Két adott állam közötti politikai, diplomáciai, gazdasági-kereskedelmi, kulturális-oktatási, tudományos és lakossági (civil) kapcsolatok összessége. A kapcsolatrendszer szintje és intenzitása függ attól, hogy a két ország azonos szövetségi rendszerhez (pl. Európai Unió, NATO) tartozik-e, milyen szintű diplomáciai képviselettel (nagykövetség, főkonzulátus, tiszteletbeli konzul) rendelkezik a másik államban, illetve milyen gyakran kerül sor az egyes magas rangú állami vezetők (államfő, kormányfő, a parlament elnöke, külügyminiszter) hivatalos látogatásaira. A kétoldalú kapcsolatokat ún. bilaterális egyezmények, munkatervek, szándéknyilatkozatok szabályozzák, s azok megvalósításában aktívan részt vesznek a két ország szakminisztériumai és országos hatáskörű szervei. A francia-német minta alapján ma már a magyar kormány is tart együttes üléseket a szomszédos országok (Románia, Horvátország, Ausztria) kormányaival. A hasonló tanácskozások célja a kétoldalú együttműködés felgyorsítása, intenzívebbé tétele, illetve az új kétoldalú együttműködési dokumentumok aláírása.