Sokszor elmondtuk a német sajtóban a magyar kormányt ért bírálatokról, hogy a nálunk alig több mint húszéves demokrácia és annak politikai kultúrája nem a mai nyugati viszonyokkal, hanem a 60-as, 70-es évek ottani állapotával hasonlítandó össze. A minapi németországi választások ugyanakkor sok szempontból hasonló helyzetet eredményeztek, mint amit a fiatal magyar demokrácia is produkál. A kereszténydemokraták történelmi győzelme a kancellár személyéhez köthető, a párt programja, választási üzenetei szinte meg sem jelentek a kampányban – fogalmazott Prőhle Gergely a Heti Válaszban közölt írásában 2013. szeptember 26-án.
A CDU tábora ennek megfelelően változatos, de mindenki megtalálhatja azt, amiért szereti Merkelt. S amikor Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocdem frakciójának vezetője a CDU esetleges abszolút többségét Európára nézve kockázatosnak nevezte, akkor nem véletlenül derengett fel mindaz, amit a hazai kormánytöbbségről is hallhattunk az európai baloldaltól.
Pedig a CDU-nak nemhogy a kétharmad nem jött össze, de még az abszolút többség sem. Hosszú idő után először az összes szavazatot tekintve a baloldali pártoknak nincs többségük a német társadalomban. Ugyanakkor mégis lehetséges lenne olyan koalíció, melyben a szociáldemokraták a zöldekkel és a keletnémet utódpárttal alkotnak többséget. A polgári szavazatok közel 10 százaléka a parlamentbe végül be nem jutó liberálisokat és a CDU-ról leszakadt euroszkeptikus AfD-t erősítette, így ezek a voksok elvesztek.
Bár manapság kockázatos dicsérni a liberálisokat, most, hogy 64 év után kiestek a Bundestagból, érdemes megemlékezni az érdemeikről. Gondoljunk csak az olyan, hazánk számára is fontos politikusaikra, mint Otto Graf Lambsdorff vagy az évtizedes külügyminiszter Genscher. Az egykor befolyásos párt vesztét nagyjából ugyanaz okozta, mint a hazaiét: a karakteres politikusok hiánya, zűrös ügyek sokasága, következetlen politizálás és a nagyobbik koalíciós partner dominanciája.
Az sem ismeretlen a magyar szemnek, ahogy a baloldali sajtó kezdi kihozni a karanténból a keletnémet utódpártot, mondván, ilyen erős kereszténydemokráciával szemben még ez is megen-gedhető. A zöldek és a szociáldemokraták következetességén múlik, hogy engednek-e a szirén-hangoknak, vagy tekintetbe veszik a választók nagy többségének Merkelt támogató akaratát.
A legizgalmasabb kérdés az, hogy a CDU képes lesz-e, és milyen áron, közös nevezőt találni a szociáldemokratákkal vagy a zöldekkel. A keresztény pártok ideológiai alapvetése különösen utóbbi esetben szembesülne újabb modernizációs kihívásokkal, a zöldeknek pedig végleg szakítaniuk kellene mozgalmár, alternatív jellegükkel.
Az elmúlt évszázadokban sok nemes és ordas eszme érkezett Németországból. A mostani koalíciós dilemmák feloldása hosszú távon meghatározhatja az európai polgári gondolkodás jövőjét, az európai egységről szóló elképzeléseket.
Ezek hatása alól mi sem vonhatjuk ki magunkat, s a magyar kormány reális és korántsem szkeptikus Európa-politikája – minden retorikai különbség ellenére – partnere lehet az európai stabilitás iránt elkötelezett, ugyanakkor a fiskális szigort is szem előtt tartó német kormánypolitikának.
Előbb-utóbb talán még a német sajtó is észreveszi ezt a nem lényegtelen összefüggést.
(Külügyminisztérium)
