Prőhle Gergely a Hír Tv Péntek 8 című műsorának vendége volt 2013. február 1-jén.

Mv: Ez a Péntek8, mai vendégünk Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, jó estét kívánok.

Prőhle Gergely, helyettes államtitkár, KÜM: Jó estét kívánok.

Mv: Megint összegyűlt annyi téma, hogy kicsit át tudjuk tekinteni Magyarország külföldi, lényegileg európai uniós kapcsolatait, ami hát nem egy sikertörténet, azt azért valljuk be. Az elmúlt években nagyon sokáig úgy tűnt, hogy Magyarország az Unió fekete báránya, aztán lehet, hogy még most is, úgy tűnik. Erről fogjuk majd megkérdezni az Ön véleményét. Tényleg, egyébként mi erről az Ön véleménye, fekete bárányok vagyunk még?

Prőhle Gergely: Hát, ha mindenképp ebben az animális kategóriában akarunk maradni, akkor nem. Tehát én azt gondolom, hogy pont erről szólt az elmúlt másfél év gyakorlatilag, hogy bebizonyítsuk azt, hogy minden országnak, minden európai uniós tagállamnak megvan a maga belvilága, megvan a maga demokratikus politikai berendezkedése, megvan a maga politikai kultúrája. Az a szép az Európai Unióban, hogy megpróbálja ezeket, olykor bizony konfliktusok árán közös nevezőre hozni. Éppen ezért nem érdemes itt a nyájat különböző színekkel illetni, lehet, hogy olykor-olykor egyik-másik állatka elkalandozik jobbra, vagy balra, de végül is van ez a közös értékrend, amit egy közös nagy pásztornak tekinthetünk és ez végső soron, ha olykor nehézségek árán is, összetartja ezt a nyájat.

Mv: Azt tudom, hogy mi ennek a szellemében érveltünk eddig is, aztán az egy másik kérdés, hogy mostanában már elhitték? Magyarországot azért nagyon komoly támadások érték diplomáciai körökből, de főképpen a média világából és nagyon-nagyon sok esetben egyértelműen kideríthető volt, hogy Magyarország erre kettős mércét alkalmaz, vagyishogy Magyarországgal szemben, nem ellene.

Prőhle Gergely: Én azt hiszem, hogy valóban összetett problémáról van szó, aminek van egy politikai része, van egy média része és a dolog lényege az, hogy megpróbáljuk ezeket lehántani a kérdés megválaszolásakor és megnézni, voltaképpen mi is történt. Három dolgot emelnék ki az elmúlt időszakból, ami végül is oda vezetett, hogy most már nem hogy fekete bárányok nem vagyunk, hanem tényleg mind a Bizottság elnöke, mind az Európa Tanács főtitkára elmondta, hogy alapvetően rendbe mennek a dolgok. Három olyan dolog volt, amit érdemes megemlíteni, az első az egy évvel ezelőtt durván, amikor a miniszterelnök őr elment az Európai Parlamentbe. Ez egy óriási dolog volt, mert ott világossá tette, hogy vállalja ezt a demokratikus nyilvánosságot, a magyar ügy, amiről ott szó volt, az ebben a közegben megvitatható, kérdések, válaszok formájában. A másik dolog az az volt, és itt a magyar civil társadalom erejét mindenképpen ki kell emelni, amikor a Békemenet Magyarországon képes volt egy olyan óriási társadalmi erőt felmutatni, ami és ez az én személyes, vicces tapasztalatom, bizonyos nyugati baloldali lapokban a kormány ellenes tüntetéseket próbálták a Békement képeivel demonstrálni.

Mv: Ezen is látszik a jóindulat.

Prőhle Gerely: Igen, ez mondjuk egy furcsa apró kis médiatévedés volt, talán nem véletlenül, de félre a tréfával, ez egy nagyon fontos erőt mutatott befelé és kifelé is. És van egy harmadik momentum is, ami megint csak nagyon fontos. Ahol talán szerénytelenség nélkül ki kell emeljem a Külügyminisztérium meg a külügyminiszter személyes érdemeit is, ez pedig az, hogy a tagállamokban, a fontos tagállamokban képesek voltunk elmondani, hogy miről is van szó és ezáltal a tagállamokban nem lett igazán politikai ügy az, ami Magyarországon történik. Elsősorban Németországban, Franciaországban, de végül is számos, más tagállamban is az, hogy náluk sikerült, a kétoldali viszonyban sikerült tisztázni, hogy miről is van szó és miért nem igaz az, ami az újságokban sok esetben megjelenik. Tehát ez a három összetevő vezetett oda, hogy most már lényegesen más a helyzet, mint egy évvel ezelőtt.

Mv: A Péter által már említett kettős mérce mellett én még szeretnék egy olyan félelmet, vagy inkább kifogást előhozni, ami rendszeresen érkezik a Hír Televízió nézőitől hozzánk, hogy ezt mindig kérdezzük meg, attól éppen meg lehet, hogy azt érzik nagyon sokan ebben az országban, hogy az Európai Unió, azt az Ön által már említett értékrendet is másképp és másképp tudja értelmezni. Ön hogyan látja, azok vannak többségben, akik a sokszínű, erős nemzetek szövetségéből álló Európai Uniót preferálják, tartják szem előtt, vagy inkább azok, akik már nyíltan kimondják, hogy Európai Egyesült Államokat szeretnének?

