Sztáray Péter, a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint az amerikai elnökválasztás után is intenzívek lesznek a magyar–amerikai kapcsolatok. Mivel Barack Obama maradt az államfő, alapvető változásokra nem számít a magyar kormány.
Az Optoforce, az EasyLing és a JobCTRL nyerte meg a Kibertér Konferencia keretében megrendezett innovációs kiállítás versenyét. Az elismerések átadásán részt vett Sztáray Péter miniszteri biztos is.
Közlemény.
Magyarország az Európai Unióval egyezően határozottan kiáll Georgia területi integritása, szuverenitása mellett a nemzetközileg elismert határain belül. Nem ismerjük el a Georgiából kivált szakadár területek önállóságát, államiságát. Közlemény.
A számítógépes bűnözésről, illetve az internet biztonságáról is szó lesz a budapesti kibertér-konferencián – hangsúlyozta Sztáray Péter a Külügyminisztérium biztonságpolitikai ügyekért felelős helyettes államtitkára 2012. szeptember 20-án egy a Külügyminisztériumban tartott sajtóbeszélgetésen. A konferencia koordinálásáért felelős miniszteri biztos hozzátette: az év egyik legjelentősebb hazai eseménye lesz a 2012. október 4-5-i tanácskozás.
Több külföldi vezető politikus, mások mellett Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Toomas Hendrik Ilves észt államfő, Carl Bildt svéd és William Hague brit külügyminiszter is részt vesz az október elején Budapesten megrendezendő kibertér-konferencián. Közlemény.
Sztáray Péter politikai igazgató, Bosznia-Hercegovina budapesti nagykövete, Željko Janjetović jelenlétében 2012. szeptember 5-én fogadta a palei középiskola diákcsoportját. Közlemény.
A Kormány elfogadta a 2012. október 4-5-én megszervezendő Budapesti Kibertér Konferencia előkészítéséről szóló kormány-előterjesztést, ezzel biztosítva a konferencia megszervezéséhez szükséges logisztikai hátteret.
A 2012. október 4-5-i Budapesti Kibertér Konferencia logójára és arculati elemeire megjelentetett pályázati felhívásra összesen 62 db pályamű érkezett be a június 7-i határidőig. Az ötfős zsűri által előzetesen kiválasztott 22 pályamű elbírálására 2012. június 12-én, a Külügyminisztériumban került sor.
2012. június 14-én és 15-én a magyar Külügyminisztérium első alkalommal ad otthont a NATO tömegpusztító fegyverek elterjedésével foglalkozó, évente megrendezésre kerülő konferenciájának. A rendezéssel hazánk a tömegpusztító fegyverek elterjedése elleni elkötelezettségét is demonstrálja.
Sztáray Péter politikai igazgató volt a házigazdája a George Marshall Biztonságpolitikai Tanulmányok Európai Központja egykori diákjait tömörítő Baráti Társaság ez évi összejövetelének, amelyre – az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének társszervezésében – 2012. június 7-én került sor a Külügyminisztériumban.