A holokausztért kétségkívül Magyarország is felelős, de a dolgok másképp alakultak volna, ha nincs az 1944-es német, majd utána szovjet megszállás, hiszen akkor a szélsőséges pártok nem jutottak volna hatalomhoz – jelentette ki Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára az Aftenposten című norvég lapnak adott interjúban.

A vasárnapi számában megjelent interjúhoz a lap egy rövid történeti összefoglalót mellékelt, amelyben szó esik arról, hogy Hitler megszállta az országot, miután az, látva, hogy a tengelyhatalmak el fogják veszíteni a háborút, megpróbált átállni a szövetségesek oldalára. Megemlíti, hogy Magyarország maga is hozott zsidótörvényeket 1944 előtt is, és hozzájárult a deportálásokhoz. A lap azt írja, hogy becslések szerint 550 ezer zsidót gyilkoltak meg a háború alatt, és ezzel a zsidók teszik ki a magyar áldozatok "túlnyomó többségét". Megemlíti, hogy ma mintegy 110 ezer zsidó él Magyarországon, főleg Budapesten.

A cikkhez tartozik az online kiadásban egy kép Randolph L. Braham neves történészről, amint átveszi a magyar kormány kitüntetését 2011-ben, amelyet azóta visszaadott, mert – a képaláírás szerint – több kollégájával együtt úgy érzi, hogy a magyar kormány megpróbálja meghamisítani a történelmet.

A cikk a német megszállás tervezett emlékművének bemutatásával kezdődik: az emlékmű elleni kritikák részben arra vonatkoznak, hogy a szoborcsoport ártatlan angyalként ábrázolja Magyarországot, azon tények ellenére, hogy magyar közemberek és a magyar hatóságok hozzájárultak több százezer zsidó meggyilkolásához a második világháborúban. Prőhle válaszában hangsúlyozta, hogy Európa harmadik legnagyobb zsidó közössége él Magyarországon, és az emlékmű egy átfogó, egész éves holokauszt-emlékév része.

Az interjút készítő újságírónő arra is kitér, milyen visszhangja lehet annak, ha a megemlékezés évében a magyarországi zsidó szervezetek az országban tapasztalt antiszemitizmusról és a kormány történelemhamisítási kísérletéről beszélnek a világ felé. Utal azokra a vádakra, melyek szerint a kormány "visszaél a magyarok saját történelmük iránti megszállottságával, és a maga előnyére fordítja azt". Így a vita egy jó szavazatgyűjtő lehetőség a kormány számára -–állapítja meg.

Prőhle válaszában elmondta, hogy a történészek és a zsidó szervezetek között is megoszlanak a vélemények, és jó, hogy az emlékműről és a rákerülendő szövegről nyílt eszmecsere folyik. Hangsúlyozta, hogy a műben nem feltétlenül az ártatlanság áll a középpontban, és senki sem tagadja Magyarország részbeni felelősségét a holokausztban. Prőhle szerint több országban is folynak viták a háborús felelősségről, melyeket Magyarországon is le kell folytatni, hiszen egy sokszínű, különböző véleményekkel rendelkező nemzetről van szó, és emlékeztet arra, hogy 1989 előtt nem is volt lehetőség a háborúról nyílt vitát folytatni Magyarországon. A történészek és a zsidó szervezetek között is megoszlanak a vélemények - mondta.

A helyettes államtitkár azokra a bírálatokra válaszolva, melyek szerint a kormány nem határolódik el elég határozottan a Jobbiktól, kifejtette, hogy a Jobbik egy ellenzéki párt, és rámutatott: minden párt arra törekszik, hogy szavazókat nyerjen meg. Logikátlan egy időben arra panaszkodni, hogy a Jobbik túl sok szavazatot kap a választásokon, és hogy a pártok megpróbálják elnyerni a szavazatokat tőle. Végül arra a kérdésre, hogy Orbán Viktort Berlusconival vagy inkább Putyinnal érdemes-e összehasonlítani, a helyettes államtitkár csak annyit válaszolt: örül, hogy sajtószabadság van.

Az eredeti cikk ezen az oldalon olvasható.

(MTI/Külügyminisztérium)