Támogatásáról biztosította Georgia uniós csatlakozási törekvéseit a visegrádi négyek (V4) közös külügyminisztériumi küldöttsége, amely Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium politikai igazgatója vezetésével kétnapos látogatást tett a kaukázusi országban.

Georgia az EU keleti partnerségi programjának a tagja, és küszöbön áll a társulási szerződés aláírása is, amelyre várhatóan június 27-én, az unió állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója alkalmából kerítenek sort. Aláírnak ugyanakkor egy "mély és átfogó" szabadkereskedelmi megállapodást is, amely azért fontos, mert beletartozik az EU jogkörnyezetének átvétele a grúzok részéről - mondta el Takács Szabolcs csütörtökön az MTI-nek telefonon.

fotó: Külügyminisztérium

A delegáció Tbilisziben hangsúlyozta, hogy a V4 országcsoport érdekelt a kaukázusi térség stabilitásában, abban, hogy együtt lehessen vele működni nem csak politikailag, hanem gazdaságilag is, és növelni tudják befektetési kapcsolataikat. Ez beleillik Magyarország keleti gazdasági nyitási politikájába is - mondta a politikai igazgató.

A V4 biztosította a grúz felet, hogy támogatja a társulási szerződés aláírását, és igyekszik segíteni abban, hogy az uniós tagországok mielőbb ratifikálják, s ezáltal hatályba lépjen. A grúz integrációs minisztériumban, külügyminisztériumban és védelmi minisztériumban folytatott tárgyalások egyik fontos témája volt Georgia közeledése a NATO-hoz.

Tbiliszi jelenleg arra törekszik, hogy megkapja az úgynevezett MAP státust, azaz részese legyen a NATO tagsági akciótervének, ami az együttműködés minőségi növelését jelenti. Erre a NATO külügyminiszterei tehetnek ajánlást június 24-25-i, brüsszeli ülésükön, a végleges döntést pedig a szövetség őszi csúcstalálkozója hozza meg.

Georgia már ma is nagyon komolyan együttműködik a NATO és az Európai Unió békefenntartó műveleteivel, Afganisztánban jelenleg 1600 grúz katona szolgál, és 2014 után is 750-et terveznek ott tartani a NATO új műveleti terve keretében - mondta a diplomata. A küldöttség tájékozódott arról is, hogy Georgiában hogyan látják a térség helyzetét az ukrajnai válság kitörése nyomán, és felkereste az EU georgiai megfigyelő misszióját (EUMM), amelynek mind a négy visegrádi ország a tagja.

(MTI)