A kisebbségek jogainak védelme nem ellentétes az állami szuverenitással, éppen ellenkezőleg, annak megvédését szolgálja - hangsúlyozta szerdán az MTI-nek nyilatkozva Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, miután az elmúlt napokban Belgiumban és Luxemburgban tárgyalt.

Prőhle elmondta, hogy Magyarország a visegrádi országcsoport soros elnökeként a szokásosnál nagyobb figyelmet kap, Belgiumban pedig, ahol a kisebbségek jogai nagyon nagy szerepet játszanak, különösen nyitottak arra a magyar álláspontra, amely például Ukrajnával összefüggésben a kárpátaljai magyarság jogainak védelmére összpontosít.

A belgiumi német közösség vezetőjével folytatott megbeszéléseken Prőhle elmondása szerint Karl-Heinz Lambertz úgy vélte, hogy az ukrajnai eseményekkel összefüggésben egyre többen látják be Nyugaton is, hogy a kisebbségek jogait, autonómiatörekvéseit éppen azért kell jobban figyelembe venni, hogy az állam szuverenitását senki ne kérdőjelezhesse meg.

"A kisebbségek jogainak védelme az állam szuverenitásának védelmét is szolgája, éppen ezért fontos, hogy ezt Európa-szerte tekintetbe vegyék" - hangoztatta a helyettes államtitkár.

Prőhle egy brüsszeli konferencián is részt vett, amelynek célja a népirtások megakadályozása volt, és  arra az 1994-es ruandai mészárlás huszadik évfordulója kapcsán került sor. Mint mondta: a konferencián a szakértők őszintén beszéltek arról, milyen hatásai vannak egy ilyen konferenciának. Arra az álláspontra helyezkedtek, hogy hiába mondják el sokan és sokszor a holokauszttal kapcsolatban, hogy ilyen soha többé nem történhet meg, a népirtások mégis megismétlődnek a világ különböző pontjain, a legtöbb tömeggyilkosság felelőse pedig az elszámoltatást is megússza.

"Itt nagyon lassú elmozdulásra, egyfajta civilizációs érés eredményére lehet csak számítani, és éppen ezért nagyon fontos a nemzeti tapasztalatcsere" - szögezte le Prőhle Gergely.

A Külügyminisztérium helyettes államtitkára Luxemburgban is járt, ahol egyrészt Áder János köztársasági elnök közelgő látogatását készítette elő, másrészt megnyitotta Magyarország állandó diplomáciai képviseletét Luxembourgban, az ottani osztrák nagykövetség épületében.

(MTI)