Prőhle Gergely: Nagyon nehéz azért itt pontosan meghúzni a határvonalat, hogy miről is van szó. Én is nagyon sokat beszélgetek különböző politikai meggyőződésű és a nemzetközi életben különbözőképpen jártas emberekkel, az én általános tapasztalatom az, hogy egyre inkább mindenki ezt a neorealista megközelítést alkalmazza, ami, ugyanúgy, ahogy mi is, azt mondja, hogy több Európára van szükség, de nem egynél több Európára, tehát ami az értékrendet úgy képes megfogalmazni, hogy az az emberek mindennapi életében a gyakorlati hasznot és a gyakorlati praktikumot jelentse. Gondoljunk például az euró bevezetésére. Az mégiscsak egy fantasztikus dolog, ami egyébként az emberek tudatállapotára is kihat, hogy ugyanavval a pénzzel fizetnek, ez egy óriási, óriási eredmény. Tehát ebből a szempontból nem szabad lebecsülni az európai egység számos előnyét. Ugyanakkor arról nincs szó, hogy itt valami generálszósszal akarná bárki is leönteni a kontinenst, hiszen a kontinens ereje éppen a kulturális sokszínűségben van, ahogy ezt egyébként a Lisszaboni Szerződés is megfogalmazza.

Mv: Csak ezt föl lehet fogni nacionalizmusok harcának, populizmusnak, a nemzeti érdekek túlzó szem előtt tartásának, ezeket halljuk rendszeresen azoktól, akik nem úgy gondolkodnak, ahogy most Ön mondja.

Prőhle Gergely: Persze, mert a, hogy mondjam csak, tehát a politikai arénában és az Európai Parlament is egy ilyen, emlékezzünk vissza, hogy hányról esett szó ott arról, hogy egyik-másik képviselő hogy engedhet meg magának ilyen hangnemet. Nagyon sokszínű ez a politikai paletta, vannak ilyenek is, olyanok is rajta. Na de hát ez a demokrácia ezzel jár. Evvel együtt a fő sodor, az nem az, hogy nacionalisták gyülekezetének bélyegeznék azokat, akik valamilyen módon nemzeti érdekeket akarnak látni, vagyok azok érvényesülését akarják látni. Tehát én azt hiszem, hogy itt aggodalomra nincs ok, olykor hallani persze ilyen politikai véleményeket, ezeket oda kell tenni a többi közé. Azért az elmúlt 50-60 évnek mégiscsak egy óriási eredménye, hogy sikerült ezeket tartós békét biztosítva az európai kontinensen összehangolni.

Mv: Jön a tavasz fő kérdése ez a bizonyos túlzott deficit-eljárás. Lesz, vagy ennek a hatálya alól kiengedik Magyarországot? Vagy sem – a magyar diplomácia tud tenni ennek érdekében valamit vagy ez teljesen tőlünk függetlenül dől el? Szikár adatok alapján, egyébként jó esetben szikár adatok alapján? Vagy egy-két ember véleménye alapján?

Prőhle Gergely: Nem hiszem, hogy ez egy ilyen szabadon választott gyakorlat lenne. És az elemzői írásokban azt olvasom, hogy ha a magyar gazdaság elmúlt háromévi eredményét, hiszen itt egy több éves folyamatot vesznek górcső alá, ezt megnézik, pusztán a számokra tekintenek, akkor nem valószínű, sőt hát majdnem biztos, hogy megszüntetik az eljárást.

Mv: Az sem fog gondot okozni, hogy ezekhez az eredményekhez, ezekhez a számokhoz nem azon az úton jutottunk el, amit onnan akartak diktálni?

Prőhle Gergely: Én nem hiszem, hogy itt ebben az esetben, hiszen – a miniszterelnök úr előbbi szavaiból is hallhattuk – itt nem egy hitelmegállapodásról van szó. Vagy annak a lehetőségéről. Tehát az, hogy hogy jutottunk el ide, szerintem ez abszolút megfelel annak, amit elvártak tőlünk. Korábban voltak olyan kifogások, hogy ezeket ne eseti döntésekkel érjük el, hanem gazdaság valós konszolidációjával. Most már ennek a kitételnek is megfelelünk. Tehát véleményem szerint...

Mv: Csak most meg már azt mondják, hogy nem hiszik el. Hogy ez így lesz. Mert, hogy azt látják, hogy a költségvetésben vannak olyan tételek, amik szerintük nem fognak befolyni és akkor újra ott vagyunk, ahol a mádium polgár.

Prőhle Gergely: Én vettem ki a miniszterelnöki látogatás sajtónyilatkozataiból és mindazokból, ami ezzel kapcsolatban megjelent, hogy most már ezen is túlléptek. És úgy gondolom, hogy tényleg hihető az, amit mi mondunk.

