A Visegrádi Négyek elnökeként Magyarország megpróbál olyan témákat érinteni, amelyek mindenkit érintenek, hogy polgárközelibbé tegyék a külpolitikát. Prőhle Gergely a Hír Televízió Magyarország élőben című műsorának volt a vendége 2013. december 27-én. Az interjú leirata.

Mv: Kiválóan ismeri a német nyelvterületet, volt berlini nagykövet, illetve Bernben is volt az, jelenleg a Külügyminisztérium helyettes államtitkára. De nevezhetnénk őt villámhárítónak is, ha az elmúlt időszak Magyarországot ért támadásaira gondolunk. Sokoldalú közéleti személyiség, a Magyar Evangélikus Egyház országis felügyelője: Prőhle Gergely a mai esti vendégünk. Jó estét kívánok.

Prőhle Gergely, helyettes államtitkár, KÜM: Jó estét kívánok!

Mv: Ön nem definiálja magát politikusnak, hanem általában azt kéri, hogy kormánytisztviselőnek titulálják. Fontos-e különbséget tenni a két poszt között?

Prőhle Gergely: Azt gondolom, hogy fontos. És Magyarországon az utóbbi időben mintha kicsit meggyengült volna a köztisztviselőségnek, illetve a kormány-tisztviselőségnek az ethosza. Én azt hiszem, hogy van élet a politikán túl, még akkor is, hogyha a politikai lojalitás egy kormányhoz, amit az ember szolgál, az nagyon fontos. Ugye, nem szabad elfelejteni, hogy én 2000-ben lettem nagykövet, '98-tól, az első Orbán-kormány idején lettem közigazgatási államtitkár, de aztán 2002 után is még négy éven át továbbszolgáltam. Először Bernben nagykövetként, és aztán főosztályvezető-helyettesként a Külügyminisztériumban. Tehát tudom, hogy miről beszélek. Ez nem jelenti azt, hogy az embernek ne lenne politikai meggyőződése. Természetesen van! Ugyanakkor azt gondolom, hogy vannak olyan kormányzati állások, ahol igazából nem az a kérdés nap mint nap, hogy az ember hova teszi az ikszet a választófülkében, hanem az, hogy az ország érdekeit milyen módon tudja szolgálni. Tehát ilyen értelemben fontos a distinkció, de belül kell hogy ebben az ügyben rend legyen.

Mv: Ön bölcsész végzettségű. Honnan jött a diplomáciai szolgálat?

Prőhle Gergely: Úgy jött, hogy azután én a Közgazdaságtudományi Egyetemnek a posztgraduális diplomáciai szakára is jártam, és mindig is érdekelt a dolog. Érdekes módon még a nagyapám beszélt mindig arról, hogy milyen volt az, amikor a húszas évek Bécsében, ahol ő egyetemi hallgató volt, ő rendszeresen részt vett a nagykövetség diplomáciai fogadásán. Ő akkor a Magyar Diákegyesület elnöke volt. Tehát kora gyerekkoromtól fogva érdekelt ez a dolog. És hát aztán lássuk be, ez végtelenül érdekes dolog. Nem pusztán az, ami Európában történik, hanem világszerte. Ennek a történeti vonatkozásai, gazdaságtörténeti vonatkozásai. Azok a folyamatok, amik világszerte zajlanak, és amik, bár néha nem nagyon hisszük, de mégis csak a mi magyarországi életünket is befolyásolják. Azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy ne pusztán azok, akik hivatásszerűen foglalkoznak ezzel, hanem azok is, akik – hogy mondjam csak? – átlagpolgárai ennek az országnak, tudatában legyenek annak, hogy egy sokkal nagyobb horizont az övék, mint ami esetleg nap mint nap az életükben látszik.

Mv: Ön említette a felmenőit, ugye. És én megnéztem az Ön Sopronból származó családjának, szélesebb rokonságának a tagjai a múltban közéleti személyiségek voltak. Volt egy országgyűlési képviselő is, Prőhle Károly például. De voltak evangélikus lelkészek, teológusok – erről mindjárt beszélünk majd. Ön... ez valami családi örökség az állami szolgálat mint hivatás? Hogyan lehet ezt értelmezni Önöknél?

