiklóssyt 1944. március 19-ét követően tartóztatták le, majd a dachaui koncentrációs táborban halt meg.

fotó: Véssey EndreDouglas Davidson különmegbízott április 27-én részt vesz az Élet Menete rendezvényen, majd elutazik Auschwitzba is. Prőhle Gergely elmondta, hogy Áder János köztársasági elnök az auschwitzi megemlékezés egyik díszvendége lesz. A 600 fős magyar delegáció lesz az egyetlen, amely különvonattal érkezik a helyszínre – a magyarországi zsidóság vonattal történt deportálására emlékezve ez a tény is szimbolikus jelentőséget kap.

(Külügyminisztérium)