Prőhle Gergely külügyi államtitkár írását közölte Skultéty László újratemetése kapcsán a Heti Válasz 2013. július 4-én.

Szomorú és ellentmondásos történelmi helyszín Benderi, ez a Dnyeszter menti város, mely napjainkban Moldova részeként a diplomáciailag el nem ismert Transznisztriai Köztársasághoz tartozik. Alig egy hónapja Hajdúnánás polgárai emlékeztek meg az 1944 őszén a szovjetek által málenkij robotra ide hurcolt négyszáz civilről, akik közül csak 19-en tértek haza.

Az áldozatokra emlékeztető kopjafa, valamint a háromszáz magyar hadifogoly sírja szomorú XX. századi mementó ezen a kies helyen.

Benderi erődítménye a földrész egyik legnagyobb lőszerraktára, ahol az elmúlt évszázadokban sorsdöntő küzdelmek folytak. A helyszín turisztikai vonzerejét azonban aligha sikerülhet növelni a szomorú történelmi tények felidézésével. Ennél jóval hasznosabb lehet, ha a legendák világába igyekeznek elkalauzolni a látogatót, sajátos mitológiát teremtve e politikailag ingoványos területen. Ezért a cári hadsereg – többnyire német származású – tisztjeit felvonultató bronzba öntött arcképcsarnoka nemrég kiegészült egy bizonyos Münchhausen báró büsztjével, aki az annalesek szerint 1738-ban érkezett Benderibe.
A helyszínhez fűződő valóságos haditetteit most nem is említenénk, ám a legenda szerint itt esett meg vele az, hogy ágyúgolyón lovagolva jutott az ellenség védvonala mögé. Épp Münchhausen egykori állomáshelyén járva ért utol a hír egy másik híres katona, Skultéty László újaradi kihantolásáról és újratemetésének szándékáról szülőhelyén, Hegyesmajtényban.

Azt hiszem, pozsonyi családi hátterem miatt is elég jól ismerem ezt a sajátos közeget, amiben a hungarustudat mögött elfér a kettős, sőt hármas nyelvhasználat, Skultéty szolgálati idejében és helyén pedig különösen. Ezért is lett volna méltó, ha már az exhumálás előtt értesülünk az örök huszárral kapcsolatos szándékokról. Persze nyilván nem véletlenül nem értesült erről az aradi magyarság sem, hiszen akkor talán még meg is akadályozhatta volna. Mert ahogy nem érdemes virtigli magyar huszárt faragni Skultétyból, úgy „Szlovákia hadtörténetének jelentős személyiségét” sem. Éppen ezért kellett volna békén hagyni, s akár közösen gondozni a sírját. Magyar nyelvű újaradi sírfeliratát egy szlovák katonai repülőn hátrahagyva Skultéty immár négynyelvű sírkő alatt nyugszik, melynek hibákkal tarkított magyar szövege tartalmazza a címben szereplő sajátos írásmódot is. S bár a sírfeliraton nem ebben az összefüggésben említik, nem kétséges, hogy Skultéty a mostani – nevezzük így némi eufemizmussal – mitológiateremtésben érte el politikai karrierjének kétes értékű csúcspontját.

Amikor Kodály a múlt század húszas éveiben Garay János állítólag Skultéty alakját mintázó, Az obsitos című elbeszélő költeménye nyomán megírta a Háry Jánost, akkor a legendát akarta daljátékában ábrázolni, mert az igazabb, mint a történelem. S bár reméljük, hogy egyszer majd a körültekintő, nem pusztán a nemzeti öntudatot folyamatosan igazolni akaró történelemszemlélet Közép-Európában is általánossá válik, nem kétséges, hogy a Háry/Münchhausen-féle nagyotmondás egyelőre népszerűbb eszköz. Ebből a gondolati ingoványból pedig, Münchhausen módszerét követve, a saját hajánál fogva senki nem tudja kihúzni magát.

(Külügyminisztérium)