A budapesti cseh nagykövetség 2011. július 11-én sajtótájékoztatót szervezett a Visegrádi Csoport cseh elnökségi évének magyarországi megnyitása alkalmából.

A Külügyminisztérium képviseletében felszólalt Prőhle Gergely helyettes államtitkár és Szilágyiné Bátorfi Edit főosztályvezető-helyettes, V4 nemzeti koordinátor is.

Prőhle Gergely helyettes államtitkár hozzászólásában méltatta az idén 20 éves Visegrádi Együttműködést, kiemelve, hogy az a rendszerváltásokkal közel egyidős. A kezdetekkor megfogalmazott alapvető szándékok a mai napig érvényesek, ám ma már az együttműködés olyan újabb és újabb területeket ölel fel, melyek az európai együttműködést is megkönnyítik. Visegrád mára védjeggyé és követendő példává vált számos európai és Európán túli ország és együttműködés számára is.

Szilágyiné Bátorfi Edit kiemelte, hogy a Visegrádi Együttműködés az elmúlt 20 év leforgása alatt egy rugalmas, jól bevált eszköznek bizonyult. „Azok a régiók lesznek sikeresek, melyek felismerik saját helyzetüket és közösen definiálni tudják céljaikat” – e szempontrendszert mind az előző szlovák, mind a jelenlegi cseh elnökség programjának megalkotásakor figyelembe vette. Az együttműködés egyetlen intézményesült formája a Nemzetközi Visegrádi Alap, mely az elmúlt egy évben végbement reformoknak köszönhetően mára hatékonyabb lett, így több és magasabb színvonalú pályázatok születhetnek.

(kormany.hu)