Prőhle Gergely helyettes államtitkár a Hír TV Rájátszás című műsorának adott interjút 2012. november 20-án.

Mv: Csütörtökön születhet döntés az EU csúcson az uniós költségvetésről, a Magyarországot is érintő kohéziós források mértékéről. A rájátszás mai első vendége Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára. Jó estét kívánok!

Prőhle Gergely, helyettes államtitkár, KÜM: Jó estét kívánok!

Mv: Ön mit tippel, csütörtökön-pénteken megszületik a döntés, az új uniós költségvetés?

Prőhle Gergely: Én majdnem biztos vagyok benne és azoknak a kollegáinknak az elmondása szerint, akik az elmúlt napot Brüsszelben töltötték, élükön természetesen Martonyi külügyminiszter úrral csak azt mondhatom, hogy az nem opció, hogy ne legyen döntés. Természetesen az állam és kormányfőknek meg kell állapodniuk a következő hét év költségvetéséről.

Mv: Hát igen, az viszont továbbra is kérdés, hogy milyen döntés születik. Az viszont egyáltalán nem mindegy. Mert, hogyha a jelenlegi javaslatból születik döntés, azzal Magyarország nem fog jól járni, tehát hogyha megszavazzák a jelenlegi javaslatot, 2014 és 2020 között 30%-kal kevesebb fejlesztési pénzből gazdálkodhat majd Magyarország. Milyen helyzetbe kerülhetünk ezáltal?

Prőhle Gergely: Ez természetesen egy megengedhetetlen álláspont, ezt a magyar diplomácia számos alkalommal, számos helyen, tagállami fővárosokban, Brüsszelben is nagyon következetesen elmondta. Én azt gondolom, hogy egyelőre ne a horror szcenárióval számoljunk. Ne felejtsük el, hogy ez a bevezetőben is szerepelt, itt egyhangú döntésre van szükség, tehát adott esetben a magyar miniszterelnök megvétózhatja az egész költségvetést. Tehát mindenkinek érdeke az, hogy olyan döntés szülessen, amiben általános, beleértve a magyar egyetértés is születik.

Mv: Tehát gyakorlatilag, ha jól értem, a magyar kormány mozgástere annyi, így idézőjelben természetesen, hogy élhet a vétójoggal.

Prőhle Gergely: Ez egy nagyon komoly eszköz azt gondolom, végső esetben. De ugyanakkor az eddigi tapasztalatok azt mutatják, és azért egy-két ilyen éjszakába nyúló tárgyalás már zajlott a brüsszeli termekben, hogy a végső esetben, mindig sikerül megtalálni azt a kompromisszumot, amiben mindenki egyet tud érteni. Ne felejtsük el, hogy egy nagyon összetett politikai, gazdasági folyamatról van szó és azt hiszem, hogy a magyar közvélemény számára is az a legfontosabb, hogy ennek az egész folyamatnak a komplexitását világossá tudjuk tenni. Ne felejtsük el, hogy sok országban választásokra készülnek. Tehát az, hogy ez az összeg mekkora, az egész összeg mekkora, hogy ezt a nettó befizetők, hogy tudják a saját adófizetőik felé közvetíteni. Ezek mind nagyon apró, politikai, gazdasági finomhangolást követelnek. És azon pedig nem kell csodálkozni, hogy ez az utolsó éjszakán dől el, ahol a miniszterelnökök vannak jelen, hiszen ők azok, akik a legfőbb hadurak, tehát a leginkább képesek ebben az ügyben kompromisszumokat kötni, vagy olyan követeléseket megfogalmazni, amelyekből nem engednek.

Mv: Ugye Magyarországot korábban is többször érte az a bírálat, hogy nem kellő hatékonysággal használjuk fel az EU-s forrásokat. Na, hogyha valóban a legrosszabb szcenárió lép majd érvénybe, megszavazzák ezt az uniós költségvetést, aminek a tervezetéről jelenleg is beszélgetünk, akkor még kevesebb forrás áll majd Magyarország rendelkezésére. És még kevesebb látványos eredményt tudunk majd az unió felé felmutatni. De ez az uniónak sem érdeke, hiszen itt azért az a bizonyos befektetéseknek is korlátot szab majd, nem?

