Takács Szabolcs helyettes államtitkár, politikai igazgató 2014. május 23-án a Külügyminisztériumban fogadta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szakmai programján Magyarországon tartózkodó ukrajnai köztisztviselők csoportját. Közlemény.

A Visegrádi Csoport miniszterelnökeinek 2014. január 29-i budapesti csúcstalálkozóján hozott döntése alapján a Nemzetközi Visegrádi Alap (IVF) beindította a partnerországok közigazgatási, adminisztratív képességeinek javítását célzó mobilitási programot (Civil Servant Mobility Program).

fotó: Véssey Endre

Az ennek keretében 2014. május 18-24. között ukrán köztisztviselők számára szervezett magyarországi szakmai programot a KIM által biztosított képzés adta, a szervezésben Magyarországról két szervezet, a Magyar Külügyi Intézet és a Centre for Euro-atlantic Integration and Democracy vett részt.

A politikai igazgató a találkozón hangsúlyozta, magyar részről szomszédos országként és a Visegrádi Csoport elnökeként a Visegrádi Csoportot koordinálva is következetes támogatást nyújtunk Ukrajna stabilizációja és európai integrációja elősegítéséhez.
A most megvalósult képzés jó együttműködési keretet biztosított a magyarországi tapasztalatok átadására.

(Külügyminisztérium)