Prőhle Gergely: Ezt így talán nem mondanám. Egyfajta közszolgálatiság vagy közéleti megjelenés, az talán az, ami – jó ég tudja! – talán az evangélikus mentalitásból is adódik. Felmenőim között valóban nagyon sok az evangélikus lelkész, és valóban, ilyen-olyan színezetű országgyűlési képviselők is voltak, igen vegyes a kép. Úgyhogy ez talán tekinthető családi hagyománynak. De ugyanakkor nagyon sok a muzsikus is, a szüleim zenészek, ami legalább ennyire fontos dolog az életemben. Tehát ilyen értelemben nem gondolom, hogy valami családi determináció juttatott volna oda, ahol most vagyok.

Mv: Tehát a predesztináció nem egy evangélikus forgalom, inkább református.

Prőhle Gergely: Nem, az egy református, pontosan erről van szó.

Mv: Tehát akkor nem érezte soha predesztinálva magát, hogy közügyek felé kell fordulnia.

Prőhle Gergely: Semmire nem érzem magam predesztinálva, bízni kell a Jóistenben, és akkor minden a javunkra válik.

Mv: Tehát közügyekről még egy szót azért ejtsünk, mert általános jelenség Magyarországon, hogy mind többen fordulnak el, ahogy a felvezetőben mondtam is, a közügyektől és foglalkoznak a saját kis belterjes dolgaikkal, családjukkal, ami nem baj természetesen. De Ön, mondjuk kormánytisztviselőként a közügyek felé aggódó emberként ezt veszélyes jelenségnek tartja? Hogyan lehet ezt megfordítani? Hogyan lehet érdekeltté tenni az embereket a közügyekben?

Prőhle Gergely: Hát egyrészt a politikának fontos, hogy közérthető legyen. Nem véletlen, hogy mi is a Külügyminisztériumban, most, hogy a Visegrádi Négyek elnökei is vagyunk, próbálunk mindig olyan témákat hozni, ami által világossá válik az, hogy a külpolitika is, az egy közügy. Tehát mindenkit érint. Mindenkit érint az, hogy például milyen módon tudjuk összekötni ezeket a régiós országokat, hogy könnyebb legyen eljutni Lengyelországba, Csehországba, jobb legyen az úthálózat, az emberek közti kommunikáció, az emberek közti érintkezés, ami végül is mégis csak a leglényege a nemzetközi kapcsolatokban, hogy ez jobban működjön. Tehát valahogy polgárközelibbé kell tenni a politikát, a külpolitikát is, és ilyen módon talán jobban fel lehet tartani a közérdeklődést is.

Mv: Beszéljünk egy kicsit a hitéletről, akkor, ha már a politikát megbeszéltük. Említette az evangélikus lelkészeket, teológusokat a családjában. És ennek tényleg, ennek a hivatásnak az Ön családjában talán most mondhatjuk azt, hogy évszázados hagyománya van, személyes kérdés. Önt soha nem vonzotta a lelkészi hivatás? Erre soha nem gondolt mondjuk húszas-harmincas éveiben?

Prőhle Gergely: Hát bevallom, nem. Nagyon-nagyon sok a lelkész valóban a felmenők között, és az ember ezáltal valahogy belenő a saját egyházába is. Ez amennyire jó, annyira veszélyes is, hiszen ezáltal többé-kevésbé rutinná válik mindaz, ami ott történik, beleszokik és igazából az, ami minden egyháznak a küldetése, és ami a missziós parancsban benne van, hogy: Tegyetek tanítvánnyá minden népet! Ez ilyen módon kicsit talán enyhül, renyhül, langyosabbá válik, tehát itt nagyon óvatosnak kell lenni evvel kapcsolatban. Nagyon érdekes dolog ez, mert a teológia az egy nagyon komoly tudomány, és ennek valóban nagyon nagy hagyományai vannak, valóban az én családomban is, és ugyanakkor egy óriási nagy felelősség. Beszéltünk az imént az emberekkel való kapcsolatról. Az, hogy valaki hétről-hétre, napról-napra a saját gyülekezetével vagy azon túl lelkekkel, emberekkel kerül kapcsolatba, ez egy óriási felelősség, jelent egyfajta kommunikációs kihívást is, ha tetszik, folyamatosan, hisz meg kell tudni őket szólítani. Na itt kezd nagyon érdekessé válni a dolog, mi az, amit a lelkészek, mi az amit az egyházak meg tudnak tenni, hogy közelebb kerüljenek az emberekhez ebben a nagyon széttagolt, nagyon ideges, nagyon mozgékony világban.

Mv: Tehát Ön nem is lelkészként, de egy más funkcióban azért mégis az egyházban szerepet vállalt. 2006-tól Ön a Magyar Evangélikus Egyház országos felügyelője. Hogyan találta meg ez a pozíció vagy felkérés Önt, és egyáltalán ez a feladat mit takar, milyen feladatokból áll?