Prőhle Gergely: A legfontosabb ezeknek a forrásoknak a kapcsán az az, és ezt is mindig elmondtuk számos érvelésünkben, hogy ez az eszköz a kohéziós pénzek, ezek a gazdasági növekedésnek a legfontosabb eszközei a jelenlegi helyzetben. Ez egész Európa érdeke, hogy ezt az új tagállamokban, köztük Magyarországon is, megfelelő módon tudjuk alkalmazni. És az pedig, és ez azt gondolom, nagyon fontos, amikor az Európai Unió általános közvéleményben zajló megítéléséről gondolkodunk, hogy azért gondoljunk bele, hogy az elmúlt években hány ezermilliárd forint érkezett európai uniós forrásból Magyarországra, ennek a szinten tartása a tét. Ezt szeretnénk elérni, mert természetesen bármilyen csökkentés történik itt, ennek befelé is rossz üzenete lenne.

Mv: Győri Enikő is megerősítette, ma a brüsszeli sajtótájékoztatón Ön is utalt rá az imént, hogy a magyar kormány a kompromisszumos megoldásban bízik. Mi lenne az elfogadható kompromisszum? Tehát ugye, most mínusz harminc százalékról indulunk, tehát milyen tárgyalási alapja van Orbán Viktornak?

Prőhle Gergely, helyettes államtitkár, KÜM: Azt gondolom, hogy óriási taktikai hibát követnék el, hogyha akár lenne is bármilyen szám a fejemben, ezt én most itt elárulnám. Úgyhogy ezt a kedvezményt nem adjuk meg tárgyalási partnereinknek. Úgyhogy erre hadd ne válaszoljak semmit, én biztos vagyok benne, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően biztos, hogy ezen a bizonyos végső vagy utolsó, vagy döntő éjszakán valami olyan megállapodás születik, ami reménység szerint mindenkinek jó lesz.

Mv: A „kohézió barátai” csoport kellőképpen erős ehhez?

Prőhle Gergely: A „kohézió barátai”, az egy színes társaság, és az is biztos, hogy ott a politikai érvek és a politikai érdekek a tárgyalások előre haladtával újabb és újabb repedéseket eredményeznek. Ennek a csoportnak akkor volt igazán jelentősége, amikor az egész összegről volt szó, és amikor a nettó befizetőket kellett meggyőzni arról, hogy ugyan nekünk is célunk ezeknek a forrásoknak az eredményesebb, hatékonyabb elköltése, értjük azokat a szempontokat, amik őket foglalkoztatják, de ne felejtsék el, hogy a mi felzárkózásunk, a mi növekedésünk biztosítása a kohéziós pénzekkel: ez végül is az egész kontinens versenyképességét is szolgálja.

Mv: Hát csütörtökön és pénteken okosabbak leszünk, tisztábban látunk majd ebben a kérdésben is. Folytassuk Horvátországgal. Mert, hogyha már itt az érdekeknél tartunk, hosszú ideje tudjuk: Magyarország egyértelműen állást foglalt Horvátország uniós csatlakozása mellett. Ami tőlünk telt, ugye az uniós elnökség ideje alatt ennek érdekében meg is tettük. Viszont vannak tagállamok, nem kevesen, amelyek nem látják kellőképpen felkészültnek Horvátországot a csatlakozásra. Megosztott az Európai Unió ebben, Önnek mi az álláspontja?

