Prőhle Gergely helyettes államtitkár 2013. április 29-én Észak-Rajna-Vesztfáliába látogatott és Düsseldorfban megbeszélést folytatott Angelica Schwall-Düren (SPD) tartományi Európa-miniszterrel. Közlemény.

A Magyar-Észak-Rajna-Vesztfáliai Vegyes Bizottság társelnökeiként megállapodtak arról, hogy a Vegyes Bizottság harmadik ülésére jövő tavasszal Düsseldorfban kerül sor. Hangsúlyozták az együttműködés sikerességét elsősorban autóipari, felsőoktatási és bűnmegelőzési területen, ugyanakkor megerősítették, hogy további lehetőségek rejlenek a roma-integráció valamint az újságíróképzés területén tervezett együttműködésben. Ez utóbbiakat a következő ülésig szakértői szinten pontosítják.

fotó:Staatskanzlei des Landes Nordrhein-Westfalen

A megbeszélésen szó esett Magyarország németországi és európai uniós megítéléséről, a politikai és gazdasági kapcsolatok állapotáról. Prőhle Gergely hangsúlyozta, hogy Németországot stratégiai partnernek tekintjük, ezért nem véletlen, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter első külföldi útja is Berlinbe vezetett. A helyettes államtitkár kérte Angelika Schwall-Dürent, hogy befolyásos szociáldemokrata politikusként igyekezzen a Magyarország demokratikus berendezkedéséről szóló, olykor számos hamis információt tartalmazó újságcikkek hatására kialakuló politikai vitát józan érveléssel mérsékelni. A magyar fél eddig is számos információt rendelkezésre bocsátott, s erre kész a jövőben is. Célunk a helyzet konszolidációja, s mindenképp el akarjuk kerülni, hogy a németországi parlamenti választási kampány hevében a magyar-német kapcsolatok politikai viták tárgyát képezzék. Schwall-Düren hangsúlyozta, hogy mind a politikai, mind a gazdasági szereplők számára a legfontosabb a kiszámíthatóság, a tervezhetőség, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy Magyarország megőrizze, sőt növelje tőkevonzó képességét, jó hírét.
 
Prőhle Gergely találkozott Magyarországon is fontos szerepet játszó nagyvállalatok vezetőivel, valamint előadást tartott a Duisburg-Esseni Egyetem Politikatudományi Intézetének felkérésére a közép-európai együttműködés lehetőségeiről, Magyarországnak az Európai Unióval való kapcsolatáról és a magyar Alaptörvény negyedik módosítása nyomán kialakult helyzetről. 

(Külügyminisztérium)