Mv: Államtitkár úr, nevezzen engem nyugodtan paranoiásnak. De az előbbi kisfilmecskében két mondatot láttunk, hallottunk Barrosótól. Ebben a kettőben is megmutatom Önnek a kettős mércét. A második mondata így hangzott, hogy "de arra bátorítom a miniszterelnököt, hogy a kiigazítás minőségére fordítson kiemelt figyelmet". A kiigazítás minőségéhez semmi közük nincsen. Semmilyen más ország esetében ezt a mondatot nem tette volna hozzá. Amihez közük van, az a szám. A vonal alatt. A hiány összege. Hogy ehhez hogyan ér el egy ország, milyen úton, milyen áron, az nem Brüsszel dolga. De most, itt hozzátette Magyarország esetében. Aztán lehet, hogy üldözési mániám van. Mondja nyugodtan.

Prőhle Gergely: Én azt gondolom, hogy már megüti ő azt a mércét, amikor szerkesztő úr üldözési mániájáról beszélhetünk. Egy kedves, bátorító szó mindenkitől jól esik, nem intésről volt szó, hanem bátorításról. Tehát további bátorítást kapott miniszterelnök úr. Barroso elnök úrtól, hogy a jó irányba haladjon. Amire már eddig is rálépett. Szerintem ne próbáljunk a kákán csomót keresni.

Mv: Én nem próbálok, csak úgy érzem, hogy már a káka fonódik a nyakunkra és ő próbál minket megcsomózni.

Prőhle Gergely: De most próbáljunk meg annak örülni, hogy ide eljutottunk. Tényleg ne keresgéljük a további csomókat a kákán vagy nem a kákán. Mindaz, amit az Európa Tanács főtitkára elmondott a médiaszabályozás kérdésében, minden az, amit most Barroso elnök úrtól hallottunk, azért ez alapvetően nagyon pozitív fejlemény. Egy sikertörténet. És, ahogy miniszterelnök úr is megállapította – így kell ezeket a vitákat elrendezni.

Mv: Ha már felhozta, ez egy nagyon jó és egyébként az Ön álláspontját erősítő példa. Emlékszünk még valamennyien micsoda kollektív hiszti volt a magyar médiatörvény körül. És íme, ez a folyamat, amit sikerült megpucolni az ideológiai felhangoktól, és tényszerűen végignézetni minden illetékes testülettel vagy döntéshozóval magát a jogszabályt, kiderült, hogy nincsen vele semmi baj, két-három minimális változtatást kellett tenni.

Prőhle Gergely: Azt hiszem, hogy itt is érdemes a folyamatra egy pillantást vetni. Ugye itt az történt, hogy az Európai Bizottság elnöke felkérte az Európa Tanács főtitkárát, hogy vizsgálja meg ezt alaposan. Ezért Jagland főtitkár többször járt itt, és azt hiszem, hogy itt elég nagy érdemei vannak Navracsics miniszterelnök-helyettes úrnak, aki ezt az Európa Tanács főtitkárával együtt kezelte, ezt a kérdést. Ugye ez egy konszolidációs folyamat. Egyrészt látják, hogy a magyar médiatörvény, itt az elmúlt másfél év tapasztalata, vagy most már lassan kettő, elegendő volt ehhez, tehát azok a furcsa állítások, mely szerint itt lőttek a sajtószabadságnak, hát ez enyhén szólva nem felel meg a valóságnak. Látják azt is, és ebből a szempontból nagyon érdekes annak a volt lett államelnök, Freiberga asszony által vezetett bizottságnak a jelentése, ami ugye arról szól, hogy az európai médiaszabályozás, az tekintettel az új médiumok megjelenésére, egy merőben új és merőben más megközelítést igényel, ami viszont a magyar médiatörvényben már ehhez a felismeréshez képest korábban is megjelent. Tehát van egy ilyen műfaji megközelítés is. És azt hiszem, hogy szerkesztő úr is mondta, és az egész folyamatról elmondhatjuk, ha lehántjuk azt a politikai vádaskodást, médiasallangot, ami Magyarországgal kapcsolatban általában megjelent, és persze a médiatörvénnyel is, marad a tiszta jogi szöveg, és ha ezt megvizsgáljuk, akkor valóban egy-két technikai módosításon kívül nem lehet túl sok kivetnivalót találni.

Mv: A Hír Televízió nézői általában nagyon pragmatikusak, és ők azt látják, hogy nagyon sok helyen a kormány a maga unortodox eszközeivel olyan érdekeket sértett, olyan tyúkszemekre lépett, amelyek bizony-bizony igen erős lobbi erővel bírnak Brüsszelben. Magyarország elleni összes eddig politikai felhangokkal átitatott támadást, mert a mi nézőink ezt támadásnak fogták föl, azzal magyaráznak, hogy ezeket az érdekeket Magyarország megsértette. Ebben meg mi sem változott a mi – hogy is mondjam csak – pesszimizmusunk valószínű ebben gyökerezik.