Prőhle Gergely: A bővítéssel kapcsolatban különböző nézetek élnek. Ennek megint csak vannak belpolitikai vonatkozásai is az egyes tagállamokban. Én nem olyan régen Berlinben jártam, ott is voltak olyan hangok egész magas szintről, a parlament elnökének szintjéről, aki megkérdőjelezte a horvát csatlakozás jövő nyári időzítését, annak helyességét. Én azt gondolom, hogy ha konkrét felvetések vannak, azokra még akár a következő fél évben is elegendő idő van, hogy ezeket Horvátország, ezeket a csorbákat kiköszörülje. Politikai hangulatkeltésre pedig, azt gondolom, hogy igazából nincs szükség, és hogyha ilyet hall az ember, akkor azért mindig talán joggal él a gyanúperrel, hogy itt valamiféle belpolitikai csatározás áll a háttérben. Hisz látjuk, hogy az európai projekt, az Európai Unió bővítésének ügye, az mindig valamilyen módon összefügg azzal is, hogy egy országon belül – pláne, ha nettó befizetőről van szó – milyen a hangulat.

Mv: És milyen a hangulat most Magyarország és Horvátország ugye, eddig felhőtlen viszonyában? Mennyire vetül erre árnyék az Ivo Sanader-ügy miatt – ugye, tudjuk, hogy éppen ma ítélték el őt, hát egy viszonylag súlyos büntetésre, ugye, tíz évet kapott?

Prőhle Gergely: Mi mindig arra törekedtünk és törekszünk a jövőben is, hogy a MOL és a horvát kormány közötti viszony, az ne vetüljön rá a magyar–horvát politikai-diplomáciai kapcsolatokra.

Mv: Ezt meg lehet tenni?

Prőhle Gergely: Nagyon nehéz. Tehát ez egy jámbor szándék, természetesen nem lehet vegytiszta formában így megtenni. Amire nagyon vigyázni kell – és erre mindig felhívjuk a horvát sajtó figyelmét is –, hogy egy-egy rossz mondat, egy-egy rossz címlap, ami olyan retorikával történik, ami valami furcsa magyar beavatkozást feltételez, vagy akár a MOL részéről egy politikai szándékot vagy sandaságot feltételez, ez nagyon könnyen rátelepül a két ország általános kapcsolatára. És ha csak arra gondolunk, és hát ez a magyar polgároknak, azt gondolom, tekintettel a turisztikai aktivitásunkra, ez egy fontos dolog, hogy próbáljuk meg ezt tényleg a jogi kategóriáknak megfelelően, jogerős döntések ismeretében tekinteni ezt az egész kérdést és az érzelmeket, ha lehet, lehántani róla. Most is döntés született első fokon a Sanader-perben, ezt meg kell vizsgálni, meg kell nézni, hogy mi lesz másodfokon, mi történik ebben az ügyben, és azt hiszem, nagyon nem szerencsés, ha itt bármiféle politikai hangulatkeltés áldozatává válik a két ország kapcsolata.

Mv: Igen, de azért van itt egy mondat, több is volt, de egyet szeretnék kiemelni, amire azért mégis csak reagálni kellene. Ugye a bíró kimondta azt, hogy azáltal, hogy a MOL megvette az INA-t, káros döntés született, vagy káros helyzetbe hozta Horvátországot. Hát egy ilyen kijelentéssel, a magyar külügynek van feladata?

Prőhle Gergely: Ez egyrészt a horvát igazságszolgáltatás része, ami ott elhangzott és ugye ez általános szabály, hogy a független bíróság által elmondottakat olyan nagyon nem szerencsés kommentálni, különösen mondom, ha ez első fokon történik, tehát van még egy fellebbezési lehetőség. Én itt abból indulok ki, amiket a MOL közleményében is olvashattunk, ez pedig az, hogy annak idején egy, a csőd szélén álló vállalatot mentett meg a privatizáció, és nincs okunk feltételezni, hogy ez a horvát adófizetőknek ne lett volna annak idején egy jó üzlet. Hogyha ezt most mindenféle politikai szándékosság alapján próbáljuk így-úgy interpretálni, én azt hiszem, hogy ez az ügynek sem segít, a jogi procedúrának sem segít, várjuk meg a másodfokú ítéletet, és aztán majd meglátjuk.

