Az ukrán és a szíriai válságról, valamint gazdasági és energetikai kérdésekről egyeztettek a visegrádi négyek (V4) országcsoport - Magyarország mellett Csehország, Lengyelország és Szlovákia - külügyminisztériumainak politikai igazgatói török kollégájukkal kedden Ankarában - közölte Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium politikai igazgatója az MTI-vel.

A helyettes államtitkár telefonon elmondta: a talákozó a magyar V4-elnökség kezdeményezésére jött létre, és illeszkedik Budapest azon céljába, hogy a közép-európai együttműködés láthatóságát növelje olyan partnerek szemében, amelyek fontos szerepet játszanak a regionális folyamatokban.

fotó: Külügyminisztérium

Takács hangsúlyozta: Törökország NATO-szövetséges, EU-tagjelölt, nemcsak a Közel-Kelet, hanem a Nyugat-Balkán stabilitása szempontjából is fontos állam, emellett pedig Ázsia felé is összekötő szerepet tölt be.

A Külügyminisztérium politikai igazgatója emlékeztetett arra, hogy 2013-at az áttörés éveként lehet jellemezni a magyar-török kétoldalú kapcsolatban, és a számos magas szintű kétoldalú találkozó mellett a kereskedelmi forgalom és a befektetési kapcsolatok jelentős mélyülésével járt.

fotó: Külügyminisztérium

Takács elmondta, a cél az, hogy átfogóbb és egyre több területre kiterjedő együttműködés jöjjön létre Magyarország és Törökország között. Ezzel kapcsolatban a politikai igazgató tárgyalásokat folytatott Ibrahim Kalinnal, az ankarai miniszterelnökség helyettes államtitkárával, Recep Tayyip Erdogan kormányfő külpolitikai tanácsadójával.

Takács hozzátette: a V4 és Magyarország is támogatja Törökország európai integrációját, azt, hogy Ankara egyre több fejezetet tudjon megnyitni és sikeresen lezárni a csatlakozási folyamat során. Európa versenyképessége akkor növelhető, ha az unió egy ilyen jelentős gazdasági-politikai partnerrel tudna bővülni - fogalmazott.

(MTI)