Prőhle Gergely: Biztos, hogy sérültek érdekek, hiszen hogyha egy kudarcosnak vagy többé-kevésbé kudarcosnak minősített gyakorlaton valaki változtatni akar, akkor ott érdekek sérülnek. Ilyen volt a különadók bevezetése, ahol bizony ezek a vállalatok, legyenek azok bankok vagy energiaszolgáltatók, vagy bármilyen más szolgáltató, jelentős sajtókapcsolatokkal és jelentős brüsszeli lobbi erővel bír, ezen olyan nagyon nem kell csodálkozni, súlyos milliárdokról van szó, amelyek eddig befolytak, ezek után meg nem fognak befolyni. Hogy ebben az ügyben ők minden követ megmozgatnak, ez úgy gondolom, hogy érthető, de ugye ezek is lassan kezdenek nyugvópontra jutni, ezek a viták. Ami itt fontos, és ami itt az utóbbi időben világossá vált, ami minden egyes gazdasági szereplőnek nagyon fontos, és amit a magyar kormánynak is tekintetbe kell venni, az az, hogy bizonyos fokú tervezhetőségre szükség van, tehát hogyha be is vezetjük ezeket az őket sújtó adókat, ezeket nem árt, hogyha konzekvensen és bizonyos előzetes egyeztetést követően tesszük meg, hiszen bármilyen körülmények között is a tervezhetőség, az a gazdaság működésének a kulcsa.

Mv: Azért furcsa nekem az Ön optimizmusa és nyugalma, persze lehet, hogy a beosztásából fakad, de hát Ön volt ott az osztrák televíziónak abban a műsorában, ahol levetítették, amikor levetítették Paul Lendvaynak ezt a dokumentumnak, dokumentumfilmnek csúfolt gyalázatos förmedvényét, ami, hogy egyáltalán levetíthetődött, az osztrák televízió örök szégyene marad szerintem. Hát amikor ezt megnézte, akkor mégis, tudjuk, hogy mit mondott, de hogy mit érzett, hogy bírta ezt végignézni?

Prőhle Gergely: Az a jó, hogy az emberen nincs folyamatos vérnyomásmérő, mert akkor valószínűleg a kilengésétől már maga is megrettenne, ugye az ember, persze ha már sok ilyet lát, akkor egy idő után kicsit immunissá is válik, ami ugyanolyan rossz, mint amennyire jó is egyben. A helyzet az, hogy én is, magam is akkor az volt az első mondatom, hogy csodálom az osztrák adófizetők nagyvonalúságát, hogy a közszolgálati tévében egy ilyen műsor dokumentumfilmként levetíthető, és ugye élő cáfolata volt a műsorvezető pesszimizmusának, mely szerint egy ilyen kritikus filmet Magyarországon nem lehetne bemutatni, ugye pont a közszolgálati tévében vetítették le néhány nappal ezelőtt. Én azt hiszem, hogy itt, és ugye az ember, ez a foglalkozása, bizonyos diplomáciai pókerarccal, meg hidegvérrel kell, hogy kezelje ezeket az ügyeket, a provokációnak nem szabad fölülni, viszont ahol egyértelmű hamis állítások vannak, azokat tételesen cáfolni kell. Ebben a filmben pedig annyi abszurdum volt, és ahhoz a világhoz képest, amit mi Magyarországként ismerünk és szeretünk, oly mértékben hantások voltak, eltekintve mondjuk az egyébként nagyon szép felvételektől, hogy itt nem volt nehéz ezeket az érveket felhozni, úgy, hogy én azt gondolom, hogy továbbra is ezeket hidegvérrel, józanul és főleg nagy türelemmel, némi vérnyomáscsökkentővel kell lereagálni.

Mv: Az elmúlt másfél évben az is jellemző volt, hogy a társadalom jelentős része, a Hír Televízió nézői bizonyára nagyon hiányolták azt, hogy Ön persze joggal beszél türelemről és jó diplomáciai érzékről, de mivel a Hír Televízió nézőhez eljutó, idézőjelbe mondom, támadások, azok nagyon vehemensek, nagyon hazugak, nagyon intenzívek. Várták volna, hogy a viszontválasz is valami hasonló, és nagyon sokáig semmilyen választ nem tapasztaltak, és azóta természetesen ez a helyzet megváltozott, de még mindig jönnek olyan levelek, amelyek azt hiányolják, hogy a magyar kormány miért nem lép föl erélyesebben, miért nem tesz valamit az ellen, hogy nyilvánvaló hazugságokat ne lehessen külföldön terjeszteni a hazájukról.

Prőhle Gergely: Ha a magyar külpolitika és a Külügyminisztérium az utóbbi időben komoly hibát követett el, akkor én azt abban látom, hogy a saját működésünkről nem tettünk közzé folyamatosan győzelmi jelentéseket. Ahogy azt már itt a bevezetőben is mondtam, tényleg a kétoldalú viszonyban az egyes tagállamokkal való kommunikációban, ahogy ott próbáltuk a mi esetünket elfogadtatni, elmagyarázni, csökkenteni ezeket az indulatokat, való igaz, hogy a sajtóban ez nem sikerült, hiszen lássuk be, ott egy diplomáciai mozdulat, vagy egy nagyköveti levél, vagy egy helyettes államtitkári megnyilvánulás az legfeljebb olyan helyzetben lehet hasznos, mint ez a Lendvay-film, és az azt követő riport, ahol magam is próbáltam oroszlánként küzdeni. De hogyha megnézzük a valódi diplomáciai sikert, akkor azt gondolom, hogy tagadhatatlan, hogy ezeket a feladatokat elláttuk folyamatosan, csináltuk és tisztesség ne essék, azért Magyarországon nem biztos, hogy mindig helyesen alakul ki – hogy mondjam csak – a keménykedésnek a kultúrája. Tehát, ha az ember autót vezet Magyarországon és autót vezet, mondjuk Spanyolországban, akikről mondjuk szintén elmondható, hogy temperamentumban nem kullognak mögöttünk, akkor azért van egyfajta ilyen, ilyen erőszakosság vagy keménykedés. Nem biztos, hogy mindig ez a jó, ez a jó reakció. Nem biztos, hogy mindig erőszakosnak is kell mutatkozni és azt gondolom, hogy végül is az eredmény, amit most itt láttunk azért ez az eredmény többé-kevésbé minket igazol.