Mv: Ezt akkor egyenlőre a külügy erre nem reagál.

Prőhle Gergely: Erre nem, erre én azt gondolom, hogy nem reagálunk.

Mv: Azt is tudjuk ugye, hogy a délszláv államban most már napok óta ünneplik Gotovina tábornok szabadon engedését. Mit jelent a Hágai Bíróság döntése a délszláv háború megítélése szempontjából?

Prőhle Gergely: Nekünk azt gondolom, hogy ebben az ügyben is a bíróság döntését tiszteletben kell tartani. A délszláv háború megítélése az különösen Budapestről nem hiszem, hogy egy aktuális és szerencsés feladatvállalás lenne, mi arra törekszünk azóta is és azt megelőzően is, hogy a délszláv világgal, mindazokkal, akik az egykori Jugoszlávia tagállamai voltak, jó szomszédi viszonyokat tartsunk fenn. Tehát nem gondolom, hogy ebben az ügyben kommentálnunk kéne, oka kell figyelni, hogy a feszültség ne növekedjék a térségben, és az pedig elemi érdekünk, nem utolsó sorban az ott élő nagyszámú magyar nemzettársunk miatt is, hogy ezeket a kapcsolatokat a lehető legharmonikusabb formában őrizzük meg.

Mv: Nem érzi úgy egyébként, hogy az Európai Unió bizonyos értelemben szembe ment a saját korábbi döntésével? Itt Horvátország uniós csatlakozására gondolok, aminek feltételül szabták Ante Gotovina kiadatását. Most viszont elengedték.

Prőhle Gergely: Nagyon furcsa a magyar közvélemény vélekedése a bírósági ítéletekkel kapcsolatban. Én azt gondolom, hogy ez bizonyos jogi gondolkodás kérdése, hogy el tudjuk fogadni, hogy volt egy első fokú ítélet és az más volt, mint a másodfokú ítélet. Volt egy feltételezés, egy vizsgálat, aminek az eredménye az, hogy bizonyítékok hiányában valakit felmentenek. Hogyha komolyan vesszük, hogy van egy ilyen intézményrendszer, mint az Európai Bíróság, vagy egyáltalán a bíróságok függetlensége, legyenek azok belföldön, vagy külföldön, komolyan vesszük, akkor ebben az esetben is az egyetlen lehetséges és józan megközelítés az, hogy elfogadjuk és tiszteletben tartjuk a bíróság döntését.

Mv: Államtitkár úr, a Külügyminisztériumban Ön felel bizonyos értelemben Norvégiáért is. Jeszenszky Géza ottani nagykövettel, hát finoman fogalmazva, nem bántak diplomatikusan az utóbbi hetekben, gondoljunk csak például erre a bizonyos rendezvényre, ahol ugye szervezte és fel sem szólalhatott, többször érte emiatt a Külügyminisztériumot az a vád, hogy nem kellőképpen védte meg a nagykövetet. Hogy reagálnak ezekre a vádakra?

Prőhle Gergely: Én azt hiszem, hogy ketté kell választani a kérdést. Egyrészt az egész ügynek a forrásvidéke az világos, és teljesen természetes, hogy Jeszenszky Géza megvádolása az abszurd, és hogy az sem kétséges, hogy ez egy politikai akció része volt. Ha valaki ismeri Jeszenszky Géza tevékenységét, az ő rasszizmussal kapcsolatos álláspontját, és azt az abszolút emberi, humánus, keresztény hozzáállását, amit ez az egész kérdés jelent, akkor az pontosan tudja, hogy teljesen abszurd mindenféle olyan feltételezés, ami Jeszenszky Gézára egy kicsit is a rasszizmus árnyékát akarja vetni. A másik kérdés az – és ezt Jeszenszky Gézának is elmondtam –, hogy véleményem szerint sem feltétlenül üdvös, ha ő volt külügyminiszterként, egyetemi tanárként vagy bármi más minőségében nem tudományos indokokat felsorakoztatva, bármilyen formában olyan kijelentéseket tesz, amelyek ilyen magas labdát adnak azoknak, akik másra sem vadásznak, minthogy ezeket lecsapják – ez a dolog egyik része. A másik része pedig az, hogy úgy tűnik, hogy a konzervatív vagy polgári sajtóban mostanság felütötte a fejét egy furcsa, új jelenség. Ez pedig az a feltételezés, hogy a magyar Külügyminisztérium, és annak munkatársai nem védik meg kellő eréllyel a magyar érdekeket.

