Mindig tartózkodtam attól, hogy tagságunkat az Európai Unióban amolyan civilizatorikus lépésnek tekintsem, s különösen irtóztam attól a hasonlattól, amely azt Szent István elhatározásához, a kereszténység felvételéhez hasonlította. Ettől függetlenül persze a tagság a rendszerváltás intézményes betetőzése, mely által valóban megszűnt az a jogrendszert érintő különbség, amely évtizedeken át megosztotta Európát – fogalmaz Prőhle Gergely a Heti Válasznak írt cikkében 2014. április 30-án.

Az azonos jogi keretek ugyanakkor nem tüntették el az életszínvonalat is érintő gazdasági és főleg a kulturális különbségeket, de a hagyományos geopolitikai adottságok, s a történelmi örökségből fakadó ellentétek sem tűntek el az európai integráció hatására. Ennek megfelelően a kétoldalú kapcsolatok jelentősége korántsem veszett el, csak egy új, minden érintett által elfogadott értelmezési keretet kapott.

Szomszédságunk, Közép-Európa

Ha felidézzük a csatlakozás melletti, tíz évvel ezelőtti politikai érveket, akkor mindenekelőtt a szomszédságés nemzetpolitikai szempontokat érdemes figyelembe venni. Ezek alapján érhető ugyanis tetten – talán a csatlakozás pillanatában utoljára – a hazai politikai elit egysége a magyar külpolitika hármas prioritása, az euroatlanti integráció, a jószomszédi viszony fontossága és a határon túli magyarság érdekeinek védelme érdekében. Az európai integráció révén „légiessé váló” határok, a békés nemzetegyesítés perspektívája nem hiányzott egyik politikai oldal érvrendszeréből sem. Keserű tapasztalat persze, hogy az ezzel kapcsolatos elképzelések hány alkalommal szenvedtek csorbát, gondoljunk csak Sólyom László köztársasági elnök megállítására a komáromi hídon, vagy számos más olyan alkalomra, amikor a kisebbségvédelemhez az unió jogrendjére való hivatkozás nem bizonyult elegendőnek.

Mindezek ellenére a szomszédos országokkal ápolt kétoldalú viszony a határok átjárhatósága által jelentősen javult 2004 óta – s éppen ezért fontos, hogy Románia is minél előbb teljesíteni tudja a schengeni rendszerhez való csatlakozás feltételeit.

Fontos, számos hazai család egzisztenciáját érintő tény, hogy a nemzetpolitikai indíttatású konfliktusok mellett vagy ellenére Románia hazánk második, Szlovákia a negyedik legjelentősebb kereskedelmi partnere.

Azokkal a szomszédainkkal pedig, amelyek még nem tagjai az Európai Uniónak, épp a csatlakozás perspektívája teremt lehetőséget a kapcsolatok javítására, a magyar szempontok érvényesítésére.

A tágabb értelemben vett szomszédságunkban a regionális együttműködés különböző formái segítették a közös európai fellépést, ugyanakkor a kétoldalú kapcsolatoknak is határozott menetrendet, tervezhető, stratégiai keretet adtak. Mindenekelőtt a visegrádi négyek együttműködéséről van szó, mely a közös integrációs törekvések támogatására jött létre, de ennek megvalósulása után is fennmaradt, mi több, jelentősége csak nőtt. A négy uniós tagállam regionális összekapcsolódása nagyobb súlyt ad hazánknak is – különösen az elnökségi években, mint amilyen a mostani – a nagyobb uniós tagállamokkal ápolt kapcsolatokban, ugyanakkor növeli láthatóságunkat a távolabbi, ázsiai, tengerentúli viszonyrendszerekben. A V4-es együttműködés stratégiai jelentősége különösen a jelenlegi ukrán válság alkalmával mutatkozik meg, hiszen a perifériahelyzet és a gazdasági, elsősorban energetikai függőség miatt mind az Ukrajnához, mind az Oroszországhoz fűződő kétoldalú kapcsolatainkban sokkal sebezhetőbbek lennénk Visegrád és persze az unió nélkül.

Értetlen Nyugat

A másik regionális szerveződés, a Közép-európai Együttműködés, mely eredetileg Quadra-, majd Pentagonale néven szintén Közép-Európa európai integrációját volt hivatva előmozdítani, s melynek elnöki tisztét a múlt évben töltöttük be, messze nem olyan sikeres, mint a V4. A két „nyugati” alapítóhoz, Ausztriához és Olaszországhoz fűződő kétoldalú viszonyunk, gazdasági kapcsolataink minősége ugyanakkor jelentős mértékben összefügg az azonos régióhoz tartozás tényével. Ebben az észak-olasz gazdasági központok mellett elsősorban az osztrák állami tudatosság játszik döntő szerepet, mely a nagy szállítási, energetikai cégeket és a bankokat az ország regionális befolyásának növelésére használja.