Mv: Forduljunk akkor keletre, majd a miniszterelnök Brüsszel után Moszkvába ment. Nyilvánvaló, hogy a magyar ellenzék most azt olvassa a kormány fejére, hogy lám-lám, vizet prédikált és bort iszik? Ellenzékben mennyire oroszellenes volt, Oroszország-ellenes volt, Putyin-ellenes volt, most meg azonnal nyargal a miniszterelnök Moszkvába és horribile dictu, még üzleteket is kíván kötni az oroszokkal. Ennek nincs túl sok értelme, de hát az ellenzék egy ilyen helyzetben mégis valamit kell mondani, hát ők ezt találták ki. Ön szerint ez, egy ilyen moszkvai látogatás és általában az Unióhoz fűződő viszonyunk hogyan viszonyul ahhoz, amit a miniszterelnök és a kormány is már megfogalmazott, hogy kelet felé is nyitni kell? Sokan ezt úgy fogják föl, hogy ilyen nincs, vagy az Unió, vagy kelet.

Prőhle Gergely: Bevallom őszintén, engem az év elején ért egy kultúrsokk. Tíz napot Kínában töltöttem, egy olyan apropóval, aminek egyébként nagyon szép, ugye Sanghajban egy magyar építész építette az első felhőkarcolót, Hugyecz László. Ebből az alkalomból ott egy komoly magyar rendezvénysorozat volt, majd Pekingben is voltak a Külügyminisztériumban tárgyalásaim, és hogyha az ember végigtekint a magyar diplomácia történeten vagy a szellemtörténeten és sorra veszi azokat a magyarokat, akik, akik kelet felé fordultak, Vámbéry Ármintól Stein Aurélon keresztül mondjuk Hugyecz Lászlóig, az építészig, és még sorolhatnám, mert jóval több van belőlük, akkor azt látja, hogy Magyarország földrajzi elhelyezkedése okán is és a saját értelmiségének az orientációja okán is mindig is rendelkezett evvel a keleti, keleti érdeklődéssel. Tehát ez most sem pusztán egy kampány, hanem az ország geopolitikai helyzetéből adódó, természetes feladat. Úgyhogy én azt hiszem, hogy itt ez nem vagy-vagy kérdése, hiszen azt is tudomásul kell venni és ezt az én kínai tárgyalópartnereim is elmondták, hogy Magyarország mint sikeres európai uniós tagállam érdekes a keleti partnerek számára, tehát ha valahol, hát ott nem merül föl ez vagy-vagyként, mi uniós tagállamként vagyunk érdekesek és mi is így tárgyalunk a keleti partnerekkel.

Mv: Esztor Gyula nevű nézőnk egy kis kulisszatitokra kíváncsi. Neki nagyon úgy tűnt, hogy ez a hirtelen, gyors odautazás ez neki úgy jött át a híreken, hogy Putyin magához rendelte a magyar miniszterelnököt, arra kéri Önt, hogy amit lehet mondjon el róla, hogy hogyan alakult ki ez a látogatás most és mi volt az igazi célja.

Prőhle Gergely: A helyzet az, hogy én most próbálkozhatnék itt az "intimpistáskodással", de nem fogok tekintettel arra, hogy az orosz reláció nem az enyém és nem is voltam ott az úton. Tehát lehet, hogy erről Szijjáró Pétert kéne megkérdezni, de egyben biztosak lehetünk, nem egyik napról a másikra valósulnak meg ilyen típusú utazások, és annak viszont számos jelét tapasztaltam magam is, hogy különösen energetikai vonatkozásban ez több hónapos előkészületeket igényelt, és azt hiszem, hogy a várható eredmények is arról szólnak, hogy ezeket bizony néhány nap alatt nem lehet összecsapni.

Mv: Nem egyszerű a mi életünk sem. Én végigolvastam azokat a kommentárokat, blogokat és miegyebeket, amik a látogatás kapcsán megjelentek, és ebben két nagyon szélsőséges álláspont fogalmazódik meg, ami között elhelyezkedhet az igazság. Arra kérném Önt, hogy azért ezt fogalmazzuk meg. Az egyik az Ön által is említett geopolitikai realitásnak nevezi az orosz kapcsolatok kiszélesítését – függetlenül attól, hogy a múltban mi történt –, a másik viszont kétségbeesett kuncsorgásnak ítélte befektetői pénzekért. Ezt hogy látja?

