2011. április 15-én a Festetics Palotában jubileumi ünnepség keretében emlékeztek meg az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem létrehozásának tízedik évfordulójáról. Az alapító államok együttműködésük megerősítésének és új alapokra helyezésének zálogaként közös nyilatkozatot és finanszírozási megállapodást írtak alá.

Az Andrássy Egyetem létrehozásáról a magyar, az osztrák, a bajor és a baden-württembergi kormányfők 2001. február 22-én Ulmban aláírt nyilatkozata rendelkezett. A magyar kormány az ulmi nyilatkozatban megfogalmazott kezdeményezést sajátjának tekintve, jelentős erőfeszítéseket tesz az Andrássy Egyetem megújítása érdekében.

Az ünnepségen aláírt, konszenzuson alapuló Közös Nyilatkozat kimondja, hogy az Andrássy Egyetem hozzájárul egy olyan elit képzéséhez a politika, a közigazgatás, a nemzetközi szervezetek és a nemzetközi vállalatok számára, amely támogatja és ösztönzi az együttműködést a közép- és kelet-európai, valamint a német nyelvű országok között. Célul tűzi ki azt is, hogy bővítse a hallgatók körét a keleti partnerség és a nyugat-balkáni térség országaiból jelentkező pályázókkal, hozzájárulva ezáltal a térségben zajló demokratizálódási folyamathoz.

A nyilatkozat kiemeli, hogy a partnerállamok közös érdeke az egyetem koncepcionális, szervezeti és pénzügyi szempontból történő fejlesztése. Tekintettel az egyetemnek a Duna- menti országok térségében betöltött politikai és felsőoktatás-politikai szerepére, az alapító államok továbbra is hosszútávon gondoskodnak a megfelelő finanszírozásáról – áll a dokumentumban.

Egyetértés van a partnerállamok között abban, hogy a képzés megújítását célszerű a közelmúltban létrehozott, jelenleg még kezdeti stádiumban lévő Duna Intézetre alapozni. Az egyetemet támogató partnerországokat összeköti a Duna, és ezen országok távlati diplomáciai céljai ugyancsak a Duna mentén valósulhatnak meg a Balkán, a Fekete-tenger és Törökország irányába. Küszöbön áll ezen térségek csatlakozása az Európai Unióhoz, illetve az EU-val való szorosabb együttműködésük kialakítása. A Duna-térség Európa jövője szempontjából kulcsfontosságú régió, a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig adhat keretet a nemzetközi együttműködésnek, a közös cselekvéseknek. A célok és a stratégiai fejlesztési irányok az EU Duna Régió Stratégia cselekvési tervében már megfogalmazódtak, a konkrét programok kialakítása folyamatban van. Az egyetem számára komoly lehetőségek nyílhatnak meg a Duna-stratégia keretein belül, mind a felsőfokú (graduális és posztgraduális) képzésben, az alkalmazott kutatásban, mind pedig információs és rendezvényközpontként.

(kormany.hu)