Prőhle Gergely: Ugye a protestáns egyházakban, és itt az evangélikus egyház nagyon következetes, egy fontos hagyomány az, hogy a világiak ugyanolyan szerepet vállalnak az egyház vezetésében, vagy akár csak egy gyülekezet vezetésében is, mint a lelkészek. Ez egyébként világszerte így van, országról-országra azonban ennek más a történeti hagyománya. Nálunk az ellenreformáció idején, amikor a Habsburg udvar nem volt hajlandó a lelkészekkel, a lelki vezetőkkel tárgyalni, akkor alakult ki az a hagyomány, hogy egy-egy világi vezetőt választottak, aki tárgyalóképes volt a hatalom képviselőivel szemben. Na most ez a hagyomány maradt meg nálunk, ezért valóban minden szinten gyülekezettől az országos szintig létezik ez a kettő vezetés. Úgyhogy én ilyen módon lettem megválasztva 2006-ban.

Mv: Hogyan került képbe?

Prőhle Gergely: Úgy kerültem képbe, hogy egyrészt a, egyrészt a családom az évszázadok óta ahogy már beszéltük az egyházban él, én is elég aktívan működtem gyülekezetben, publikáltam az evangélikus életben, akkor már ugye az egyházon kívül is volt egy megjelenésem, nagykövet voltam és akkor merült föl, hogy Frankl Róbert utódjaként ezt a feladatot ellátnám. És ez egy elég nagy földi legitimitással rendelkező feladat, hiszen 2006-ban az összes evangélikus gyülekezet összes szavazóképes tagja meg lett szólítva és ilyen módon választottak meg, amit egy évvel ezelőtt az evangélikus egyház zsinata aztán megerősített.

Mv: De ez nem egy olyan feladat, ami teljes embert kíván? Gondolok arra, hogy Ön vezető diplomataként járja a világot, a magyar államot is képviseli, emellett hogy van ideje a gyülekezetre figyelni vagy a gyülekezet érdekeit képviselni a világban vagy Magyarországon a kormányzat fele?

Prőhle Gergely: Nagyon óvatosnak kell ebben az ügyben lenni, mert az állam és egyház elválasztása Magyarországon az Eötvös József óta egy nagyon komoly dolog.  Tehát én ugye előbb voltam az evangélikus egyház világi vezetője, mint hogy újra kormány tisztviselő lettem volna és örülök annak, hogy a két dolog az végül is tárgyát tekintve nem nagyon érintkezik az egyházi ügyekkel az ember külügyi tisztségviselőként nem nagyon foglalkozik. Ugyanakkor az is természetes, hogy az embernek 24 órából áll a napja. Teljes embert kíván, ugye ez mindig egy olyan állás volt, amit olyanok töltöttek be, akiknek volt világi foglalkozása. Tehát ez nem egy fizetős állás, hanem egyfajta társadalmi munka. Nekem is gyakran hiányérzetem van, jó lenne, ha 48 órából állna a nap, de hát nem ez a helyzet és azt gondolom a jó Istennek az is olykor jobban tetszene hogyha az ember a családjával több időt tudna tölteni, úgyhogy számos malomkő között őrlődik az ember, amikor a saját napi időbeosztására gondol.

Mv: De biztos van valami párhuzamosság a két feladat között, gondolok arra, hogy ismeri a gyülekezet, gyakorlatilag egy kis társadalmat ismer Ön a gyülekezet képében. Egyfajta barométer is az Ön számára, hogy társadalmi jelenségeket így jobban le tud mérni a szűkebb közösségen.

Prőhle Gergely: Igen én mindig azt mondtam, már nagykövetként is, hogy az ember akkor működik jól diplomataként, hogyha ott van a fejében ennek az egész kis országnak az a sok-sok ezer arca, amit Magyarország jelent és nekem nagyon fontos az, hogy valóban kis faluban szolgáló lelkészekkel vagy világi vezetőkkel lehet olykor beszélni. Az ember látja, hogy egy kis Baranya megyei vagy Észak-magyarországi faluban vagy akár egy jelentős hagyományokkal rendelkező evangélikus hagyományokkal rendelkező városban, mint Sopron milyen az élet, milyen ott az egyház iránti fogadókészség. Ugye nagyon sok olyan világi vezetőnk van, aki helyben polgármester vagy helyben tanár tehát nagyon nagy rálátással bírnak a magyar társadalom legapróbb szegmenseire is. Ez nekem óriási iskola és nagyon nagy segítség, akkor is, amikor általában az ország ügyeivel kapcsolatban vagy nemzetközi kapcsolataival kapcsolatban kell valamit csinálni.