Prőhle Gergely: Ez megint csak ugyanaz a kategória, amiről itt az imént beszéltünk, hogy valamilyen furcsa kényszer van a magyar közéletben, hogy ilyen sarkosan fogalmazzon egy-egy utazást vagy egy-egy reláció, vagy akár egy-egy konfliktus kapcsán. Megvan a magyar külpolitikának, a magyar geostratégiának, a magyar geopolitikának a sajátos természetrajza. Ebben földrajzi okokból, energetikai okokból általában nyersanyaggal kapcsolatos okokból – ugye ezeket szoktuk geostratégia kapcsán első helyen említeni – van egy nagyon fontos helye Oroszországnak, függetlenül attól, hogy mit gondolunk a történelemről, mit gondolunk a jelenlegi vezetésről, és egyáltalán milyen a politikai meggyőződésünk. Ezt azt hiszem, mindenkinek tudomásul kell venni, és hogyha evvel a realitásérzékkel közelítünk a kérdéshez, akkor ezek az Ön által felvetett szélsőséges vélemények – azt gondolom, hogy – porrá zúzódnak.

Mv: Térjünk vissza az Európai Unióhoz egy kicsit más szintre, mint a magyar-uniós kapcsolatok, mert miközben mi próbáljuk rendezni, és mindent megteszünk, hogy rendezzük a kapcsolatainkat az Unióval, a közben maga az Unió is elég különös helyzetben van, és ez a helyzet nem jó. A tervezett brit népszavazás, az euróövezet válsága, ezek mind-mind olyan jelenségek az Unió történetében, amelyekre eddig nem nagyon volt példa, és vannak olyan elemzők vagy hozzáértők, akik szerint ez az Unió végét is jelentheti. Például ez a bizonyos brit kilépési szándék realizálására mi az Ön véleménye?

Prőhle Gergely: Hát, én mindig próbálom ezeket, talán ez a nézők számára is világossá vált, ezeket a folyamatokat tényleg egy ilyen természetes folyamat részeként látni és láttatni. A brit miniszterelnök mondott egy beszédet, egy nagyon fontos beszédet, ami egyfelől a realitásérzékét dicséri, a saját politikai, belpolitikai helyzetét is világosan leírja, és jelzi azt, hogy valahogy próbálja kezelni azt a helyzetet, amiben a saját országa, a saját választói – ugye nem szabad alábecsülni a brit demokratikus rendszert és meggyőződést és a választói akaratot –, ezt próbálja valahogy az európai uniós folyamatokkal összhangba hozni. Ugye ő nem azt vetette föl, hogy most kilépnek az Európai Unióból, ő azt vetette föl, hogy majd kiírnak egy népszavazást avval kapcsolatban, hogy mit is gondol a brit választó az európai uniós tagságról. Ez óriási különbség. Én azt hiszem, hogy evvel tudta kezelni azokat a belpolitikai indulatokat, amik az Európai Unió jövőjével kapcsolatban Nagy-Britannián belül kialakultak.

Mv: Igen, tehát, bocsánat, hogy közbevágok, de egy népszavazást kiírnak, és tegyük fel, megtartják, azt az eredményt, ami ott születik, azt teljesen kizárt, hogy egy politikus figyelmen kívül hagyhassa.

Prőhle Gergely: Ez így van. De tekintettel arra, hogy a népszavazás még odébb van, és még az eredményét se ismerjük, és lehet, hogy addig egyébként a brit választók többségének világossá válik, hogy Nagy-Britannia jelenlegi uniós tagsága jóval több előnnyel jár számukra, mint hátránnyal. Gondoljunk csak a londoni pénzpiaci központ jelentőségére és arra, hogy ez mennyi adóbevételt termel a brit költségvetésnek. Tehát én azt hiszem, hogy akár még azt is kijelenthetjük, hogy sikerülni fog meggyőzni a brit választókat az európai uniós tagság hasznáról.

Mv: Mivel nézőinket igen élénken foglalkoztatja, ha már Európai Unió, akkor nézzük meg az Amerikai Egyesült Államok szerepét, befolyását a magyar belpolitikára. Nézőink ugyanis egész pőrén és egyszerűen fogalmaztak: "Magyarország belügyeibe ne avatkozzanak bele, ne avatkozzanak bele a mi dolgainkba". Lábadi Andrásné, Makrai László, Rimóczi Ernő és sorolhatnám, hogy hány levelet kaptam gyakorlatilag ezzel a tartalommal. Hogyan viszonyul a Külügyminisztérium, a diplomácia ahhoz, hogy nyilván az Amerikai Egyesült Államokkal is pragmatikus alapon jó kapcsolatokat kell ápolni, ugyanakkor, ha azt érzékeli a lakosság egy jelentős része, hogy a Hallgatói Hálózat, Bajnai Gordon mozgalma és miegyebek felkészítésével az ő alapértékeiket támadják, az ő hazájuk ellen tesznek, akkor nem nagyon örülnek.

