Prőhle Gergely, EU kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a közép-európai regionális együttműködésről és a kétoldalú kapcsolatokról egyeztetetett az osztrák külügyminisztériumban 2012. június 18-án.

A tárgyalásokon a magyar külpolitika egyik legfontosabb jövő évi súlypontja, a Közép-európai Év volt napirenden – mondta el a Külügyminisztérium helyettes államtitkára. Prőhle Gergely ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy 2013-ban Magyarország egyszerre tölti be a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) és a Visegrádi Együttműködés soros elnöki tisztét is. "A 2014-es elnökséget Ausztria adja a KEK-ben, így fontos, hogy kezdettől fogva együttműködjünk" – tette hozzá. A helyettes államtitkár aláhúzta: tárgyalópartnerei fontosnak nevezték, hogy a közelmúltban két magas szintű magyar politikai látogatás is zajlott Bécsben.

Prőhle Gergely kifejtette: a regionális együttműködésben gazdasági téren a közlekedésfejlesztés lehet az egyik kapcsolódási pont Ausztria és Magyarország között. Az osztrák–magyar kétoldalú kérdések között szó volt a befektetések fejlesztéséről is. "Nyilvánvaló érdekünk, hogy kiszámítható és megbízható befektetői környezetet teremtsünk" – mondta ezzel kapcsolatban a helyettes államtitkár.

A felek kitértek az úgynevezett zsebszerződések ügyére is. "A kormány csak olyan megoldást tart elképzelhetőnek, amely a magyar gazdák érdekeit szolgálja és egyben megfelel az európai uniós jognak is" – szögezte le a külföldiek jogtalan földtulajdon-szerzése elleni, osztrák gazdákat érintő fellépéssel kapcsolatban a helyettes államtitkár.

A tárgyalások során a felek kitértek számos külpolitikai témára – többek között a nyugatNyugat-balkán Balkán helyzetére – míg a kulturális együttműködés terén arról beszéltek, hogy 2014-ben lesz az első világháború kitörésének századik évfordulója.

A helyettes államtitkár a tárgyalásokat követően – az osztrák-magyar kapcsolatok fejlesztését pártoló Club Pannonia meghívásának eleget téve – előadást tartott a magyar diplomácia súlypontjairól. Beszédében kitért az EU-n belüli külpolitikában és különösen az osztrák-magyar kapcsolatokban követett irányokra, valamint a Közép-európai Kezdeményezésre, mint a magyar-osztrák együttműködés egyik fontos területére.

(MTI)