Prőhle Gergely levele a 168 óra szerkesztőségének a Hungarian Quarterly című folyóirattal kapcsolatban, amely 2013. március 7-én jelent meg a lapban.
Tisztelt Szerkesztőség!
A 168 Óra legutóbbi számában Koltai Tamás a The Hungarian Quarterly (HQ) című, nagy hagyományokkal rendelkező, Magyarországot angol nyelven bemutató periodika viszontagságaiból és a saját – egyelőre legalábbis – elmaradt szerzői honoráriumától indulva nagy ívű kultúrpolitikai fejtegetésbe bonyolódott, amelynek részleteivel – illetékesség híján – e helyen nem is foglalkoznék.
Teljesen egyetértek Koltai Tamással, úgy is, mint a HQ eddig és továbbra is megbecsült szerző-jével abban, hogy a lap hosszú éveken át magas szellemi színvonalon tájékoztatta a hazánk iránt érdeklődő külhoni olvasókat. A Külügyminisztérium jó néhány éve mindig megvásárolta a folyóira-tot külképviseletei és külföldi partnerei részére.
Koltai Tamás cikkében „örömapaság” hírébe hozza a Külügyminisztériumot, aki a – szerinte – felügyelete alá tartozó Balassi Intézetnek „lelencbe adta” a lapot. S bár örömapa még nem vagyok, négygyermekes apaként tudom, hogy az örömteli apaság nem pusztán pénz kérdése, s hogy az ember mégoly édes gyermekei sorsát tekintve is olykor csak korlátozottan cselekvőképes. A Balassi Intézet nem a Külügyminisztérium felügyelete alatt áll, de az adminisztratív okokból bekövetkező kényszerű hosszabb kimaradásért még csak nem is az intézet a felelős.
A The Hungarian Quarterly című folyóirat kiadója a Hungarian Quarterly Egyesület, amelyben a tagok egyetértésével tavaly tisztújítás zajlott le. Az átalakítás érintette az egyesület székhelyét, jogi képviseletét és a folyóirat szerkesztőségét is.
Mivel az ezzel kapcsolatos jogszabályi előírásoknak maradéktalanul eleget kellett tenni, a lap megjelenése valóban sajnálatos késedelmet szenvedett.
Bízom benne, hogy a nagy múltú és tekintélyű periodika mihamarabb újra rendszeresen meg tud jelenni. Egyúttal remélem, hogy az összevont 2012. évi szám hamarosan megérkezik a nyomdából, és a Külügyminisztérium is meg tudja vásárolni. A Külügyminisztérium minden tőle telhetőt megtesz, hogy a folyóirat a jövőben is eljusson azokhoz a célcsoportokhoz, amelyek körében hasznos ország ismertető és tájékoztató szerepe lehet.
A lap sorsával és a szerzők honoráriumával kevésbé függ össze Koltai Tamás írásának azon szakasza, amelyben egy a bécsi Kurier című lapban tett kijelentésemre reflektál.
Lehet persze, hogy csak a parttalan relativizmus beszél belőlem, de továbbra is fenntartom: az osztrák kulturális, szellemi életben, az ottani kinevezési gyakorlatban számos olyan jelenséggel találkozunk, mint amilyeneknek itthon is tanúi vagyunk.
Azt is fenntartom, hogy – bár ebben hivatali illetékességem nincs – egy lejárt szerződés meg nem hosszabbítása még nem maga az önkény. Azt pedig végképp csak színházba járó magánemberként jegyzem meg, hogy noha Alföldi Róbert jó néhány alkotását látni is nagy élmény volt, mélyen megragadt az emlékezetemben Vidnyánszky Attilának egy beregszászi „Godot-ra várva” rendezése, talán a kilencvenes évek elejéről, amelyet – emlékeim szerint – akkor a kritika is pozitívan fogadott. És nyilván nem ez volt az egyetlen jelentős műve. Nagyra becsülve Koltai Tamás színikritikusi munkásságát, óvatosan jelzem: neki is nagy felelőssége van abban, hogy Vidnyánszky Attila a politikai marakodásban ne keveredjen a tehetségtelen kurzusművész hírébe. Nagyon remélem, hogy egyszer e tárgyban is olvashatunk majd a szerző tollából a rendszeresen megjelenő The Hungarian Quarterly hasábjain.
Prőhle Gergely
(Külügyminisztérium)