Prőhle Gergely: És ezen nem nagyon lehet csodálkozni, ugyanakkor az is fontos, hogy ők is megértsék ennek a nemzetközi rendszernek a működését. Különösen mondjuk az Európai Unió kapcsán szokott ez felmerülni. Azért lássuk be, hogy például az európai uniós finanszírozásban, amiről most is szó van, kohéziós pénzek és a többi, és a többi, ott mi az európai, a nálunknál gazdagabb európai uniós polgárok pénzét költjük. Ha ez pedig így van, akkor az, hogy itt valamiféle közös értékrend jegyében olykor megkérdezik, hogy mi is zajlik nálunk, akkor ezen olyan nagyon, azt gondolom, hogy nem lehet és nem is szabad csodálkozni, arról nem is beszélve, hogy az európai uniós tagságról mi magunk döntöttünk. Az Egyesült Államok szerepe a nemzetközi politikában hagyományosan az, hogy a demokrácia őreként igyekszik magát beállítani. Evvel kapcsolatban számos felelősséget is magára vállal, gondoljunk csak például az afganisztáni misszióra, tehát egy csomó olyan helyen, amiben egyébként mi magunk is NATO-tagként részt veszünk, tehát ott ezek, ez a misszió nyilvánvalóvá válik. Az, amikor belpolitikai folyamatokba történik bármiféle beavatkozás, akár finanszírozás, bár ennek a konkrét adatairól nem tudok, az természetesen, hát messze nem üdvözlendő.

Mv: Bocsánat, az Ön által említett kifejezést használva, a demokrácia őreinek talán érdemes lenne azon is elgondolkozni, hogy ezt a kétharmadot, ezt demokratikusan választották itt, és az ő általuk támogatott embereket viszont valósággal rommá szavazta le a magyar választók közönsége. Hogyha valaki a demokrácia őre, érdemes lenne belegondolni ebbe.

Prőhle Gergely: Ez így van, ez így van, és ne felejtsük el, hogy amikor itt járt Hillary Clinton, azt hiszem másfél éve nyáron, akkor végül is ennek a, végül is nagyon pozitív kicsengésű tárgyalásnak az volt a vége, hogy addig amíg Magyarországon szabad választások vannak addig az Amerikai Egyesült Államoknak nincs és nem is lehet semmilyen problémája azzal, hogy mi zajlik Magyarországon. Én azt hiszem, hogy erre a mondatra érdemes odafigyelni. És erre érdemes emlékeztetni amerikai barátunkat.

Mv: Igen, bár önmagában nagyon kedves gondolat, hogy egyáltalán felmerülhet ilyen, hogy Magyarországon esetleg valamikor nem lesznek szabad választások. És ezt azok vetik fel általában, akik már csináltak olyat, hogy nem voltak. Egy fontos témánk van még, ez a bizonyos – ez a bejátszóban is szóba került – a Valutaalappal való megegyezés. Hogy most úgy néz ki, hogy nem lesz ilyen. Azt a hitel konstrukciót, amit Magyarország kérne, azt ők nem adják. Amit ők adnának, kölcsönt, azt meg Magyarország nem kér. Ez egy olyan helyzet egyébként, amit két perc alatt lehetett volna tisztázni. Mégis a tárgyalások most már több mint egy éve folynak. Ebben többször úgy látszott, hogy lesz ebből valami, megvalósul, úgy látszik, hogy nem lesz ebből valami. Bár tény, hogy ez elsősorban a gazdasági diplomácia, vagy gazdaságpolitikai fő profilba tartozik és nem is tudom, hogy ezzel van-e egyáltalán dolga a Külügyminisztériumnak?

Prőhle Gergely: Nincs és tekintettel arra, hogy ezeknek a tárgyalásoknak a kapcsán egy-egy rosszul megfogalmazott mondata a forint árfolyamára súlyos csapást mérhet, ami adott esetben a síszabadságát töltő magyar polgárok számára, a sípálya mentén elfogyasztott sör árát is jelentősen befolyásolja. Én most nem is mondanék ezzel kapcsolatban semmit. Kérem az Önök és a nézők megértését.

Mv: Akkor én hadd vessek fel egy olyan kérdést, amiben a vendégünk kompetens. Ugyanis kapott egy levelet, amelyben mint országos felügyelőt szólítja meg Nagy Sándor nyugdíjas mérnök nézőnk. És azt kérdezi Öntől, hogy Önnek mi a véleménye arról, hogy mindazokkal a jelenségekkel szemben – amit itt az egész műsor során többször érintettünk már – van-e szerepe az egyházaknak – ő úgy teszi fel, hogy nem kellene-e nagyobb szerepet vállalni – az egyházaknak abban, hogy ezeket a támadásokat, hazugságokat és miegyebeket az egyházak segítségével is sikerüljön eloszlatni.