Mv: Bocsásson meg, egy mondatot hadd szúrjak közbe. Amikor például Martonyi János külügyminiszter az egyik interjúban mondjuk kiáll Jeszenszky Géza mellett, arra hivatkozva, hogy nem nagykövetként tette ezt a bizonyos kijelentését,  de olyan nyilatkozat is elhangzik a miniszter úrtól, hogy hát nem volt az egy szerencsés mondat. Tehát akkor most kiállunk Jeszenszky Géza mellett vagy nem?

Prőhle Gerely: Hát persze, hogy kiállunk, mert egyrészt továbbra is nagykövet, elmondtuk százszor azt, amit én most is elmondtam, de ettől még annak a mondatnak nem kell feltétlenül örülni.  Ezt továbbra is fenntartom. Azt gondolom, hogy a kettő közt nincs ellentmondás. Amit az előbb mondani akartam, az az, hogy én mindenkivel nagyon szívesen beszélgetek a magyar külpolitika keménységéről, aki mondjuk hozzám, hozzánk hasonlóan külföldi televíziókban élő, egyenes adásban bármely idegen nyelven elbeszélget azokkal, akik farkasként üvöltenek Magyarországgal szemben.

Mv: De csak védekezünk a külföldi sajtóban vagy offenzívek is vagyunk? 

Prőhle Gergely: Hát nem offenzívek is vagyunk, cikkek is születnek, jelen vagyunk, a nemzetközi szervezeteknél is elmondjuk ezeket az álláspontokat. A konzervatív sajtó hasábjain szólózni az nagyon könnyű. Én azt gondolom, hogy szívesen megosztanám, és örülnék neki, ha többen lennénk azon a fronton, ahol bizony mondjuk, Lendvai Pállal kell vitatkozni az osztrák tévéstúdióban, én ott vállvetve küzdenék a magyar sajtó bármely jelesével.

Mv: Ebben például mennyiben partnere a Külügyminisztériumnak mondjuk Kumin Ferenc államtitkár úr, akinek épp a Miniszterelnökségen a feladata a nemzetközi sajtókapcsolat felügyelete?

Prőhle Gergely: Kiváló az együttműködés Kumin Ferenccel. Most már kezd kialakulni a szereposztás is, tehát hogy mi az ő feladatuk, mi a mi feladatunk. Azt gondolom, hogy a diplomáciai tevékenység terén, legyen az akár az Európa Tanács, akár az Európai Bizottság vagy a Velencei Bizottsággal folytatott ilyen témájú diskurzus, ebben miénk a főszerep, és azt gondolom, ebben elég eredményesek voltunk az utóbbi időben.  Ami pedig az újságírókkal való konkrét kapcsolattartást illeti, ez Kumin Ferencék reszortja, de természetesen – hiszen itt vannak bizonyos képességek, nyelvi kompetenciák – így mi is, a Külügyminisztérium különböző rendű/rangú munkatársai – miniszter úr, államtitkár asszony/urak, mi, az én kollegáim – folyamatosan ezt a feladatot látjuk el, józanul, világosan, a tényekre törekedve mondjuk el, hogy mi a helyzet Magyarországon. 

Mv: És mondjuk el majd legközelebb is. Államtitkár úr, köszönöm, hogy elfogadta a meghívásunkat.

Prőhle Gergely: Én is köszönöm.

(Külügyminisztérium)