A magyar V4 elnökég szervezésében politikai konzultációt folytattak a visegrádi országok és a palesztin külügyminisztérium vezető tisztviselői 2014. május 7-én Budapesten.

Bár a V4-ek és a palesztin kormányzat között eddig is létezett külügyi párbeszéd, most először került sor a konzultációra valamely visegrádi állam fővárosában. A találkozón – amelyet magyar részről Takács Szabolcs helyettes államtitkár elnökölt – megerősítést nyert a visegrádi diplomácia növekvő súlya és a partnerek érdeklődése a közép-európai regionális formáció által képviselt közös álláspontok iránt.

Kép letöltésefotó: Véssey Endre

A Tayseer Jaradat miniszter-helyettes vezette palesztin delegációval folytatott tárgyalásokon a visegrádi külügyi tisztviselők áttekintették a közel-keleti békefolyamat állását, valamint a szélesebb értelemben vett közel-keleti és észak-afrikai térség biztonsági kihívásait. Megállapították, hogy a békefolyamatnak és az ún. „két állami” megoldásnak nincs alternatívája és annak eredményeképp az Izrael Állam számára megteremtett biztonsággal párhuzamosan létre kell jönnie egy területileg folytonos és életképes Palesztin Államnak is.

Kép letöltésefotó: Véssey Endre

A visegrádi külügyi vezetők leszögezték: közös érdekünk, hogy az ukrajnai válság ne vessen árnyékot a nemzetközi közösség erőfeszítéseire a közel-keleti békefolyamat, a szíriai polgárháború megállítása, vagy akár az iráni nukleáris program körüli kérdések megnyugtató rendezésének vonatkozásában

(Külügyminisztérium)