Magyarországnak a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) élén betöltendő, valamint a V4-csoportnál jelenleg ellátott elnökségével kapcsolatos teendőkről tárgyalt 2013. december 9-én az amerikai külügyminisztériumban Prőhle Gergely helyettes külügyi államtitkár.

A magyar vezető diplomata az MTI-nek elmondta, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős Ira Forman és a holokauszttal kapcsolatos ügyekért felelős Douglas Davidson különmegbízottakkal a 2015-ös magyar IHRA-elnökségre vonatkozó megbeszélésén ismertette a magyarországi zsidó szervezetekkel a legutóbbi időben folytatott egyeztetések eredményét, egyebek között a nemzeti alaptanterv ügyében elért kompromisszumot.

"Azt kértem, hogy ne pusztán a négyszemközti tárgyalásokon, hanem nyilvánosan is olykor ne csak kritika hangozzék el, hanem méltányolják azokat a lépéseket, amelyeket a magyar kormány az utóbbi időben tett az antiszemitizmus leküzdésével kapcsolatban" - mondta a megbeszélésekről a helyettes államtitkár.

Prőhle azt is hangoztatta, hogy Magyarország szerint a rasszizmus gyakorlati megjelenése mindig a társadalmi kohézióban mutatkozó zavar. Mint mondta, ennek a legveszélyesebb megnyilvánulása a romaellenesség. Tájékoztatta tárgyalópartnereit, hogy az európai romaintegrációs stratégia értékelése hétfőn kedvező eredménnyel zárult Brüsszelben, és hangsúlyozta hogy Magyarország ebben a kérdésben továbbra is következetes lesz. Rámutatott, hogy ez egy fontos pontja lesz a magyar IHRA-elnökségnek, tekintettel arra, hogy az oktatásnak ebben a vonatkozásban is jelentős szerepe van.

Brian Hoyt Yee európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral folytatott megbeszélésén Prőhle Gergely beszámolt a visegrádi csoport magyar elnökségének célkitűzéseiről és a Nyugat-Balkán ügyében október végén Budapesten megrendezett V4-konferenciáról.

Az amerikai diplomata köszönetet mondott a V4-csoportnak és a magyar elnökségnek a térség stabilizációjában betöltött szerepéért. Prőhle szerint Yee nyugat-balkáni tapasztalatai nagyjából egybevágnak a magyar felvetésekkel.

"Hangsúlyoztam, hogy továbbra is érdekeltek vagyunk a nyugat-balkáni országok EU- és NATO-integrációjában és bátorítottam az Egyesült Államokat, hogy ebben az ügyben határozottan emelje fel a szavát és segítse a visegrádi államok ez irányú törekvését" - mondta a magyar diplomata.

(MTI)