Egész éves programsorozattal fognak megemlékezni Erdélyben a 140 éve született Bánffy Miklósról - közölte az MTI-vel Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, miután szombaton a rendezvénysorozat erdélyi szervezőivel egyeztetett Kolozsváron.

Kifejtette: a kolozsvári születésű volt magyar külügyminiszter emlékének ápolása nem pusztán kegyeleti aktus, hiszen mind politikai, mind művészeti tevékenysége a mai napig hat.

Ő kezdeményezte a népszavazást, hogy Sopron visszakerüljön Magyarországhoz: ez önmagában egy elévülhetetlen történelmi tett. A nagy ellenállással szemben ő mutatta be Bartók Béla darabjait a budapesti Operaházban, amikor annak intendánsa volt - idézte fel Prőhle Gergely.

Mint beszámolt róla, a szombati megbeszélésen több rendezvény is körvonalazódott, amelyekkel a magyar külügyminisztérium, és több kolozsvári kulturális intézmény közösen emlékezne meg a nagy magyar művészről és reálpolitikusról.

"Folyamatban van Bánffy Erdélyi Trilógiájának román nyelvű fordítása és kiadása: ezért volt jelen Marius Tabacu, aki mint fordító számos magyar művet ültetett át románra.

A bonchidai Bánffy-kastélyt is szeretnénk jobban bekapcsolni a kulturális körforgásba.

A budapesti Operaház és a Kolozsvári Magyar Opera szervezésében alakul egy Bánffy-emlékest, ahol nem zárható ki, hogy Bánffy Miklós díszlet- és jelmeztervei újra láthatóvá válnak - sorolta a helyettes államtitkár.

Hozzátette, a magyar külügyminisztérium eddig is "oroszlánrészt" vállalt abban, hogy a Tőkés Erzsébet vezette kolozsvári alapítvány felújíthassa a Házsongárdi temetőben álló Bánffy-kriptát.

A helyettes államtitkár Kolozsváron oktatási intézményeket is felkeresett. Elmondta: a Babes-Bolyai Tudományegyetemen főleg az együttműködésről volt szó a magyarországi egyetemekkel. Örömmel tapasztalta, hogy a magyar tanítóképzőn növekszik a hallgatók száma - tette hozzá.

A magyar költségvetési támogatással működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a kolozsvári kar utóbbi két évben felépült, átadás előtt álló új épületét látogatta meg. "A nemzeti megmaradás és a modernizáció itt is kéz a kézben jár, és úgy gondolom, egy nagyon helyes cél szolgálatában fektették be a magyar adófizetők pénzét" - mondta Prőhle Gergely helyettes külügyi államtitkár.

(MTI)