Prőhle Gergely: De. Mindenképpen. És itt ezt ketté kell választani, azt hiszem, mert valóban az egyházak talán jóval nagyobb felelősséget vállalhatnának ezekben az értékvitákban, amelyek olykor búvópatakként, olykor nyilvánosan az Európai Unióban ma is zajlanak. Nem szabad egy dolgot azonban elfelejteni. Hogy a szekularizáció, ami az európai társadalmakban általában jellemző ez sajnos az egyházakat érinti a legfájdalmasabban. Tehát az egyházak a saját sorsukra vonatkoztatva is úgy tűnik, hogy nem rendelkeznek azzal a stratégiával, ami megfelelő választ adna a modernizációnak. Ezekre a kihívásaira. Ami pedig a magyarországi helyzetet illeti, abban sajnos pedig van egyfajta továbbélése annak az időszaknak, amikor a kommunizmus időszakában, a templomok falai közé voltak kényszerítve az egyházak. Még mindig mutatkozik némi bénultság azzal kapcsolatban, hogy közéleti, az egész társadalmat érintő kérdésekben megfelelő hangsúllyal jelenjenek meg az egyházak.

Mv: Én azt gondolom azért, hogy állam és egyház szétvált. És az egyház nem tölt be hatalmi pozíciót. Ettől véleménye még van. És én azt gondolom, hogy ugyanúgy, mint bárki más ezt a véleményét szabadon el is kell, hogy tudja mondani. Gondolom, hogy a nézőnk ezt hiányolja, vagy ebben kérne nagyobb szerepvállalást az egyházaktól, hogy hangozzék el az az igazság, amit az egyes egyházi közösségek annak tartanak, hangozzék el az is, hangozzék el ugyanolyan hangerővel, mint a sok hazugság.

Prőhle Gergely: Igen, ez így van, nem olyan régen Balog Zoltán miniszter úrral is beszéltünk erről. Valóban fontos az, hogy az egyházak mindenről elmondják a véleményüket, adott esetben arról is, ahol nem értenek egyet bizonyos kormányzati döntésekkel. Tehát amire nagyon kell vigyázni, hogy az egyházak sohase legyenek a politika szolgálóleányai. Valóban igyekezzenek biblikus alapon megőrizni azt az értékrendet, és ezt az értékrendet adott esetben gyakorlati, a társadalmat foglalkoztató kérdésekre vonatkoztatva is megjeleníteni. Tehát egyetértek a levélíróval, ez egy olyan adósság, amit lassan a rendszerváltozás után 20-23 évvel igazából törleszteni kéne.

Mv: Ennek a témának az oldalvizén mégis csak előhoznék egy másik olyan ügyet, ami nagyon nagy port vert fel az Unió és Magyarország kapcsolatában. A magyar Alkotmány kérdését, Ön utalt már rá ennek a beszélgetésnek a folyamán, amikor Orbán Viktor látogatást tett az Európai Parlamentben, ezt a magyar médiumok élőben közvetítették – most kicsit elméláztam, és felidéztem azokat a képeket, hát olyan volt a magyar kormányfő, mint egy ápoló, aki bemegy a bolondok házának egyik különösen elzárt szobájába. Bízhatunk-e abban, hogy ilyen eseményekre most már nem lesz szükség, illetőleg abban, hogy Európa végül is el tudja fogadni azt, hogy a magyar Alkotmány olyan, amilyen, és nem olyan, mint amilyennek ők szeretnék, hogy legyen?

Prőhle Gergely: Ha szabad megjegyeznem, szerkesztő úr kérdéseiben furcsán váltakozik az optimizmus és a pesszimizmus. Én nem lennék ennyire bizakodó, hogy erre már nem lesz szükség, de ahogy ezt már próbáltam a beszélgetés elején is mondani, a politikai hullámverésben ezek a különböző vérmérséklettel előadott vélemények, ezek megint csak a normalitás részei, és ez egy nagyon nagy tett volt a miniszterelnök részéről, hogy elment az Európai Parlamentbe, és most vagy ápolóként, vagy egyszerűen csak egy rendesen megtalpalt magyar politikusként ezeket visszaverte, illetve okosan reagált ezekre a támadásokra. Ez egy óriási eredmény volt, és szerintem egy nagyon fontos gesztus is, ami a parlamentarizmus elismerését is jelentette. Ugye az Európai Uniónak nincs illetékessége az egyes tagállamok alkotmányával...

Mv: Pedig nagyon szeretnék.

Prőhle Gergely:...kapcsolatban. Úgyhogy ezek a politikai csatározások területén maradtak, ugye volt szó a preambulum kapcsán is erről, volt szó a Himnusz első soráról, tehát hogy a transzcendencia milyen módon jelenik meg az Alkotmányban. Én azt hiszem, hogy ezek most már elcsendesedtek az Alkotmánnyal kapcsolatban. Ami fontos, hogy az Alkotmány valóban megkapja azt neki járó értéket, ami mint Alaptörvény megilleti, ez azt is maga után vonja, hogy a módosítások mennyiségét, azt is nyilvánvalóan korlátozni kéne, hiszen ha van egy ilyen szent dokumentumunk, azt ne változtatgassuk folyamatosan, és az pedig, hogy ez tetszik-e valakinek külföldön vagy nem, azt gondolom, hogy ez tényleg egy másodrendű kérdés.

Mv: Helyettes államtitkár úr, köszönjük, hogy eljött, időnk lejárt, és nézőinknek is köszönjük a figyelmet.

Prőhle Gergely: Én is köszönöm a beszélgetést.

(Külügyminisztérium)