A Heti Válasz Prőhle Gergely írását közölte 2014. május 22-én.

Általános jelenség, hogy egyre kevesebben vesznek részt az európai parlamenti választásokon. A magyarországi trend sem lóg ki a sorból, hiszen míg 2004-ben a választók közel 39 százaléka voksolt, 2009-ben már csak 36 százalékuk. Még feltűnőbb a különbség a régi tagállamokban, ahol 1979 óta akár 20-30 százalékkal is csökkent a választási hajlandóság. Az európai egység gondola-tának zászlóvivői számára a polgári érdektelenség e magas foka azért is visszás, mert a brüsszeli intézményrendszer egyre összetettebb volta mellett a döntések demokratikus legitimációja egyre fontosabbá vált.

Hogy is lehetne más módon polgárközeli üggyé tenni azt, amit amúgy is gyakran ér az elitizmus vádja? A gyakran alapos szaktudást igénylő tartalmak közérthető megfogalmazása, az ezek kapcsán megjelenő világnézeti, pártpolitikai különbségek egyre kevésbé foglalkoztatják a választókat, akiket vagy a restség, vagy az európai intézményrendszerrel kapcsolatos szkepszis tart távol a szavazófülkétől. Pedig akár a praktikum, akár az értékválasztás felől közelítünk a kérdéshez, lesajnálva legyinteni az európai választásra egyszerűen felelőtlenség. Érdemes egy pillantást vetni a választásra serkentő filmekre. A szárazon érvelőtől a patetikuson át a szenvedélyesig minden műfaj megtalálható. A legabszurdabb az a dán rajzfilm, melyben egy szenvedélyes viking harcos – miközben szó esik a mezőgazdasági támogatások és a klímaváltozás fontosságáról – a legvére-sebb eszközökkel buzdítja választásra Dánia népét, behajigálva őket a választói helyiségbe. Mi itt nem tartunk, a testi fenyítés még a rajzfilmekben sem bukkan fel, az érzelmi szál viszont annál inkább. A „több tiszteletet a magyaroknak” üzenet a nemzeti büszkeségre apellál, ami az országgyűlési választások eredményének ismeretében sikeres receptnek mondható. Az érzelmek mögött persze praktikus ügyek húzódnak – az akácfától a pálinkáig.

Ezek a mi kicsi, de fontos harcaink.

Az európai polgárok érdekvédelmének van ennél jóval tágabb dimenziója is. A nemzeti érdekérvényesítésen messze túlmutat például az, hogy hányan próbálnak túljárni az európai fogyasztók eszén bizonyos vegyi anyagok élelmiszeripari alkalmazásával. Vagy hány internetes világcég akar az európai felhasználók bizalmas adataihoz jutni. Még hosszan lehetne sorolni az olyan példákat, amelyek a – jó esetben – megvesztegethetetlen európai parlamenti képviselők odaadását igénylik, olykor még a gazdasági lobbikkal engedékenyebb nemzeti kormányokkal szemben is.

A nemzeti érdekérvényesítésre a Magyarországnak jutó 21 mandátumon felül a határon túli magyar közösségek választási hajlandósága révén nyílik további lehetőség. Minél több honfitársunk megy el ugyanis szavazni a magyar pártok jelöltjeire, annál több magyar nemzetiségű tagja lesz az Európai Parlamentnek. Mindez arra is biztosíték lehet, hogy végképp ne kompország, hanem az érdekeit jól képviselni tudó, sikeres európai nemzet legyünk. A tisztelet ezek után – ha eddig nem lett volna meg – jön majd magától.

(Külügyminisztérium)