Mv: Akkor nézzük a nemzetközi kapcsolatokat és tágítsuk a képet Európa és a kereszténység viszonyára, hogy azért részben a témánál maradjunk. Szokták mondani, hogy az Európai Unió folyamatosan elszakad a keresztény gyökereitől. De a kérdésem Önhöz az, hogy valaha ez egy keresztény projekt volt, az integráció? Mert nekem úgy tűnik, hogy ez egy szekuláris, értéksemleges, technokrata projekt volt a kezdetektől, az 50-es évek elejétől kezdve. Egyetért ezzel, vagy nem?

Prőhle Gergely: Ez egy érdekes dolog, és nem vagyok róla meggyőződve, hogy a kereszténységet, azt mindig, mint valamilyen oltári szentséget, magunk előtt kéne hordozni, amikor az Európai Unióról beszélünk. De! Nem szabad elfelejteni, hogy ahol annak idején a római szerződést aláírták, a római kapitóliumi dombon, ott két pápa szobra áll, akik ráadásul jelentős figurái voltak történeti szempontból is a katolikus egyháznak, tehát ott is benne volt azért ez a keresztény, ha tetszik, inkább katolikus univerzalizmusra vonatkozó utalás. És azt nem szabad elfelejteni, hogy az Európai Unió atyjai ezt, egyébként a Tony Judt nevű angol történész írta le először, német anyanyelvű, országaik perifériáján született és katolikus személyiségek voltak, ugye Adenauer, Schuman és De Gasperi. Tehát biztos, hogy az ő gondolkodásukban, a nemzeti gondolatnak a meghaladása és egyfajta keresztény univerzalizmus felé vezető út az ott motozott a gondolataik között. De azt se felejtsük el, és itt megint csak egy apró utalás, amit nem is kell, hogy mindenki észrevegyen. Ugye, a lisszaboni szerződést Lisszabonban a Szent Jeromosról elnevezett kolostorban írták alá. Én nem állítom, hogy a portugál kormánynak ebben volt olyan konkrét szándékossága, ami a keresztény utalást feltétlenül plakatíve hordozza, de azét ne felejtsük el, hogy Szent Jeromos volt az, aki a Vulgátát, tehát a Szentírásnak a köz számára érthető változatát megalkotta, és mi más lenne a lisszaboni szerződés, mint egy olyan irat, ami azt a célt szolgálja, hogy az Európai Unió polgárközelibb legyen. Tehát búvópatakként ott van ez a gondolat, még akkor is, ha egyetértek azzal, hogy azért ez a távolodás a keresztény gyökerektől nyilvánvaló.

Mv: Ön említette Robert Schuman nevét, az egyik alapító atyját, és neki van egy híres mondata: Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Ezek szerint az EU nemsokára nem lesz? A Schuman víziója szerint, vagy egyáltalán Schumannak nem is volt igaza? Mert lesz EU, csak ez egy értéksemleges, szekuláris EU lesz a jövőben.

Prőhle Gergely: Én azt hiszem, hogy az ember bármilyen vallási vagy ideológiai meggyőződéssel bír is, nem baj, hogyha van némi realitás érzéke is. Érdemes kicsit körülnézni, vagy akárcsak ránézni a demográfiai térképre. Születnek-e gyerekek, vagy nem születnek gyerekek? Keresztény gondolatvilág ide vagy oda, látjuk, hogy olyan országokban is működik a fertilitás, illetve a gyerekszülési kedv megvan, ahol erősek a keresztény gyökerek, és olyan országban is működik, ahol nem annyira erősek a keresztény gyökerek. Franciaországban például elég jól működik ez a háromgyerekes családmodell, furcsa módon a sokkal katolikusabb Olaszországban viszont nem. Amit én ezzel mondani akarok, az az, hogyha megnézzük ezeket a tendenciákat, akkor a bevándorlás az elkerülhetetlenné válik, és jobb, ha mindenki megbarátkozik ezzel a gondolattal. Az, hogy egy egyre kisebb katolikus vagy keresztény gyökerű többséggel bíró Európában mi azzal a vággyal vagy feltétellel álljunk elő, hogy ez továbbra is egy keresztény Európa kell, hogy legyen, ez egy meredek gondolat. Ugye, én borzasztónak tartom ezeket a jelenségeket, amikor már nem lehet karácsonyfát állítani, mert mit szólnak a muszlimok.