Csatlakozásunk napján, a magyar vörösbortól kicsit kapatosan az egyik uniós alapító tagállam nyugdíjhoz közel járó nagykövete a fogadásról távozóban joviálisan megjegyezte: „Értem én, ami történik, de sosem fogom tudni megszokni, hogy ti, keletiek most már hozzánk tartoztok.” A németek szokták volt mondani, hogy a berlini fal nem pusztán a keletieket gátolta meg a disszidálásban, hanem szemellenző is volt a nyugatiaknak. Magyarország Nyugat-Európában jó ideig meg tudta őrizni azt a látszólagos előnyét, amelyet a rendszerváltás időszakából, sőt még az előttről mint a „legvidámabb barakk” hozott magával, s a csatlakozási tárgyalások során is megerősítette a következetes, de rugalmas tárgyalópartner képét. Mindezek ellenére már korábban is sejthető volt, de igazán nyilvánvalóvá az elmúlt négy év nemzetközi sajtópolémiái kapcsán vált, hogy a részletekre, a hazai rendszerváltozás ellentmondásaira a nyugat-európai közvélemény mennyire nem fogékony.

Bár a berlini fal épp a németeket kellett leginkább akadályozza a látásban, az egykori NDK-ban szerzett tapasztalatok alapján talán Németország érti legjobban az átmenet nehézségeit térségünkben, ugyanakkor persze a legtöbbet is profitál az unió bővítéséből. A magyar–német kapcsolatokról nehéz néhány mondatban írni, az viszont biztos, hogy a német befektetések dominanciája egyre szervesebben kapcsolja össze a két ország gazdaságát.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy a jelenlegi magyar kormány adósságcsökkentő, a költségvetési hiányt három százalék alá szorító gazdaságpolitikája nagyrészt egybevág a német állásponttal, akkor az is érthetővé válik, hogy – különösen a sajtóval összevetve – a hivatalos Berlin miért volt oly visszafogott a magyar kormány bírálatában. Még az első Orbán-kormány kezdeményezésére jött létre a budapesti Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem, mely világosan jelezte azt a kormányzati szándékot, hogy a közép-európai gondolatkörben a német tudományosság intézményesen is legyen jelen. Az intézmény mögött álló, a déli német tartományokat és Ausztriát magában foglaló kis-dunai együttműködés a 2011-es magyar uniós elnökség alatt elfogadott Duna-stratégia előképe volt.

A latin kapcsolat

Az északi protestáns világ gazdasági ereje, a nemzetközi szervezetekben – elsősorban az emberi és kisebbségi jogok területén – megmutatkozó befolyása miatt tartottuk fontosnak a skandináv és a balti országokkal való együttműködés szisztematizálását, beleértve a koordináltabb gazdasági és kulturális diplomáciai jelenlétet diplomáciai képviseleteink szorosabb együttműködése által. Ez a relációs kör is bekapcsolódik ugyanakkor a regionális együttműködések rendszerébe, hiszen az elmúlt két év fejleménye, hogy a balti hármak, visegrádi négyek és az északi ötök évente egyszer közösen is megvitatják az „európai periféria” közös problémáit.

A hazai tájékozódás sokrétűsége, illetve ennek hagyománya miatt is fontos, hogy az amúgy is meghatározó német és az angolszász mellett a latin világgal is intenzív kapcsolatokat ápoljunk.

A tavalyi év jelentős eseménye, s egyben a francia– magyar kapcsolatok összetettségének szép bizonyítéka volt a párizsi Allegro Barbaro kiállítás és a hozzá kapcsolódó elnöki látogatás. A magyar és az olasz külügyminiszter által kezdeményezett kulturális év az évszázados hagyományok felelevenítése mellett számokban is kifejezhető jelentős haszonnal járt, mind a kereskedelem, mind a turizmus területén. Az elmúlt években nagymértékben nőtt a magyar–brit kapcsolatok intenzitása, ami nem csupán a magas szintű találkozók gyakoriságában, hanem a kormányzati filozófiát, egyes szakterületek részkérdéseit elemző konzultációkban is megnyilvánult.

Összegezve elmondható, hogy noha uniós tagságunk által Brüsszel vált az európai kapcsolattartás legfőbb fórumává, Közép-Európa mint a magyar diplomácia s kereskedelempolitika legfőbb mozgástere az utóbbi tíz évben még a korábbinál is fontosabb szerepre tett szert. Magyarország hagyományos értéke és érdeke, hogy fenntartsa európai kapcsolatainak sokszínűségét, ami uniós ügyekben is csak növeli a mozgásterünket.

(Külügyminisztérium)