Mv: Igen, igen, erről mindjárt beszélünk, a bevándorlásról is, csak ennél a pontnál hadd kérdezzem meg Öntől, hogy mindig arról beszélünk, hogy az intézményrendszer visszaad valamit, ami a szívekből elveszett. Hogyha például, Ön is említette, hogyha Európa lakosainak többsége már nem hívő ember, vagy ha hívők is, akkor is úgynevezett vasárnapi hívők, tehát kulturális keresztények, akkor ezt az Európai Parlament azzal, hogy a preambulumba beveszik, hogy Európa gyökerei keresztények, ezzel nem segít a helyzeten. Se a demográfián, se a szívek állapotán. Ön szerint a kereszténység helyzete Európában mikor siklott ki, és mi ebben az egyházak felelőssége?

Prőhle Gergely: Nagyon nem venném én erre a bátorságot, hogy én egy pontos időponthoz kössem ezt. Van egy furcsaság, ami kicsit összefügg a kommunikáció megváltozásával is. Ami nekem ugye régóta föltűnt az az, hogy ebben a modern kommunikációban, ami itt néhány évtizede zajlik, ebben igazából a hagyományos értékeket képviselő erők – és itt az egyházakat is ezek közé sorolhatjuk – nem nagyon tudták fölvenni a versenyt. Tehát a modernitáshoz való viszony az továbbra is kicsit tisztázatlan. Nem sikerült igazából elhitetni az emberekkel, hogy a keresztény hitvilág, gondolatvilág, értékrend az nem valami avítt, valami maradi, valami furcsa múltból itt maradt jelenség, hanem nagyon is van üzenete a modern társadalom felé, hogy az emberek együttélésének a szabályozása, ami mégiscsak valahol egy íratlan szabály a felebaráti szeretetből kell, hogy akár csak a törvényekbe is beszüremkedjék, ez mégiscsak egy olyan elv, aminek az alapja a biblikusság, és aminek a következetes képviselete az igenis képviselhető, vagy kimutatható úgy, hogy ezáltal nem válunk maradivá. Tehát itt tört meg valami.

Mv: Nem sértjük meg a más vallásokat...

Prőhle Gergely: Nem sértjük meg a más vallásokat, hanem... és nem is kizárólagosságra törekszünk, hanem tényleg próbálunk a józan és a mai világhoz szóló érveinkkel is előbbre jutni.

Mv: Ez a karácsonyfa állítás ez egy radikális példa, de lehetne mást mondani. Például Svédországban vannak olyan középiskolák, ahol nem nemi semleges öltözők vannak azoknak a diákoknak a számára, akik nem döntötték el a nemi orientációjukat. De ezek radikális példák. Viszont van két tendencia, amire rákérdeznék. Az egyik a homoszexuális lobbi. Egyre több tagország legalizálja a homoszexuálisok házasságát. A másik pedig, amit Ön is részben említett, az iszlámnak a térnyerése. Ez a két tendencia két ellentétes tendencia, de egyszerre van jelen most Európában, hatással van a demográfiára nyilvánvalóan és a vallási megoszlásnak a változására. Ez milyen jövőt jósol ez EU számára?

Prőhle Gergely: Hát az a kérdés, hogy az Európai Unió az továbbra is értékközösségként akarja-e magát definiálni, és hogy ezt az értékközösséget milyen cölöpök vagy alapok mentén vagy alapokra építve kívánja megépíteni. Amennyiben ez a te is más vagy, te sem vagy más, teljes tolerancia jegyében zajlik, akkor Simonnak se lesz igaza, és bevallom őszintén nem nagyon látom, hogy ez az ügy merre tud tovább menni. Ugyanis ha minden érték érték, akkor egyik érték sem érték. Én azt gondolom, hogy az alaptörvénynek, a magyar alaptörvénynek, és most tényleg nem egy ilyen kormányzati brosúra szöveggel szeretnék előállni, de annak tényleg az a jelentősége, hogy noha kijelöli ezeket az értékeket, azért például a homoszexualitással kapcsolatban türelmes. Nem arról van szó, hogy házasság szintre emeli az azonos neműek élettársi kapcsolatát, de semmilyen módon nem diszkriminálja. Tehát azt mondja, hogy igen, a házasság az férfi és nő kapcsolata, de nem diszkriminálja azokat, hiszen visszatérve a keresztény idők gyökerekhez, mindenki felé keresztény türelemmel és felebaráti szeretettel kell fordulni, türelemmel és megértéssel kell elviselni, és azt gondolom, hogy ez egy értéktudatos, de mégiscsak egy elfogadó és a felebaráti szeretetet magában hordozó magatartás.

Mv: Igen. Most Ön az Alkotmányt idézte, és ezt a magyar Alkotmányt külföldön sokan támadták, ahogy a törvényeket is, a magyar új törvényeket támadták, vagy az intézményrendszer átalakítását is. Az adás elején úgy fogalmaztam, hogy Ön vezető diplomataként egyfajta villámhárító pozícióban van, és megpróbálta az elmúlt években leszerelni ezeket a külföldi kritikákat. Mennyire sikerült itt 2013 végére a vihart megszelídíteni és a szövetségeseket meggyőzni arról, hogy Magyarországon a jogállam továbbra is él és jól van?

Prőhle Gergely: Ellentmondásos a kép. Most, hogy rákanyarodunk a választási kampányra látjuk, hogy bizonyos támadások újra felerősödnek, és azt gondolom, hogy a politika logikája szerint ez alapvetően érthető is. Ha a nagyobb folyamatokat nézzük, akkor azt gondolom, hogy nagyon is sikerült egyfajta konszolidációra jutni. Még karácsony előtt jártam Franciaországban, ott a francia szenátus is az elmúlt években egy ilyen monitorozást végzett Magyarországgal kapcsolatban, és ami nagyon érdekes, és ez nemcsak Franciaországban tapasztalható ez a tendencia, ez az, hogy ahol korábban nagyon kritikusak voltak, ott is a kritikus mondatok átváltoznak egyfajta ilyen óvatos bizakodássá, hogy talán ezeknek a magyaroknak mégis valamilyen módon igaza van.

Mv: De azért, mert látják a gazdasági eredményeket, amelyek most tényleg a magyar gazdaságpolitika módszereinek az igazságát igazolja esetleg?

Prőhle Gergely: Egyrészt látják a gazdasági eredményeket, ez is így van. Másrészt látják, és ez az, ami igazán a mi témánkhoz kapcsolódik, látják azt az általános európai elbizonytalanodást, aminek az igazi csattanója véleményem szerint a jövő májusi európai parlamenti választások lesz.

Mv: Az igazság pillanata, amikor az irányok eldőlnek majd, hogy az emberek mit akarnak.

Prőhle Gergely: Igen. És hogyha az ember körülnéz, pont Franciaországban a Nemzeti Front megerősödése vagy ugye Hollandiában is erősödik az a fajta radikalizmus, ami jelentős Európa-ellenességgel párosul, és próbálja valahogy a földre visszahozni azt az egész diskurzust, ami az európai intézményrendszerrel kapcsolatban zajlik. Ezáltal befolyásolva egyébként a nem radikális pártok politikáját is. Na azt hiszem, hogy ebben az összefüggésben a magyar gazdasági eredmények javulása versus az európai társadalmak elbizonytalanodása, politikai átrendeződés előszele, ez vezetett oda, hogy nagyjából elfogadják azt, hogy Magyarország talán jó irányba megy.

Mv: Tehát az imázsunk egy kicsit javul. Nagyon rövid időnk van, ezért én nagyon rövid választ kérnék, hogy azért a magyar kormány hibázott az elmúlt három évben a kommunikációjában vagy akár a döntéseinek a tartalmában, ami kiváltotta azt, hogy negatív imázsunk volt három éven keresztül?

Prőhle Gergely: Hogy hibázott-e vagy nem, ezt ne egy kormánytisztviselőtől kérdezze meg kérem. Azt gondolom, hogy hogyha az ember diplomata, vagy hogyha egyáltalán nemzetközi ügyekkel foglalkozik, olykor tudomásul kell venni, hogy nem mindig az a legfontosabb, hogy kívülről mit gondolnak rólunk. Ha egy országban demokratikus felhatalmazással döntések születnek, és azok a döntés meghozói szerint az ország javát szolgálják, és ehhez megvan a parlamenti többségük, akkor nekünk az a dolgunk, hogy ezeket elmagyarázzuk, és ha ebből konfliktusok támadnak, akkor pedig az a feladatunk, hogy ezeket a konfliktusokat kezeljük.

Mv: Köszönöm szépen, hogy eljött hozzánk, és boldog új évet kívánok!

Prőhle Gergely: Én is boldog új évet kívánok a nézőknek.

(Külügyminisztérium)